– A hívő embernek, ha keresztény, az Istennel fennálló kapcsolata mellett az emberekkel való viszonyára is kötelességszerűen figyelnie kell. Részt vállal a közügyek intézésében és a közjó előmozdításában, tehát politizál, alakítja a társadalom életét. Ha ezt elhanyagolja, súlyosan vét a felebaráti szeretet parancsa ellen. A politizálás nélkülözhetetlen eszközei a politikai pártok. A katolikus egyház törvényei szerint ezekben vezető tisztséget klerikusok (papok, püspökök) nem tölthetnek be, mint ahogyan tilos részt vállalniuk a közhatalom gyakorlásában is. Az egyház többi tagjának azonban, akik rendelkeznek a szükséges képességekkel és a megfelelő tulajdonságokkal, akár hivatásbeli kötelezettségük is lehet a pártokban való felelős politizálás. Nem azért – mint sokan gondolnák –, hogy „lobbizzanak” az egyház érdekében, hanem hogy a hitük és meggyőződésük szerinti értékrend tükrében a közjót szolgálják. Ugyanakkor az egyház pásztorainak, vezetőinek nemcsak joguk, hanem kötelességük az evangélium fényében értékelni, ha szükséges, bírálni – az egyház tagjai számára útmutató módon – a társadalomban végbemenő folyamatokat és törekvéseket. A választási kampány idején a különböző pártprogramok és pártmegnyilvánulások kapcsán nem az a szempont, hogy ki ígér többet az egyháznak, hanem az: ki akarja inkább a józan ész és a tiszta erkölcs szempontjait érvényesíteni a közéletben. A jelen helyzetben nyilvánvaló, hogy aki például az azonos neműek kapcsolatát házasságként szeretné elismertetni, aki az emberi méltóság és szabadság hangsúlyozása helyett az értéksemlegesség diktatúrájával riogat, aki a tolerancia nevében ki akarja rekeszteni a hívő embert és az egyházat a közéletből, aki negatív diszkriminációval sújtja a szülőt, ha gyermeke egyház által fenntartott iskolába jár, aki a természeti környezet mellett nem tartja fontosnak a lelki, szellemi, kulturális környezet óvását, sőt rombolja azt, aki súlyos társadalmi problémákat demagóg, vagy minden szolidaritást nélkülöző, gyűlöletet és konfliktusokat gerjesztő módon kíván megoldani – az nem a józan ész és az ép erkölcs szempontjai szerint vesz részt a közéletben.
– Önt azzal vádolják, hogy nyilvánosan kimondta, a mai magyar pártpolitikai térképen melyik tömörülés elvei és gyakorlata állnak közelebb az egyház tanításához.
– Egy püspök számára éppúgy, mint bárki más számára elfogadhatatlan, ha véleménynyilvánítása közben szájkosarat akarnak rátenni. Ha a közjót, a közérdeket, az egész társadalom felemelkedését a különböző politikai erők egyformán őszintén, jó szándékkal, a józan ész és az ép erkölcs fényében kívánják szolgálni, akkor a püspöktől elvárható, hogy ezeket az erőket egyformán támogassa erkölcsileg, vagy – ellenkező esetben – azonos távolságot tartson tőlük. Ma egyértelmű a helyzet: körülbelül olyan, mint Mindszenty József bíboros idejében, amikor a főpásztor határozottan felhívta a hívek figyelmét arra, helyes lelkiismerettel nem szavazhatnak a „bolsevik” pártra. Most pedig világos, hogy egyetlen politikai erőt érdemes támogatni. Bizonyos helyzetekben az egyértelmű állásfoglalás nem széthúzást vagy kirekesztést von maga után, hanem ellenkezőleg, az összefogás és egység kovácsa.
– Állította-e Ön valaha is, hogy az úgynevezett baloldaliak vagy liberálisok között ne lehetne tisztességes ember? Miben látja a megbicsaklást, hogy miközben Ön is elismeréssel beszél az igazi baloldali és liberális értékekről, a magyar társadalmi és politikai gyakorlatban mégsem azonosulhatnak ezekkel a krisztusi normákat szem előtt tartó emberek?
– A súlyos probléma éppen az, hogy ma nincs hiteles baloldali vagy liberális politikai erő Magyarországon. A megszokottá vált politikai terminológia szerint baloldali és liberális gondolkodású emberek között is lehet hívő és tisztességes ember. Ők éppen azzal szembesülnek, hogy nincs olyan, magát baloldaliként vagy liberálisként meghatározó párt, amely hitelesen képviselné ezeket az értékeket. Vitázni természetesen lehet erről, de én a magam részéről hitelesebb vitapartnernek tekintem Gazsó Ferencet, mint például Aczél Endrét. Az viszont szerencsés a magukat baloldalinak vagy a szó eredeti értelmében liberálisnak tartó emberek számára, hogy értékeiket – melyek minden értelmes ember számára fontosak, ha azokat nem egyformán értelmezik is – jelenleg a vezető ellenzéki pártszövetség integrálja.
– Azt is felrótták Önnek, hogy amikor a „helyes választásra” hívott fel, „a szakértő szerint emögött az ellenzéki párt kedvezőbb finanszírozási modelljének vágyképe állhat”, illetve „egy lelkipásztor megjelenése egy párt oldalán sokkal inkább a személyes érdekeit, egyéni ambícióit szolgálhatja”.
– Hódmezővásárhelyi rövid beszédem után körülbelül annyi reakció és kommentár született az elektronikus és írott sajtóban, amennyire számítottam. Nem meglepő számomra, hogy nagy részüknek semmi köze sincs az általam elmondottakhoz. Nem valamelyik párt mellé álltam, hanem arról nyilatkoztam, hogy létezik olyan politikai erő, amely közel áll hozzám – nem csupán szimpátia alapján és semmiképpen sem önös, akár jogos érdekek miatt, hanem azért, mert tőle várhatja a hívő ember, hitének és józan eszének fényében a társadalom állapotának javulását.
Nem azt várja az egyház, hogy aki most erkölcsi támogatást kap, az majd győzelem esetén bármilyen módon kompenzációt adjon (ezt például a szakszervezetek, a civil szervezetek joggal elvárhatják, s ezért lobbizhatnak), hanem hogy végre olyan körülmények között élhessünk, amikor az embereknek és közösségnek (esetünkben a hívő embereknek és az egyháznak) ne csak negatív élményük legyen, ha áldozatot kívánnak hozni a közjó, a társadalom érdekében.
– Melyek azok az eszmények, szellemi, lelki és erkölcsi cölöpök, amelyekre támaszkodva megindulhat az ország súlyosan sérült lakosságának ismét néppé, nemzetté, egészséges közösséggé szerveződése? S mennyiben segíthet ehhez hozzá külső keretként a közelgő parlamenti választás?
– Nem a politikai közbeszéd gyakran kiüresített szókészletét kívánom használni, amikor hangsúlyozom: a biztos alap, amelyre építeni lehet, az emberi személy méltóságának és szabadságának tiszteletben tartása, a társadalmi szolidaritás, a házasság és a család védelme, a közösnek felismert értékek és érdekek mentén való összefogás – vagy legalábbis együttműködésre való törekvés –, az ép erkölcs elveinek érvényesítése a gazdasági életben, a természeti, szellemi, lelki és kulturális környezet tisztaságának biztosítása.
– Szlogenek árasztják el az utcákat, a médiát. Mi lehet a keresztényi közösségvállalás, társadalomalakítás jelszava az idei tavaszon? S ezen túlmenően a cselekvések szintjén hogyan nyilatkozzék meg a keresztény aktivitás?
– Meggyőződésem, hogy a hívő ember másokhoz képest többletmotivációval rendelkezik a fentiek előmozdítására. És ez a többlet nem saját érdemből fakad, hanem „fentről” kapott talentum. Nem annyira jelszavakra van szükség, hanem megfelelő időben és saját körülményei között mindenki lelkiismerete szerint jusson következetes döntésekre és tettekre.
