Kiterjesztett kezekkel

„A követ, Edward Thompson Wailes melegen fogad a lépcsőházban, s mint a »szabadság jelképé«-t üdvözöl. Így hát nyolc évi rabság után az USA követség hajófedélzetére léptem… Az elkerülhetetlen lefogás és a Szovjetbe hurcolás helyett így reméltem még tartalékolni magamat hazám és Egyházam további szolgálatára.” (Mindszenty József: Emlékirataim)

1956. november 4-e után Kádár János és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) nem egyházpolitikai kérdésekkel foglalkozott elsősorban – a megtorlások voltak napirenden. Ugyanakkor „1957 márciusában az újjászerveződött Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) vezetője, Horváth János már megfogalmazta, hogy a Mindszenty-ügy problémát jelent az államnak”.

Mindszenty – főleg az elején – teljes főpásztori jogkörével lépett fel, mondja a történész. „Kiterjedt levelezést folytatott, az egyházmegye ügyeit igyekezett a követség falain belülről intézni, s környezetéből még néhányan bejuthattak hozzá.”


„Így alakult meg az Országos Béketanács Katolikus Bizottsága, az Opus Pacis. Vezetőségébe bekerültek a régi békepapok képviselői is. Beresztóczy országgyűlési képviselő egy felszólalásában olyanformán értékelte a fordulatot, hogy a püspöki kar elismeri a Kádár-kormányt, munkáját helyesli és támogatja. Erre a Szentszék újabb dekrétumot adott ki, amelyben kiközösítés terhe mellett megtiltotta, hogy Magyarországon papok országgyűlési képviselői állást vállaljanak.” (Mindszenty)

1957 tavaszától – folytatja Soós Viktor Attila – egyre fontosabbá vált az egyházzal való további viszony és a Mindszenty-kérdés. „1958 júniusában és júliusában két MSZMP PB határozat született az egyházpolitikáról és a vallás elleni fellépésről. Mindszenty neve konkrétan nem kerül elő ezekben, de maga Kádár János is figyelemmel követi a Mindszenty körül kialakult helyzetet.”

1963-ban – a nyilvánosság tudta nélkül – megkezdődtek a magyar–vatikáni tárgyalások, amelyek a következő évben az 1964. szeptemberi részleges megállapodáshoz vezettek. A Vatikánban – Casaroli, a későbbi bíboros-államtitkár nevéhez kapcsolva – egyre nagyobb hangsúlyt kapott az új keleti politika, s a magyar kommunista államhatalom is igyekezett kitörni az 1956 utáni nemzetközi elszigeteltségből. „Ugyanez igaz az amerikai vonalra is. A ’60-as években megindult tehát valami enyhülés… 1963 tavaszától évente több alkalommal tartottak magyar–vatikáni találkozókat – Casaroli Budapestre érkezett, legközelebb Miklós Imre utazott Rómába. Ezeken a tárgyalásokon előkerült például az 1957/22-es törvényerejű rendelet végrehajtása. Ez az alacsonyabb egyházi kinevezéseket is állami jóváhagyáshoz kötötte – ne feledjük, hogy Mindszenty néhány napos szabadulásakor azonnal elmozdította a prominens békepapokat, akik aztán rövidesen visszatérnek pozícióikba. Tárgyaltak a békepapi mozgalomról, a püspökkinevezésekről, a börtönben lévő papokról – és természetesen Mindszenty személye is előkerült.”

Talán ennek a légkörnek tudható be, amit Dr. Czuczy Péterné dr. Turchányi Margit nyugdíjas gyógyszerész mond el: „1963-ban szabadult a börtönből Turchányi Egon nagybátyám. Ekkor már harmadéves gyógyszerészhallgató voltam. Arra kért, elhoznám-e az amerikai követségről a még 1956-ban ott hagyott bőröndjét személyes holmijaival, s szóbeli üzenetét adjam át a bíboros úrnak. Ezt egy papírfecnire is leírta – a börtönviselt reflexével, hogy adott esetben akár le is nyelhessem… A néhány mondatos üzenet tartalma az volt: tartja magát ahhoz, amivel bíboros úr annak idején megbízta.”

A diákleány minden további nélkül bejutott a követségre. „Nem féltem a magyar titkosszolgálattól, korábban rajta voltunk a kitelepítési listán. A foyer-ban leültettek, személyesen nem találkozhattam a bíborossal. Egy magyarul beszélő amerikai követségi alkalmazott átvette a papírcetlit, és szóban is elmondtam az üzenetet – lehozták a bőröndöt, s távoztam.” Turchányi Egon 1969-ben halt meg.

A magyar–vatikáni tárgyalások anyagának jelentős része ma is titkosnak minősül, mondja a kutató. „Amikor 1997-ben megkötötték a magyar–vatikáni megállapodást, a Vatikán kérte, mivel náluk a levéltári anyagokat általában 70 évre zárolják, a magyar állam tartsa tiszteletben ezt. A Kovács László vezette magyar külpolitika nyilván megígérte, hogy 70 évig idehaza sem lehet kutatni az iratokat. (Ennek fejében valószínűleg benyújtották a maguk számláját.)”
Az MSZMP-ben, az ÁEH-ban vagy a külügyminisztériumban született iratok egy része vagy azok másolata megtalálható az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában. „Sok újdonság várható még, de sok mindent tudunk is már.”

„1958. április 18-án a rendszer miniszterelnöke, Kállai Gyula hivatalosan a következőket jelentette be: »Mi támogatjuk a püspöki kar által kezdeményezett Opus Pacis mozgalmat.« Kállai nyilatkozata egyértelmű volt azzal, hogy a püspöki karnak vissza kell helyeznie a békepapokat az egyházi vezető állásokba: nem »a békéért és a szocializmus építéséért«, hanem azért, hogy – sztálinista elődjéhez hasonlóan – a Kádár-rendszer is teljesen ellenőrzése és irányítása alá hajthassa az egyházi életet.” (Mindszenty)

Az 1960-as évek elején a magyar állambiztonság feladatul kapta a Szovjetuniótól, hogy épüljön be a Vatikánba, próbálják felderíteni a számukra fontos területeket, s ehhez találják meg a megfelelő személyeket. Majd Soós Viktor Attila így folytatja: „Kapóra jön ehhez a II. vatikáni zsinat megnyitása, a megindult tárgyalások, most már hivatalosan kimehettek az egyházzal való tárgyalásokra és a zsinatra olyan személyek, akiknek a jelenléte korábban problémát okozott volna Rómában. A római magyar nagykövetségen az állambiztonságiak közül valaki kimondottan az egyházi ügyeket felügyelte, s tartotta a kapcsolatot az ottani emberekkel…”

Korábban III/III-as, tehát a belső elhárítás területén az egyházakkal foglalkozó személyek „szépen átalakultak”, s a III/I, a hírszerzés területén működtek Rómában. „Az állambiztonsági szervek arra is gondoltak, hogy magas rangú, vezető vatikáni személyeket szervezzenek be, de fontosabbá vált a sokféle információ begyűjtése, Rómában és a Vatikánban olyan személyek megkeresése, akik érdekesek lehettek a számukra.”

1967-ben Világosság néven rezidentúrát hoztak létre az ÁEH-n belül, öt belügyminisztériumi tiszt részvételével. Az volt a feladatuk, hogy szerezzék meg és gyűjtsék össze a belügyminisztérium számára fontos információkat. „Mindszenty amerikai követségi időszakára vonatkozóan 15 kötetnyi állambiztonsági iratanyag született. Folyamatosan megfigyelték őt, levelezését ellenőrizték, beszélgetéseit lehallgatták, ügynököt telepítettek oda, állambiztonsági eszközökkel behatoltak a követség épületébe. A tizenöt kötetet azonban vagy megsemmisítették, vagy még nem adták át a szakszolgálatok az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának. Tudunk róluk, de tartalmukat nem ismerjük.”

„Amikor… Mgr. Agostino Casaroli a Vatikán részéről a Kádár-rendszerrel tárgyalásokat kezdett, az békepapjaival és Állami Egyházügyi Hivatalával a magyar Egyházat már teljesen elnémította. Ezért nem juthatott el a vatikáni diplomata fülébe a magyar katolicizmus hiteles szava. S ezért történhetett – a helyzet ismeretének alapos hiányában –, hogy a Vatikán belement olyan tárgyalásokba, amelyek a kommunistáknak előnyt jelentettek, a magyar Egyháznak pedig súlyos hátrányára voltak.” (Mindszenty)

Amikor 1971. szeptember 29-én Mindszenty József hosszas amerikai–magyar–vatikáni és szovjet egyeztetések után elhagyja az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetségét, „az állambiztonság hírszerző, III/I-es vonala úgy döntött, hogy Veccio – Öreg – fedőnévvel nyitnak egy dossziét, s 1971. szeptember 29-e után is nyomon követik Mindszenty József minden lépését. Négy kötetnyi anyagot gyűjtött össze a szűk három és fél év alatt, Mindszenty 1975 májusában bekövetkezett haláláig. Ezek az iratok kutathatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában.”

Az adott nemzetközi helyzetben egyre inkább kellemetlenné vált Mindszenty jelenléte a követségen. „1971. szeptember 29-én egy pillanatra mindhárom fél föllélegzett.”

„1971. június 23-án König bécsi bíboros-érsek közölte velem, hogy Zágon József prelátus rövidesen megérkezik Rómából és fel fog keresni. Mint a Szentatya személyi küldötte, június 25-én d. e. 10 óra tájban jelent meg nálam Mgr. Giovanni Chelivel együtt. Cheli átadta nekem a pápa ajándékaként az új breviárium első kötetét és miután tolmácsolta a bíboros államtitkár üdvözletét, távozott lakosztályomból. Amikor magunkra maradtunk, Mgr. Zágon rámutatott előttem arra a nagy aggodalomra, amely a pápát az én egyéni sorsom miatt eltölti. Azután ismertetett több okot, amelyek Őszentségét arra indították, hogy nekem a követség elhagyását ajánlja… A kiutazásra végül 1971. szeptember 28-án került sor… A kapun Puhan nagykövettel együtt léptünk ki a Szabadság-térre. Kezet fogtam vele: utána kiterjesztett kezekkel megáldottam a fővárost és az egész országot.” (Mindszenty)

Fotó: archív és Cser István