Fotó: Merényi Zita
Az Erdély kapujának mondott Besztercétől néhány kilométerre fekvő hétszáz lelkes falucska, Kiszsolna egykori evangélikus templomában 2015-ben bukkantak rá egy XIV. századból származó Giotto-másolatra. A csak töredékeiben fennmaradt freskó az itáliai alkotó egyik legjelentősebb művének, az első szentév, 1300 tájékán keletkezett egykori római Navicella-mozaiknak a replikája. Már csak a földrajzi elhelyezkedés okán is szenzációs, hogy ez a mindig is periférián fekvő erdélyi település egy ilyen jelentős alkotást őriz. A lelet értékét pedig tovább növeli, hogy a kiszsolnain kívül csupán három másik másolat maradt fenn ebből a korból: egy Strasbourgban, egy Firenzében és egy az utóbbihoz közeli Pistoiában.
A kiszsolnai templom pusztuló állapota nem egyedülálló – derült ki a műhelybeszélgetés első előadója, Kollár Tibor, a Möller István Alapítvány kuratóriumának tagja, tudományos szakértő által felvázoltakból. Ennek legfőbb oka, hogy az erdélyi szászok hol református, hol evangélikus templomai az 1970-es évek végére gyakorlatilag hívő nélkül maradtak.
Kiszsolnán a kilencvenes évek elején még álló déli fal részben leomlott, részben elhordták. Időközben a természet olyannyira visszafoglalta a területet, hogy a 2010-es évek elején a körülötte kialakult bozóttól a falu központjából nem is látszott már a templom. A szentélyt nem bontották el a helybeliek, a réseken beáramló nedvesség maga végzett feltárómunkát. Kollár Tibor, amikor a nemzeti együttműködési program keretében megtekintette a templomot, meglátott két figurális oszlopfőt, ami miatt úgy gondolta, érdemes a templomról „gyászjelentést” írni, mielőtt végleg összeomlik. A gyászjelentés helyett azonban világszenzáció született Papp Szilárd kutatása nyomán, amelynek híre bejárta a világsajtót. Ennek és a nagybányai női kézilabdacsapat holland játékosának köszönhetően, aki örökbe fogadta a templomot, azt is sikerült elérni, hogy a Beszterce-Naszód Megyei Tanács a magyar kormány Teleki László Alapítványon keresztül adott ötmillió forintos támogatásával azonos értékben segítse a lelet megmentését és az épület feltárását. Kollár Tibor reményének adott hangot, hogy a Rómer Flóris Terv segítségével folytatódhat a munka, és a megyei tanáccsal kialakult jó együttműködés a hasonló állapotú, de Giotto-másolattal nem büszkélkedő templomok sorsát is jobbra fordíthatja.
Papp Szilárdra, aki – mint mondta – jó időben volt jó helyen, először nem tett nagy hatást a kisméretű középkori falusi templom. Hogy a Giotto-másolat értékét kellően megítélhessük, a művészettörténész arról beszélt, hogy a középkorban teljesen mást jelentett a másolatkészítés, mint manapság. Egyrészt eleve abból indultak ki, hogy Isten is másolással – a maga képére – teremtette az embert a világba; másrészt a műalkotások újraalkotása dicsőség volt, nem pedig a szellemi termék – jogi problémákat felvető – eltulajdonítása, ami ma jellemző. A különbség oka az is, hogy a középkori festmények esetében elsősorban a kompozíciót másolták le, a stílust azonban nem feltétlenül, míg a mai reprodukciók az eredeti alkotás formai visszaadására törekednek.
Giotto di Bondone eredeti mozaikműve a mai Szent Péter-bazilika XVI–XVII. században lebontott elődjének átriumát díszítette, a zarándokok akkor láthatták a korban grandiózusnak számító, tíz méter magas, tizennégy méter széles alkotást, amikor elhagyták az épületegyüttest. A Navicella (’hajócska’) néven ismert mű azt az evangéliumi jelenetet ábrázolja, amikor a viharos Genezáreti-tavon a tanítványoknak megjelenik Jézus a vízen járva. A korábbi ábrázolásokkal ellentétben nem Jézus és Péter alakja van a középpontban, hanem az a hajó, amely az Egyházat szimbolizálja. Ettől jobbra jelenik meg Krisztus és Péter, a hajótól balra pedig egy kis halászó alak, aki az eltévedt lelkeket próbálja kifogni. A kompozíció részeként a jobb és a bal szélen a kép felső harmadában látható egy-egy meztelen alak, akik a szeleket jelképezik, fölöttük található még két-két alak dicsfénnyel, akik valószínűleg próféták lehetnek. A Navicellának a XIV. századból is maradt fenn egy-két másolata, de igazán a XV. századtól sokszorozódott meg ezek száma, nemcsak festmények és rajzok formájában, hanem emlékérmeken és kisméretű tárgyakon is.
Hogy Kiszsolnán éppen egy ilyen ritkaságszámba menő másolatról van szó, azt a helyszíni nyomok mellett a pusztulás elől a besztercei múzeumba menekített freskótöredékek és a korábban a helyszínen járt műemlékvédelmi szakemberek 2000-es években készült felvételei alapján állapította meg Papp Szilárd. A felméréskor látható freskó ugyanis már annyira töredezett volt, hogy csupán az árbocot és a dicsfénnyel ábrázolt álló figurákat lehetett kivenni, s ez a két részlet önmagában akár más evangéliumi történeteket is takarhatott volna: Péter kimentésének jelenete helyett a csodálatos halfogásnak, a tenger lecsendesítésének vagy a halászként dolgozó tanítványok elhívásának a jelenete is lehetett volna. Egyes alakok jellegzetes testtartásai segítségével viszont e három forrás alapján egyértelműen be lehetett azonosítani a jelenetet, és azt is, hogy az Giotto kompozíciója szerint épül fel.
Hogyan készülhetett el Rómától ilyen távol egy Giotto-mozaik másolata? A kérdésre több válasz is lehetséges a művészettörténész szerint. Előfordulhat, hogy valaki a környékről zarándokúton vagy egyéb céllal járt Rómában, és az ott látottak hatására rendelte meg a művet. Valószínűbb azonban, hogy maga a festőműhely volt birtokában ennek az ábrázolásmódnak, és mivel az épület még katolikus templomként a Szent Péter titulust viselte, ezért egy Szent Péter életéből vett jelenetben állapodtak meg a megrendelővel. Ebben az esetben akár máshol is feltűnhetnek hasonló ábrázolások – mondta Papp Szilárd.
A műemlékvédelmi világnap alkalmából rendezett program Mudrák Attila fotóművész kiállításának megnyitójával zárult. A Templomok a végeken című tárlat a legutóbbi néhány évben készült templomfotókat mutatja be. Köztük a Kiszsolnán készült felvételek is láthatók. A tárlat a következő hetekben megtekinthető a Magyarság Háza (Budapest I. kerület, Szentháromság tér 3.) első emeletén.
