Ezeknek a kísértéseknek az a lényege, hogy Jézust a kísértő rá akarja venni arra, hogy e világi javakat birtokló és osztogató messiás legyen, e világi önző célokra vegye igénybe Isten hatalmát, és a gonosszal megalkudva e világon uralkodjék.
Izrael népe a negyven évig tartó pusztai vándorlás alatt hasonló kísértéseknek volt kitéve, és engedett ezeknek. Ahelyett, hogy feltétel nélkül Istenre hagyatkozott volna, lázadozott Isten ellen, és aranyborjút készíttetett magának. Ezzel ellentétben Jézus legyőzi a kísértéseket: nem tesz csodát a maga éhségének csillapítására, nem akarja elkápráztató csodamutatvánnyal kivívni az emberek bámulatát, nem tör önzően e világi, politikai uralomra. Későbbi működése során az éhező tömeg számára igenis csodásan megszaporítja a kenyeret, leprásokat gyógyít meg, és halottakat támaszt fel, de e csodákat mindig szeretetből teszi és másokért, sohasem a maga sorsának könnyítésére. Halála és feltámadása által Jézust Isten megteszi „mindennek az Urává” (ApCsel 10,36), de az ő Országa „nem ebből a világból való”: nem olyan ország, melynek katonái lennének, hogy királyukért fegyveres harcra keljenek, és megvédelmezzék életét (Jn 20,36).
Jézus, hitünk szerint, valóságos Isten, de ugyanakkor valóságos ember is. Az isteni és emberi természet nem keveredik össze benne, és ezért Jézus, emberként, „hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett. Bűnt azonban nem követett el” (Zsid 4,15). Jézusnak sem volt könnyű a tiszta, önzetlen és egyetemes szeretet útját járni, amikor egyre inkább látta, hogy ez az út a kereszthalálához vezet. Talán ezért utasította el olyan ingerülten Péter unszolását, amikor az el akarta téríteni őt az Isten által számára kijelölt úttól (Mt 16,23).
Jézus kísértései, sokféle változatban, minden követőjét érintik. E kísértések elutasítása az ő esetükben is valamiféle kereszthez vezet. Jézus ezt világosan meg is mondta: „Ha valaki utánam akar jönni, tagadja meg önmagát, vegye föl keresztjét, és kövessen engem” (Mt 16,24). De ugyanúgy, mint Jézus esetében, mindenki, „aki elveszíti életét az evangéliumért, megmenti azt” (Mk 8,35), mégpedig „az örök életre” (Jn 12,25).
