Kiruccanás a húszas évekbe

Az Éjfélkor Párizsban olyan, mint egy gyümölcsös illatú, könnyű desszertbor. Ajánljuk a francia kultúra szerelmeseinek, bohémeknek, örök álmodozóknak. De semmi estre se kortyoljanak belőle azok, akik művészfilmre, magvas gondolatokra, mély tartalomra vágynak. És azok sem, akik sohasem szerettek volna visszarepülni az időben egy olyan korba, amelyet csodálnak. A filmben ugyanis egy régi francia autó főhősünket és vele együtt bennünket visszavisz a húszas évekbe, egészen pontosan a húszas évek párizsi művészvilágába.

 A főszereplő Gil (Owen Wilson), menyasszonyával és annak családjával Párizsba érkezik egy hétre. Gil az unalmas vacsorák helyett szívesebben írja saját regényét, és nagyobb örömét leli abban, ha a francia főváros utcáin kószálhat egyedül, minthogy társasági életet éljen. Amikor egy ilyen éjszakai barangolás során eltéved, leroskad egy templom lépcsőjére. Majd kisvártatva megáll előtte egy régi autó, amelyből kedves és bohém alakok egy társasági összejövetelre hívják. Ő beül az autóba, majd kiszállva, a húszas években találja magát. És maga Scott és Zelda Fitzgerald veszik pártfogásába. Beletelik egy kis időbe, míg rádöbben, nem farsangi bálon van. A zongoránál csakugyan Cole Porter muzsikál, a sarokban Hemingway szónokol a bátorságról, Gertrude Stein fogadja a művészeket és a festményét bemutató festő, Pablo Picasso. Gil minden éjfélkor beszáll abba az autóba, amely éjszakáról éjszakára e bohém társaságba röppenti. XXI. századi menyasszonya természetesen nem hiszi el, hogy ő Dalíval és Bunuellel borozgat. Gil ráadásul gyengéd érzelmeket kezd táplálni Picasso egyik múzsája, Adriana iránt, akit Marion Cotillard alakít.

A filmben elénk táruló bohém párizsi forgatag lenyűgöző. A közismert, nagy színészek számmal láthatóan lubickolnak a nem mindennapi szerepekben. Adrien Brody Dalíként, Kathy Bates Gertrude Steinként, Sophia Rolland Josephine Bakerként vagy Alison Pill Zelda Fitzgeraldként nyűgözi le a nézőt. Carla Bruni pedig a jelenben játszódó részek idegenvezetőjeként tűnik fel. Gil végül egy este úgy dönt, marad a Szajna XXI. századi partján, búcsút int a nosztalgiának. Rádöbben, hogy az életből mindig, minden korban hiányzott valami, ezért jobb, ha ott marad, ahová született.

A film Woody Allen hódolata Párizs és az avantgárd előtt. Tanulsága, ha egyáltalán annak lehet nevezni, egy dióhéjban is elfér. De ennél sokkal fontosabb, hogy jót tesz a szemnek és jót a léleknek.

(Éjfélkor Párizsban, spanyol–amerikai romantikus vígjáték, 2011)