Sejthetjük a madarat odafenn…

A Magyar Nemzeti Galéria által rendezett gyűjteményes kiállítás lehetővé teszi, hogy legalább egy kicsit beleláthassunk a nagy hatású magyar festő életébe, képeinek belső világába, munkamódszerének titkaiba. Sőt, megmutatkoznak előttünk a Ferenczy család egykori mindennapjai a festményeken, korabeli fényképeken, írásos dokumentumokon keresztül.
Ferenczy Károly számára fontos volt a család, ha nem a legfontosabb. Két fia, Valér és Béni, leánya, Noémi is elismert művészek lettek. Sőt, felesége, Fialka Olga is kitűnő grafikus volt, mint azt a kiállított Heine-illusztrációja is jól bizonyítja. Férjhezmenetele után viszont lemondott művészi ambícióiról.

A Galéria kurátorai témacsoportokra bontották Ferenczy életművét: Önarckép, Zsánerkép, Nagybánya, Portré, A műterem világa, Bibliai képek, Család, Alkotói folyamat.

Korai időszakában festett naturalisztikus, gyöngyházfényű, visszafogott életképei ma is megkapó élményt jelentenek. A Kavicsdobáló fiúk, a Kertészek vagy a Lányok virágokat gondoznak nyugalmat, kiegyensúlyozottságot, egyfajta belső békét árasztanak. Ezek a kompozíciók egyszerűek, keresetlenek, minden póztól mentesek. A Madárdal 1893-ból való festményén egy kedves arcú piros ruhás fiatal nőt látunk, aki egy nyírfába kapaszkodva tekintget fölfelé, csak sejthetjük a madarat odafenn… A kép szimbolikus tartalmakat is hordoz, rokon az Orfeusszal, amely az ember és a természet szépségének, törékenységének jelképe. A zöldesszürke és az élénkpiros egymásnak kiegészítő színei, ez a hihetetlen erejű kontraszt teszi varázslatossá a képet. Ahogy ő maga nevezte a saját stílusát: dekoratív naturalizmus, szintetikus alapon.

Ferenczy Károly festői szokásaira jellemző volt, hogy mindig a helyszínen festett, a plain air, impresszionista, szimbolista és szecessziós stílusjegyek egyaránt megfigyelhetők stílusának alakulásában. Kortársak emlékeznek rá, hogy amikor Nagybányán a festő barátai egy hajnalig tartó mérsékelt iddogálás után hazafelé tartottak a vendéglőből, ő festőállványával, ecsetekkel és festékekkel felszerelkezve kereste az új témát a közeli erdőkben. Ferenczy tulajdonképpen zárkózott, csendes, mondhatnánk eseménytelen hétköznapi életet élt. Kortársai szerint szelíd türelemmel nevelte gyermekeit.

Impresszionista korszakának egyik fő műve az Október 1903-ból. Ez a kép búcsúzkodás az ősz egyre erőtlenebbé váló napsütésétől. Kertben felállított napernyő vet éles árnyékot egy kalapos, fehér inges férfi alakjára. A háttérben sötét színű hegyvonulat látszik. Ez Ferenczy egyik legtöbbet reprodukált képe, az 1960–70-es évek tankönyveiben is gyakran feltűnt illusztrációként.

A mostani kiállításon egy egész termet betöltenek bibliai ihletésű képei. Ferenczy gyermekeinek emlékezései szerint nem volt rendszeresen templomba járó ember, de láthatóan mégiscsak megérintette a Szentírás üzenete. Ezek a képek életművének fő vonulatához tartoznak, és mindig népszerűek voltak. Igazi nagybányai környezetben láthatjuk a fűben ülő Krisztus alakját a hallgatósággal A hegyi beszéd című képen. A figurák korabeli, XIX. századi ruhát viselnek, a kép jobb oldalán, figyelő kislányként feltűnik Ferenczy Noémi, a művész leánya is. Ferenczy vallásos témájú festményei nem oltárképek, szokás volt akkoriban a bibliai jeleneteket kortárs környezetben, a legújabb divat szerinti ruhákba öltöztetni és így ábrázolni. Különleges, eddig ritkán reprodukált képnek számít a Pietá, 1913-ból. A Keresztlevétel című képén verőfényes napsütésben ábrázolja a krisztusi jelenetet a festő, ami szokatlan ebben az ikonográfiában. Különösen erős a kontraszt a komor háttér sötét hegyei és az előtér napsütötte alakjai között. Sokáig legfontosabb művének a Háromkirályokat tartották. Fő műnek számít ma is. Az erdő csendjében három lovas vonul, kettő nyeregben, a harmadik a lovát vezetve. Az erdő zöld színű reflex fényekkel borítja el a titokzatos vándorokat. „Valami ünnepélyesség ömlik el rajtuk”– írta Bernáth Aurél –, „önmagukban élnek, s ha kifejeznek is valami várakozásfélét, ezt Ferenczy nem a figurák jellemzésével éri el, inkább az egész kép ad sejtelmesen nyugtalanító érzést… a modern magyar festészet ebben a képben fogalmazta meg először feladatát.”

A gyűjteményes kiállítás záróakkordja az Alkotói folyamat című bemutató az utolsó termekben, ahol betekintést nyerhetünk Ferenczy fáradtságot nem ismerő, a lényeget kutató útkeresésébe. Hetekig, hónapokig dolgozott egy-egy festményén, annak témavariációin. Igényes volt magával szemben, semmit sem bízott a véletlenre. Kétségkívül olyan művésszel van dolgunk, akinek képei kortalannak tűnnek, legtöbbje akár ma is készülhetett volna.

Ferenczyre jellemző, hogy soha nem festett történelmi jelenetet. Nem akart moralizálni, nem festett aktuális témát sem, mégis igazi modern festő volt, nagy hatást gyakorolt az utána jövő generációkra, többek között Bernáth Aurélra, Szőnyi Istvánra, Czóbel Bélára és Berény Róbertre.

 

(Ferenczy Károly gyűjteményes kiállítása 2012. május 27-ig látható a Magyar Nemzeti Galériában)