„Királyi zászló jár elöl”

Tény azonban, hogy mára a teljhatalmú, úgynevezett abszolút királyságok és császárságok ideje valóban lejárt. Napjainkban a királyok tulajdonképpen már nem is uralkodók, hiszen „alkotmányos királyokként” alá vannak vetve a demokratikusan megválasztott kormányzatoknak. Ám aligha járunk helyes úton, ha Krisztus királyságát ezekből a történelmi, politikai hasonlatokból kívánjuk megérteni. Mert Krisztus királysága nem abszolút monarchia, nem is alkotmányos királyság, egyszóval nem politikai államforma, hanem bibliai, teológiai valóság. Amikor XI. Piusz pápa 1925 decemberében kiadta Quas Primas kezdetű enciklikáját, amelyben meghirdette Krisztus király ünnepét, gondolhatott ugyan a már létező szovjet kommunista veszedelemre és az egyre terjedő elvilágiasodásra, mellyel Krisztusnak az ó- és újszövetségi Bibliából ismert, nem e világi hatalmát (királyságát) állította szembe, de semmi esetre sem valamiféle királypárti politikai mozgalmat kívánt útjára indítani, hanem Krisztus hatalmába (királyságába) vetett hitünket akarta erősíteni.

 

Üssük csak fel a Szentírást! Jézus nyilvános működése során, amikor a nép lelkesedésében királlyá (politikai értelemben vett királlyá) akarta tenni, hogy mindig legyen ingyen kenyere, elmenekült. Nem tagadta meg a római császárnak járó adót sem. Ugyanakkor elfogadta, hogy Natanael (Bertalan apostol) királynak nevezze, pontosabban messiásnak. Pilátus kérdésére olyan királynak mondja magát, akinek országa nem e világból való.

A Szentírás persze ezt a „nem e világból való királyságot” a királyság, a királykoronázás mozzanataival írja le. Ám nem elavult politikai, történelmi relikviáról van szó. Jézus valóban királyi dicsőségnek örvend, de ez csak feltámadásában és az utolsó napon történő eljövetelében nyilvánul meg. Azok számára, akik hittel a szívükben élnek, a kereszten is tündököl ez a királyság. A nagyheti himnusz szavaival: „Királyi zászló jár elöl, keresztnek titka tündököl.”