Kiosztott életek

A konferencia egyik előadója Martos Levente Balázs volt. A Győri Hittudományi Főiskola tanára Jézus te-központúságát vetette össze korunk individualizmusával. Az utóbbi jelentheti az egyén értékeinek hangsúlyozását, és azt is, hogy a társadalom tulajdonképpen csak egyének összessége. Napjainkban az individualizmus arra utal, hogy valaki mások fölé akarja helyezni magát. Szent Ágostont segítségül hívva így fogalmazhatunk: a szeretet Isten választása önmagunk megvetéséig, míg a bűn önmagunk szeretete Isten megvetéséig. Ferenc pápa a haszonelvű individualizmusról beszél, amely arra ösztökél, hogy minél többet gyűjtsünk. Egy másik megfogalmazással is találkozhatunk manapság, amely arra szólít fel, hogy valósítsuk meg önmagunkat. A család olyan élethelyzetet teremt, amelyben lebonthatjuk magunkról az individualizmus kötelékeit.
Hogyan erősíti Jézus Krisztus a te-központúságot? Ő Isten valóságával szembesít bennünket.

Isten ugyanis nem verseng a világgal. Megengedi, sőt akarja, hogy a világ legyen. Istenben az individuum és a szeretet között nincs ellentmondás.

Az előadó Márk evangéliuma 10. fejezetének első tizenhét verséről beszélt. E szöveghely első része a házasság felbonthatatlanságáról, második része pedig a gyerekekről szól. Mind a két esetben azokról van szó, akik kiszolgáltatott helyzetben éltek a társadalomban. A korabeli felfogás szerint ugyanis válólevelet csak a férfi adhatott, s az elbocsátott nők rendkívül nehéz helyzetbe kerültek. Jézus ezen a helyen a teremtésre utal; arra hívja fel a figyelmet, hogy az ember kezdetben nem volt „megosztott” (individuum: leválasztott, megosztott). Az eredeti szövegben a „szívetek keménysége miatt” helyett „körülmetéletlen szívetek miatt” áll, ami azt jelenti, hogy valaki nem ismerte meg Isten szeretetét, és ezért nem tudott átalakulni. A „körülmetélt szív” Isten különleges ajándéka. Jézus eljövetelével lehetőség van arra, hogy az ember szíve kapcsolatba lépjen Istennel. Ferenc pápa arról beszél, hogy „vissza kell térnünk keresztségünk méltóságához”. Mert a keresztségben talált ránk Isten, így nyílt lehetőségünk arra, hogy „körülmetélt szívvel” forduljunk felé.
Hogyan szerette Jézus az embereket? – tette fel a kérdést Martos Levente Balázs. Mindenkit máshogyan. Ám senkit sem rekesztett ki a szeretetéből. De az emberek felé irányuló szeretetét sem utasította vissza. Gondoljunk csak a bűnös asszonyra, aki Jézust illatos olajjal kente meg (Lk 36–50). Jézus megosztotta magát, szeretete a búzaszemre hasonlít, amely elhal, hogy sok termést hozzon. Ezzel szemben az individualista nem akarja kiosztani az életét.
Hogyan valósíthatjuk meg ezt a kiosztó szeretetet a családban? Az előadó ennek bemutatására az orsolyita nővérek által használt példát hozta fel, amely a kenyér jelképét magyarázza. A búzaszem elvetése a nagylelkűségre, az öntözés az egymásra szánt időre, míg az aratás a hagyományból való táplálkozásra utal. Az őrlés a megpróbáltatásokat, a bekeverés a világban való jelenlétet, az összegyúrás pedig a világ fájdalmával való szembesülést jelenti. A kelés az örömöt, a sütés a türelmet, a kész kenyér pedig Isten országának jelenlétét tárja elénk.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..