„A középkori kemence boltozata alatt feltárt csontváz vagy egy csigolyában megakadt puskagolyó személyes közelségbe hozza a múltat. Egy bronzkori szertartás rituális lakomájának záróaktusát rekonstruálhatjuk a korabeli szemétgödörbe temetett edénytöredékekből. A több száz darabos asztali készlet a restaurátorok munkája nyomán nyerte vissza eredeti formáját. A legkorábbi leletek az újkőkorból, a Krisztus előtti 5200 körüli időből származnak, a legkésőbbi, régészeti-műemléki kutatás során előkerült tárgyi emlék egy latin röpdolgozatokból álló sorozat, 1810-ből. A két időpont között pedig feltárul a főváros történetének gazdag, emlékekkel teli korszaka.” Zsidi Paula, a Kincsek a város alatt – Újdonságok a múltból című kiállítás kurátorának idézett ajánló soraival foglalható össze legjobban a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumában jelenleg látható tárlat jelentősége, „hangulata”; az, hogy mit várhat az oda betérő a nagyrészt „apróságokat” felvonultató anyagtól. Jóllehet a kiállítás röviden visszatekint Pest-Buda/Budapest régészeti feltárásának százötven évvel ezelőtti hajnalára is (kiemelve Rómer Flóris nagyváradi nagyprépost-kanonok, a „magyar régészet atyja” fontos szerepét), a gyűjtemény összeállítói az elmúlt tíz évben, 2005 és 2015 között lezajlott, nagyrészt az építkezéseket, fejlesztéseket megelőző kötelező régészeti munkák során fellelt gazdag anyagból válogattak.
A kiállítás nem lineáris időrendet követ, hanem északról dél felé, az Óbuda-békásmegyeri Duna-parttól a szigeteken át a Pesti-síkság soroksári szakaszáig haladva – kitérve a Rákos- és a Szilas-patak völgyére is – a főváros tizenkét régészeti régióját mutatja be.
Ne csodálkozzunk azon, hogy a tárlók tartalmát szemlélve, teremről teremre haladva időzavarba kerülünk, hiszen rendre visszatérünk hol az újkőkori, hol a bronz- vagy éppen rézkori „kezdetekig”, máskor a szkítákig, keltákig… A római emlékek sokféleségén nem lepődünk meg, ahogy azon sem, hogy miután fel-felvillan a népvándorlás kora, milyen bőséges és változatos a középkori anyag, amelyre „ránehezedtek” a török vész és a hódoltság időszakának – pusztítást és építkezést egyaránt tükröző – leletei. A régészeti örökség tekintetében leggazdagabb régió természetesen Óbuda, a budai vár és környéke. Illetve Pest centruma, ahol az egykor Contra-Aquincumként emlegetett, újabban Castellum contra Teutanum néven azonosított római erőd alapjaira emelt belvárosi Nagyboldogasszony-templom bronzkori településnyomokat, a kelta megtelepülés jeleit és kétezer év egymásra rétegződő emlékeit őrzi.
A tárlatra készülve inkább érdekességekre számítsunk, kevésbé látványos szenzációkra, hiszen mozaikokból, darabokból, töredékekből állnak össze e hosszú história változatos fejezetei. Kétségtelen, hogy Európa egyik leggazdagabb történelmi múlttal büszkélkedő fővárosa Budapest. Bonyolult, zaklatott sorsának eddig homályba vesző részleteire világítanak rá a friss leletek, a „múlt újdonságai”.
