Kincseinket átadni kötelesség

2002-ben valósult meg az első ilyen témájú tanácskozás azzal a céllal, hogy segítse a művelődési feladatokat ellátó egyházi intézmények, illetve szakemberek kapcsolattartását. Ennek gyümölcseként jött létre az Egyházi Közművelődési Egyesület, amely a minisztériummal, illetve a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátussal együtt szervezte az idei konferenciát. A közművelődés olyan iskolán kívüli tevékenység, amely magában foglal önnevelő, kultúraelsajátító, alkotó célú cselekvést, és amely együttműködésben valósul meg. – A partnerség azért is kiemelten fontos, mert a művelődés és a kultúra olyan ügy, amelyért a társadalom legszélesebb rétegeinek összefogására van szükség – hangsúlyozta Borbáth Erika, a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus főigazgatója. Az egyházak közművelődésben betöltött szerepét sokféleképpen értékelték a történelem folyamán. Ahogyan Kamarás István vallásszociológus fogalmazott: az egyházak ilyen irányú tevékenységének sajátossága, hogy közben teljes világmagyarázatot, életmodellt, értékrendet is adnak. Mindez nem a papok, szerzetesek, lelkészek személyes feladata, hanem mindig csoportmunka, tehát az egész vallási közösség végzi. Bár Borbáth Erika bevezető felszólalásában a közművelődést iskolán kívüli tevékenységként határozta meg, a konferencián külön előadás szólt az egyházi iskolák e területen végzett munkájáról. – Az egyházban a tanítás nem társadalmi igényből született, hanem missziós parancsból: “tegyetek tanítványommá minden népet” – mondta Szűcs Ferenc, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora. – Az egyházi iskolákban a nevelési funkciók határozzák meg az oktatást, így töltve be a bibliai só és kovász szerepét. Márkus Mihály református püspök ezt mintegy kiegészítve rámutatott: a Nemzeti Alaptanterv szerint tanított gyermekek úgy nőnek fel, hogy nem találkoznak olyan fogalmakkal, mint szolidaritás, közösségépítés vagy szeretet. A kultúra a lélek művelése, és oktatási intézményeinkben mindig igyekeztünk ennek eleget tenni. Az egyházak közművelődési tevékenységével szemben még ma is sokan bizalmatlanok, de valójában az igazi „ellenzék” a belefáradás, a műveltséghordozó magyar vidék csendes elmúlása, a fogyasztói hozzáállás. Ha sikerül a gondolkodásmódot megfordítani, a közművelődés legszebb fejezetei még előttünk állnak.

Hogyha az egyházak közéletben, kultúrában betöltött szerepéről esik szó, még ma is találkozni a véleménnyel: a hit magánügy. – Az emberek felekezeti hovatartozástól függetlenül szívesen mennek el az egyházak által szervezett kulturális programokra, hiszen ezek nem térítő szándékúak, hanem emberségünket kívánják megszólítani, ápolni – hangsúlyozta Szebik Imre evangélikus püspök. – Ezzel együtt pedig cáfolják a fenti nézetet, hiszen rámutatnak arra, hogy a hitnek olyan humán tartalma, közösségteremtő ereje van, ami a legszorosabb értelemben közügy. Mindemellett pedig az egyházak örökség hordozói, amelyek kezdetektől meghatározták európai kultúránkat és benne a közművelődést. – Beleszületünk egy társadalomba, amelyben ott találjuk mindazt, amit elődeink nekünk hagytak: egyszerű megfogalmazásban ez a kulturális örökség – mondta Beer Miklós váci megyés püspök. – Mindez alakít bennünket gyermekkorunktól fogva. Számomra is máig meghatározó hely a zebegényi szecessziós templom, ahol eszmélődni kezdtem a világra, Istenre, hivatásra. Édesanyám, tanáraim, paptársaim egymás után adták kezembe a könyveket. Amióta pap vagyok, viszem a fiatalokat, hogy lássanak magyar tájat, múzeumokat, együtt tanuljuk a népzene legszebb darabjait. Kötelességünk ezeket a kincseket tudatosítani és átadni, és mi, papok, Isten előtti felelősség terhe mellett végezzük ezt a feladatot.