Kilépve a rendház falai közül

E két fontos esemény négyszázadik évfordulóját ünnepli a Congregatio Jesu (korábbi nevükön az angolkisasszonyok), hiszen innen indult el alapítónőjük szenvedésekkel teli munkássága, melynek gyümölcse az Európa-szerte és a világ több országában ismert apostoli munkát végző szerzetesrend – mondta Knáb Judit, az angolkisasszonyok magyarországi tartományfőnöknője a 2009 és 2011 között tartó jubileumi ünnepségsorozat kezdetén.

Ward Mária (1585-1645) hithű angol nemesi családból származott, és 1606-ban Isten hívását követve Flandriában belépett a klarisszákhoz. Miután felismerte, nem ez az ő útja, visszatért hazájába, hiszen vágya az angol katolikus egyház megmentése volt. Buzgó imádsága, istenkeresése és az emberek szolgálata által „megnyert néhány nemes hölgyet az isteni Vőlegénynek". Ők lettek Mária első társnői, velük együtt kereste Isten akaratát. Az üldözött angol katolikus egyházat segítették, papokat bújtattak, titokban miséket szerveztek, a szentségek vételére készítettek föl embereket. 1609-ben első hat társnőjével visszament Saint-Omerbe, ahol olyan szerzetesi létforma kialakításán gondolkodtak, melynek követői nem élnek szigorú klauzúrában, hanem kimehetnek a rendház falai közül. Terve annyira modern volt, hogy megbotránkozást váltott ki Rómában. Abban a korban női szerzetesek csak klauzúrában élhettek, az apostolkodás a férfiak dolga volt, jezsuiták végeztek missziós munkát.

„A két évig tartó küzdelmes útkeresés legfontosabb pillanata 1611-ben következett el, amikor Mária mintegy belső hang útján megértette, hogy az intézetet milyen módon építse fel. Ez olyan nagy fényességet adott neki, hogy teljesen biztos volt abban, hogy ez a felismerés az isteni Igazságtól származik. Ekkor kapta Istentől azt az útmutatást, amelyet négy évszázada közösségünk alapító mondatának tekintünk: Vedd a társaságét (a jezsuiták szabályzatát), úgy értve, hogy tartalmilag és forma szerint ugyanazt, annak kivételével, amit Isten a nemek különbözősége révén megtiltott” – idézte Judit nővér az életrajzból. Ward Mária tisztában volt azzal, hogy a katolikus egyházat úgy lehet megmenteni Angliában, ha jó katolikus családanyákat nevelnek, akik továbbadják a hitet. Ezért Saint-Omerben iskolát nyitott angol lányok számára, amely modern gondolkodásával válaszolni tudott a kor kihívásaira. Intézetei egyre szaporodtak. Amikor már több európai városban működtek általa alapított iskolák, Ward Mária elment Rómába, hogy a pápa jóváhagyását kérje rendje számára. Magyarországra 1628-ban Pázmány Péter hívta a nővéreket, első házuk Pozsonyban volt. Ward Mária rendje csak 1978-ban kapott pápai jóváhagyást, és egészen 1909-ig tilos volt őt alapítónak nevezni. Az elmúlt évszázadok alatt először Európában, később szerte a világban elterjedt Ward Mária alapítása. A nővérek kezdetben csak a leánynevelésre kaptak lehetőséget, a II. vatikáni zsinat óta a legkülönfélébb apostoli területeken szolgálnak.

Magyarországon az 1950-es szétszóratás után a nővérek civil munkahelyen dolgoztak, mellette jártak apostolkodni, titokban hitoktattak. A kapcsolattartás veszélyes volt, mert figyelték őket. Ennek ellenére voltak jelöltek, de a titkosrendőrség beépített fiatal lányokat, így 1969 után már nem tudtak újabb tagokat felvenni. A rendszerváltás meghozta számukra a szabadságot, amikor iskoláik és rendházaik visszaszerzése révén sorban nyithatták iskoláikat Egerben, Kecskeméten, Piliscsabán, majd 1998-ban Budapesten. A 2009-es jubileumi év mottója: „Szeressétek az igazságot, törekedjetek a tudományra, de ne önmagáért a tudományért, hanem a célért, amelyhez elvezet, vagyis az Istenért” (Ward Mária). Ebben a szellemben oktatják diákjaikat, akik kikerülve az iskola falai közül útravalót kapnak a Szent Ignác-i lelkiségből, amely képessé teszi őket a világi apostolkodásra.

A jubileumi év megnyitóünnepségére a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia-templomban került sor, ahol a rend négy iskolájának énekkarai és zenészei közreműködtek, valamint sor került a Ward Mária-díj átadására.