Kiközösítés  „Vörös ember

Igazán izgalmassá azonban akkor válik a beszélgetés, ha az osztályon belül is találkoznak ezzel a problémával. Márpedig kevés olyan osztály akad az iskolában, ahol valaki valami miatt ne kerülne a perifériára. Van olyan gyerek, akit azért közösítenek ki, mert nem nézheti meg a televízióban éppen futó sorozatokat, így nem tud bekapcsolódni a beszélgetésekbe. Van, aki nem öltözik a trendnek megfelelően, aki azzal rí ki korosztályából, hogy sokat olvas, a többieknél érettebben gondolkozik. Lehet, hogy nem piperészkedik annyit, mint a többiek, nem hozza otthonról az „elvárt” sminkelési technikákat.


Tanárként fájdalmas látni egy ilyen gyerek kiközösítését az osztályközösségből. A szülők viszonyulása ehhez a kérdéshez nagyon változó: büszkék vagy éppen kétségbeesettek gyermekük másságát tapasztalva. A tanár és a szülő közötti párbeszéd azonban mindig eredményt hoz. Ha nem a kialakult helyzetet akarjuk erőszakosan megoldani, hanem a helyzetben részt vevők változását próbáljuk segíteni, akkor hosszú idő alatt ugyan, de valami változás mégis elindulhat. A kiközösített szenvedése „teljesítményt és növekedést jelent. És érést is. Mert az az ember, aki túlnő önmagán, felnő magához. Igen, a szenvedés tulajdonképpeni teljesítménye nem más, mint érési folyamat. Az érést azonban az alapozza meg, hogy az ember belső szabadságra jut – minden külső függőség ellenére” (Viktor E. Frankl). A kiközösítő pedig segítségünkkel talán eljut annak felismeréséig, hogy „mindaddig, amíg ítélkezünk és vádolunk, még nem jutottunk el a dolgok mélyére” (Paul Valéry). Mert a dolgok mélyén a szeretetből fakadó elfogadás lakik.