Kihúzni a gyufát

Egy teli dobozban gyárilag negyvenöt szál lapul – én a magamét 1998 elején vásároltam, s most elfogyott. (Ebből következtetni lehet otthoni sütési tevékenységem gyakoriságára…) Bizonyos országokban ilyenkor azt szokták csinálni, hogy unott ábrázattal lemennek a sarki boltba, és vesznek egy újabb dobozt. Tizenöt évvel ezelőtt még én is pontosan így tettem s vettem, este nyolckor, csak úgy, hétköznapi módon.

Időközben fordult a világ. A sarki boltban nincs gyufa, a másikban és a harmadikban sincs. Működő trafikot lelni manapság nem könnyű, legtöbbje bezárt, néhányat mégis sikerült levadásznom – azokban sincs. Három hete próbálkozom, hiába. A megfáradt, bár segíteni próbáló árusok elmagyarázzák: az ezredfordulóig minden dohánytermék a Hungarotabakhoz tartozott, de akkor ezt a piaci területet is liberalizálták, mivel a szabadság fontos, a szabadság jó – nos, azóta képtelenség mindent megbízhatóan beszerezni. Az árut különböző lerakatokból kell összeszedni, az egyik fajtát innen, a másikat onnan, húsz doboz gyufáért nem feltétlenül éri meg oda-vissza harminc kilométert autózni… satöbbi, satöbbi.

Az egész ügy hátterében a piac felszabadítása áll – de hát miféle szabadság az, ahol a saját pénzemen nem vásárolhatok egy doboz gyufát? A szabadság dzsungelében élünk, tágas ketrecbe zárt rabok.