Finoman megbontom a tapétát, és mintha egy zsák lisztet tépnék fel, bomlik vele együtt a vakolat. Semmi baj! Előrelátó lakásfelújító lévén vettem glettet is. A glettelés előkészítése azonban odáig fajul, hogy közel két négyzetméteren csupaszra nyúzom a falat. Nincs mit tennem, ki kell hívnom a festőt, akit még annak idején az előző tulaj ajánlott. Szerencsémre aznap pont ráér, illetve nem ő, hanem egy munkása. Néhány órán belül érkezik is. Piros Marlborója mellé serényen főzöm a kávékat, rádiót kapcsolok, beszélgetünk az időről, és ki-kimegyek a szobából, hogy ne zavarjam. Néhány óra alatt kész is a javítás, és hajnali négyre fehéren ragyog a szoba.
Másnap végzek a takarítással is, közben már készülődöm Rómába. Külön kupacba gyűjtöm a kezem közt átfolyó tárgyak közül azokat, amelyeket el kell pakolnom a bőröndbe. Egyszer csak ott van a kezemben a fényképezőgépem tokja. Üresen. Nézem, hogy talán kiesett belőle a gép. Átkutatom a fiókot, az alatta lévőt, és az az alatt lévőt is, de nincs ott. Aztán módszeresen mindent kiforgatok, felemelek, kiöntök, megrázok, de végül be kell látnom, hogy sehol sincs.
Nem bírok elaludni. Talán ha nem ismerném, ha nem tudnám, hogy hány gyereke van, hogy piros Marlborót szív, hogy kis tejjel, három cukorral issza a kávét, nem bántana ennyire, de így, hogy arca és neve is van a tolvajnak, mindennél jobban bánt az egész. Reggel már tartom a kezemben a telefont, hogy felhívjam a főnökét. Aztán nem teszem meg. Eszembe jut az egyik kedvenc filmem, Anders Thomas Jensen gyönyörű alkotása, az Ádám almái. Ebbe kapaszkodom most is. A filmben szereplő pap, Ivan ugyanis Ravashiszindrómában szenved, azaz a maga teremtette világba menekül a csapások elől. Ebben a világban nincs fájdalom, minden a helyén van, Ivan a rosszról nem vesz tudomást, s ha a gonosz átmenetileg megzavarja is az isteni rendet, az sem változtat a pap, elkötelezettségén. Persze valószínűleg én egyszerűen csak krónikus konfliktuskerülő vagyok, aki viszonylag sok filmet néz.
Két nap múlva tehát Róma, majd fotózom a szememmel. Csak most látom, a nappali fényben a fehér falakon néhol vékony csíkokban átüt a régi sárga.
