Kicsipünkösd napján

A Szentháromság ábrázolása az évszázadok során sokat változott. Az országban járva különböző Szentháromság-oszlopokat, -szobrokat látni, ezek többsége a barokk korban keletkezett, amikor újra a Szentháromság dicsőségére fektették a hangsúlyt az alkotók. Az ekkor keletkezett Szentháromság- oszlopok tetején közös felhőtrónuson vagy a világmindenséget jelképező glóbuszon egymás mellett látjuk az Atyát és a Fiút, fölöttük lebeg a galamb-Szentlélek. Szentháromság-oszlopok legtöbbször járványok után készültek, de a dejtáriak például 1920-ban, a nagy háborúban elesett hősök emlékére állították a templom mellett. A dunaföldvári Szentháromság-szobor 1755-ben készült, az alépítményen Szent Vendel és Szent Rókus szobra áll.


Bálint Sándor hívta fel a figyelmet arra, hogy a Szentháromság képszerű ábrázolása csak megközelítően, szimbolikus eszközökkel lehetséges: „Általában három eggyé váló, kifejező formaelem a Szentháromság titkának legalkalmasabb ábrázolása, elképzeltetése. Ez legegyszerűbb alakjában háromszög, amely vagy a sugárzó Napot, az istenség archaikus jelképét keretezi, vagy pedig szemet fog közre, amely a híveket a mindeneket látó, megítélő, mégis gondviselő Úrra, a Szentháromság egy Istenre emlékezteti. Alig van barokk templomunk, amelynek homlokzatán, szószékén, oltárain ez a sugárzó nappal ábrázolt Szentháromság-szimbólum ne tűnnék szemünkbe.” A háromszögbe foglalt sugárzó nap került fel oltalmazó céllal a házak homlokzatára, kapubejáratokra. Az oromzat közepén lévő, szemet jelképező padláslyukat a régiek istenszemnek nevezték, ebből áradnak ki a napsugarak, hirdetve a ház lakóinak abba vetett hitét, hogy Isten mindent, mindenkit lát és védelmez.

 

Fotó: Gajdó Ágnes