„Kezeink munkáját tedd maradandóvá”
Fotó: Vargosz Gábor

 

Az egységes magyar gyorsírás megalkotója, az első budapesti gyors- és gépíró magániskola alapítója és igazgatója Radnai Béla volt. A XX. század első felében általa létrehozott gyűjteményből válogattak a kiállítás szervezői: Timár Gabriella, Horváth Gyula, Molnár László, Molnár Zsuzsanna és Bán Boróka. A tárlaton látható műveket – kettő kivételével, amelyek a Magyar Nemzeti Múzeum kincsei – a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumtól kölcsönözték. A két intézmény jó kapcsolatának köszön­hetően a Radnai-gyűjtemény olyan darabjait is kiállíthatták, amelyeket Győrben nem láthat a nagyközönség, többek között azokat a grafikákat, amelyeket a kiállítótérben álló tárló rejt. Érdemes sorban kihúzogatni a fiókokat, mert számos gyönyörű alkotás tekinthető meg Bernáth Auréltól, Kmetty Jánostól, Medgyessy Ferenctől, Szalay Lajostól, Borsos Miklóstól, Gulácsy Lajostól vagy Rippl-Rónai Józseftől.
A festmények az alkotóművészek személye szerint csoportosítva függenek a falakon. A látogató megcsodálhatja Derkovits Gyula borongós-sötét pasztellszíneit, Szőnyi István különös hangulatú emberábrázolásait és Egry József egyedi színvilágú, fénnyel teli tájképeit. Azért is fontos kiemelni ezt a három alkotót, mert Radnai Béla elsősorban az ő műveiket gyűjtötte, így a kiállítás vezérfonalát is ezek a festmények adják.
Az 1920-as évek végén kezdődő gazdasági válság ellehetetlenítette a nemzetközi szintű gyűjtemények létrehozását, ezért az érdeklődés az akkor élő hazai művészek munkái felé fordult. Ezen a műgyűjtői terepen előnnyel indult Radnai. Így beszélt erről 1958-ban, egy vele készült interjúban: 1931-től kezdve úgyszólván az egyedüli gyűjtő voltam, aki jelentősebb összeget fordíthatott élő magyar mesterek munkáinak megvásárlására. (…) Sohasem gondoltam volna, hogy képekkel aggatom tele a lakásom falát, még kevésbé, hogy zárt fiókokban őrzöm majd kiváló művészek alkotásainak százait. Annál valószínűtlenebb volt, hogy feltámad bennem e gyűjtőszenvedély, mert kis gimnazista korom óta egy másik szenvedély kötötte le minden gondolatom: a gyorsírás. Kezdettől tudománynak tartottam, de évtizedekig kellett harcolnom, amíg hivatalosan is elismerte tudománynak az illetékes hatóság.
Honnan volt pénze erre a költséges szenvedélyre? A gyorsírás terén elért eredményei biztosítottak számára olyan anyagi hátteret, amely lehetővé tette, hogy gyűjteményt hozzon létre. Jó érzékkel válogatott kortársai műveiből, s ezzel támogatta is őket. Azon kevesek közé tartozott, akik nemcsak festményeket, hanem grafikákat, kisplasztikákat és szobrokat is vásároltak, ami pedig nem volt divatos akkoriban. Ráadásul a műalkotásokat nem tartotta meg önző módon a maga gyönyörűségére, hanem rózsadombi villájában ismerőseinek is megmutatta őket, tanácsot adott fiatal műgyűjtőknek, és kölcsönözött is műveket: többek között a 29. Velencei Képzőművészeti Biennáléra és az 1957-es brüsszeli világkiállítás magyar pavilonja számára is adott néhány darabot a gyűjteményéből. Közel ezer műalkotásra tett szert az évek során. Ám sorsa később rosszra fordult: az ötvenes években iskoláját államosították. Bár érdemeire való tekintettel kinevezett iskolavezető tanárként továbbra is irányíthatta az intézményt, anyagi nehézségei miatt több alkotást is el kellett adnia. Kívánsága szerint a gyűjteménye halála után is egyben maradt: a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum őrzi és gondozza.
Lehet, hogy Radnai korában még szokatlannak tűnt volna, de napjainkban egyre gyakoribb, hogy a múzeumok különböző installációkkal fogják meg a tekintetet, elgondolkodtatva, hosszasabb elidőzésre bírva a látogatót. A Bibliamúzeum legújabb időszaki kiállításán egy szalongarnitúrát imitáló kis asztallal és a körülötte elhelyezett fotelekkel Radnai műtárgyakkal teli lakásának enteriőrjét igyekeztek megidézni a szervezők. A hangulat megteremtését szolgálja továbbá néhány régi írógép (közülük az egyik a gyűjtő tulajdona volt), illetve a grafikákat rejtő tárló is. Valamennyi bútordarabot gyorsírással írt szövegek borítják, amelyek az avatatlan számára ákombákomnak tűnhetnek, de mindnek van értelme. Az idősebb generáció tagjai közül akadnak olyanok, akik még ismerik ennek az eltűnőben lévő „tudománynak” a csínját-bínját – talán éppen Radnai iskolájában tanulták a gyorsírást –, és felcsillanhat a szemük, ha leülnek valamelyik székbe: „Ezt el tudom olvasni!”
Bár a Bibliamúzeum időszaki tárlatai témájukban nem mindig kötődnek szorosan az állandó kiállításéhoz, szellemiségükben azonosak azzal. A kurátorok minden alkalommal keresik a kapcsolódási pontokat, és jelen esetben a kiállítás címében ragadták meg ezt. Valljuk, hogy az Isten-tudatban élő ember keze munkája áldottá lesz. Tapasztalatunk szerint a Biblia világa körülöleli az alkotókat és alkotásaikat, valamint azt az embert is, aki képes ennek a szépségnek a meglátására, aki rá tud csodálkozni az Istentől kapott bölcsességre. Kérhetjük ezért mindig, és kérjük is: „Kezeink munkáját tedd maradandóvá, kezeink munkáját tedd maradandóvá!” – írja a múzeum vezetője, Timár Gabriella a kiállítást bemutató kiadvány előszavában, megmagyarázva ezzel a címválasztást, valamint rámutatva arra, hogy életünk munkájára érdemes áldást kérnünk, s így tennünk a dolgunkat, mindazt, ami ránk bízatott.
A június 23-i múzeumok éjszakáján a Bibliamúzeum állandó és időszaki kiállításához is kapcsolódnak majd programok.
A Radnai-gyűjtemény válogatott műveire reflektálva A kereső nő, a garonne, a diáklány és a vágyak – Új női típusok az 1920-as, ’30-as években címmel Sárai Szabó Katalin történész osztja meg gondolatait a látogatókkal.

Az időszaki kiállítás október 13-ig tekinthető meg a Budapest IX. kerület, Ráday utca 28. szám alatt.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.