Fotó: Lambert Attila
Jó egy olyan városban élni, ahol egyszer itt, másszor ott szól a muzsika: zongora, hegedű, ütősök, fúvósok, tárogató hangja. Beszélgető emberek, játszadozó kisgyerekek, sétáló idősek, egymást üdvözlő párok mindenütt. A tereken felállított színpadokon táncolnak, énekelnek a fellépők. A kulisszát szépen felújított épületek, gondozott közterületek adják. A városi környezet egyszerre beszél a történelmünkről és az ember munkájáról, akinek erőfeszítései révén méltó módon maradhatott fenn ez az örökség. Pécsen, a Katolikus Társadalmi Napokon (Kattárs), a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) rendezvényén jártunk.
A város számos eseménynek adott otthont ezen a szeptember végi hétvégén: a Pécsi Napok, a Tanulók Fesztiválja, az Országos Roma Folklórfesztivál és a Borfesztivál mellett kapott helyet a Kattárs. A püspöki kar hetedik alkalommal szervezte meg ezt a többnapos rendezvénysorozatot, amelynek legfőbb célja, hogy bemutassa és kézzelfoghatóvá tegye az érdeklődők számára az Egyház társadalmi tanítását. A Széchenyi, a Jókai, a Színház és a Dóm téren, de városszerte sok más helyszínen is több mint száz program nyújtott betekintést az Egyház szociális, karitatív, oktató-nevelői és teremtésvédelmi szolgálatába.
A Kattárs ezen a hétvégén közös gondolkodásra hívta az érdeklődőket. Hogyan alakul a jövőnk? Lesznek-e erőforrásaink, egészségünk, javaink, biztonságunk? Mi lesz a természeti környezetünkkel? Részt vehetünk-e a jövő formálásában? Ezeket a kérdéseket állították a rendezvény középpontjába, ráérezve arra, mennyi aggodalommal, szorongással és ugyanakkor várakozással tekintünk előre. Neves előadók részvételével konferenciát tartottak és számos pódiumbeszélgetést, fórumot szerveztek a hétvége során. A témához kapcsolódó kérdéseket a különböző művészeti ágak nyelvén is igyekeztek megközelíteni.
Ki kell lépnünk a templomok falai közül. A város terein, a kávéházak teraszán kell találkoznunk az emberekkel, ott, ahol a mindennapjaikat élik – mondta Nyúl Viktor, a Pécsi Egyházmegye pasztorális helynöke, miközben körbemutatott a Széchenyi téren felállított sátrakon. A Jókai utcában is mintegy 40 sátor állt, ahol az oktatás-nevelés, az idősgondozás, a szeretetszolgálat, a szenvedélybeteg-segítés, a fogyatékossággal élők gondozása és a hitoktatás terén szolgáló egyházi intézmények és szervezetek képviselői fogadták az érdeklődőket. Beszélgetni invitálták a járókelőket, felkészültek, készségesek, nyitottak voltak. A Széchenyi téren és a Színház téren felállított két színpadon a Pécsi Egyházmegye oktatási-nevelési intézményei és művészeti csoportjai adtak műsort.
A megnyitót a Széchenyi téren tartották. A színpadon Székely János püspök, az MKPK Caritas in Veritate Bizottságának elnöke, Udvardy György veszprémi érsek, a Pécsi Egyházmegye apostoli kormányzója, Páva Zsolt, Pécs polgármestere, valamint Boros Misi ifjú zongoraművész, a Kattárs ifjúsági védnöke mondott köszöntőt. A Nemzeti Táncszínház rögtön utánuk következő néptáncrapszódiája, majd este a Caramel-koncert sok arra járót marasztalt a téren. „Láttam, hogy fiatalok jönnek ide, anyukák állnak meg a kisgyerekeikkel, idősek ülnek le a székekre. Egyre nagyobb sokaság veszi körül a Szentháromság-szobrot. Nézték a táncot, hallgatták az éneket. Az emberek valamiért jönnek, keresnek valamit. Érdekli őket a néptánc, a Caramel-koncert. De ott van az evangélium is. Itt a lehetőség, hogy jó élményt szerezzünk nekik, hogy megtapasztalják a szép ünnep, a közösség, a találkozás, az együtt gondolkodás örömét. Ez jó” – fogalmazott Udvardy György. A vendéglátó főpásztor szerint mindaz, aminek itt tanúi vagyunk, leképezi a világ és az evangélium kapcsolatát. „Idehozzuk azt a kincset, tudást, amit a hitünk révén ismertünk meg. Felkínáljuk azt, ami megkülönböztető sajátosságunk. Nem adhatunk pontos leírást arról, milyen lesz a jövő. De megmutathatjuk, mi mindennek kell jelen lennie benne ahhoz, hogy emberhez méltó legyen, és lehetőséget adjon az olyan életre, amely a teljes embert és végső célját szolgálja. Különböző szakterületek képviselői gondolkodnak a jövőről, de mindannyian a saját köreiken belül teszik ezt, a saját kategóriáikat szem előtt tartva. Mintha hiányozna az összekötő szövet, az a szemléletmód, amely az ember egészére tekint, minden igényét, valamennyi dimenzióját figyelembe véve. Az Egyház az evangélium talaján állva képes erre, mégpedig az emberi méltóság, az igazságosság, a közjó, a testvéri szolidaritás és a szubszidiaritás elveire épülő társadalmi tanítása segítségével.”
Milyen lesz a jövő? Mit vetítenek előre a ma tapasztalható gondjaink? Gaál Gyula rendőr ezredes, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság rendőrségi tanácsadója, a Nemzetvédelmi Egyetem előadója kulcsfogalmakat sorolt: erősödő terrorizmus, kibertámadások, szervezett bűnözés, ellenőrizetlen, tömeges migráció, túlnépesedés, éghajlatváltozás, apadó ásványkincsek, az édesvíz hiánya, a fertőző betegségek terjedése – ezek lesznek a legfőbb problémák, amelyekkel a jövő nemzedékeknek szembe kell nézniük. Jancsák Csaba szociológus még kiegészítette mindezeket „az értékelő ember” válságával, a fiatalság mentális zavartságával és a fogyasztói mentalitás térnyerése okozta kihívásokkal.
A Kattárs nem állt meg a diagnózisnál. Sokan sokféle véleményt, ötletet fogalmaztak meg, lendületet, reményt és erőt adó gondolatokat, amelyek alapot jelenthetnek az építkezéshez. Székely János arra hívta fel a figyelmet, hogy a szép és élhető világ, amelynek mi is a haszonélvezői vagyunk, nem magától jön létre és marad fenn. Ehhez szükség van ránk, emberekre, akiknek a szívében megszületik a vágy, hogy áldozatot hozzanak a megteremtéséért és a megőrzéséért. „Mindannyian kellünk ehhez. Az álmaink, a tetteink, a szeretetünk, a hitünk. Mindez a szépség és jóság az emberi szívben kezdődik, amely megérintődik, és átalakítja az életet. Ahogyan a szentmisén átváltozik a kenyér és a bor, úgy mi is átváltozunk. Egymás testvéreiévé, testvéri világgá válunk.”
Soltész Miklós egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkár minden keresztény hívőt arra kért, álljon ki a hitéért, a keresztény értékekért. Ne várjanak a vezetőikre, hanem ébredjenek rá a saját felelősségükre. Ne engedjék, hogy a píszí világnak való megfelelési kényszer határozza meg az életüket, és ne mérlegeljék, hogy tanácsos-e szembehelyezkedni a napjaink világát meghatározó szemlélettel. „Rajtunk múlik, össze tudunk-e fogni, képesek vagyunk-e mozgósítani a tartalékainkat, hogy továbbvigyük az élet kultúráját, és megmaradjunk nemzetünkben, kultúránkban” – mondta az államtitkár.
Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek is a felelősségünket hangsúlyozta: A jövőt nem lehet megjósolni, de az bizonyos, ha nem lesznek hívő emberek, embertelenné válik a világ. A hitünk az, ami arra ösztönöz bennünket, hogy többet vállaljunk, mint az eszem-iszom világ. A hit Jézus Krisztusban tanúságtételre kötelez bennünket, szóban és tettekben. Így lesz a jövő emberséges, és így tölti be az Egyház a hivatását.
Veres András győri megyéspüspök, az MKPK elnöke a Szentírás vasárnapi szentmise homíliájában arról tanított, hogy hívő életünk számára a kinyilatkoztatás nem csupán vallásos ismereteket ad, hanem megmutatja a Krisztus-követő élet normáit is, és eligazítást nyújt a mindennapi életre vonatkozóan.
Török Csaba teológus, egyetemi tanár A jövő feszültségében – A személyes létezés jövőépítő művészete egy elszemélytelenedő világban címmel tartott előadást. Arra a következtetésre jutott, hogy nem az a kérdés, milyen lesz a jövő, hanem az, hogy miként válunk képessé a jövőre, s ehhez hogyan kell megváltoznunk. A jövő küszöbén a valóság elfogadásával léphetünk át – hangsúlyozta. El kell sajátítanunk a sok szempontból való látás képességét. A látni-ítélni-cselekedni elvét kell követnünk, és mindig törekednünk a dialógusra, a közösségépítésre. Emellett a problémák szőnyeg alá söprése helyett vállalnunk kell a konfliktusokat.
Készen állunk-e erre? – tette fel a kérdést Udvardy György, és arra figyelmeztetett, a jövő bennünk van. A mi céljaink, döntéseink, álmaink, cselekedeteink határozzák meg. Készek vagyunk tenni a jövőért?
A Kattárs nyújtotta élmények, a közös gondolkodás, a találkozások, a beszélgetések remélhetőleg sokakat ösztönöznek cselekvésre. Veres András arra figyelmeztetett, hogy Isten országának építése nehézségekkel jár, sőt harccal és küzdelemmel. A főpásztor szerint könnyű és kényelmes azt gondolni, kicsik vagyunk, ezért csak keveset tudunk tenni. Mi többre vagyunk hivatottak, a nagylelkű odaadásra.
Az esemény résztvevőinek búcsúzóul Udvardy György házigazda gondolatai adtak megerősítést: „Szentmisével adtunk hálát ezért a három napért, amelyben reményt és bátorítást nyertünk. Dicsőítettük az életünket és társadalmunkat formáló Istent, megéltük és megéljük jóságát, irgalmát, szeretetét. Óriási biztonságot kaptunk az életünkhöz. Nem ismerjük minden kérdésre a megoldást, de reméljük, megerősödött bennünk az együttműködési készség, és sokkal nagyobb lelkesedéssel, öntudattal tudunk majd tenni a jövőért.”
