Kergetőző harkályok

Enyhe volt az idő, gyenge szél fújt, és bár egy ideig még hópihék szállingóztak, később azok is elmaradtak. A kiság mentén, egy hatalmas nyárfán nagy fakopáncs dobolt. Fent ült a koronában, és onnan küldte pergő üzenetét a fák közé. Talán száz méterrel odébb megint fakopáncsok kerültek elém, ezúttal kettő, és vadul kergették egymást. Játékosnak tűnt a kergetőzésük, pedig február végén már kezdenek kialakulni a territóriumok, és ilyenkor olykor kemény harcok is megfigyelhetők. Évekkel ezelőtt a Gellért-hegyen majd a földig hullott két összeakaszkodott madár, de az utolsó pillanatban észhez tértek, és az egyikük jobbra, a másikuk balra elrepült. Ezek itt nem bocsátkoztak közelharcba, szédületes gyorsasággal cikáztak az ágak között, majd az egyik egy vaskos törzsre szállt. A másik követte, de nem mellette, hanem a túlsó oldalon ereszkedett a kéregre. Csavarvonalban kúsztak egy ideig, gondosan kerülték a találkozást, aztán egyikük megunhatta, mert elrepült. A másik utánanézett, egy darabig mozdulatlan maradt, majd a győztes elégedettségével kúszni kezdett fölfelé.
A gát víz felőli oldalán, ahol szerencsére nem irtották ki a bokrokat, két őszapó keresgélt. Nagyon szeretem ezeket a hosszú farkú, bizalmas madárkákat, ha valakire, rájuk igazán illik az aranyos jelző. Ősztől kis csapatokban kóborolnak, de február vége felé már párokra szakadoznak, és márciusban megkezdik mohából és zuzmóból álló, belül pihetollakkal puhára bélelt művészi fészkük építését. Hihetetlen, hogy mennyi pihetollat képesek összegyűjteni. Német kutatók több mint kétezret számoltak egyetlen fészekben.
A sziget csúcsánál egy kis csapat tőkés réce úszott, távolabb, már a Nagy-Dunán barátrécéket, jóval messzebb pedig néhány kercerécét láttam. Alábuktak, majd újra felmerültek, kagylókat, csigákat kerestek a fenék iszapjában. Egy ideig néztem őket, aztán lefelé indultam a part mentén. Szajkó repült a fák között, valahol zöld küllő kiáltott, dolmányos varjú károgott hangosan. Amikor a távcsővel végigpásztáztam a vizet, egy kis bukó tojót pillantottam meg. Sajnos nem gácsért, mert az fehér alapon feketével tarkállt tollruhájával egyike a legszebb vízimadaraknak. De azért ennek a tojónak is örültem. Időnként alábukott, aztán olykor jóval távolabb ismét felmerült. A bukók nem kagylókat keresnek, halakkal élnek, kampós, fűrészes szélű csőrükkel kapják el őket. Néhány kárókatona érkezett a vízre, ők is nyomban alábuktak, halászni kezdtek. Odafent oszladoztak már a felhők, a Dunán uszály úszott lassan, méltóságteljesen. Néhány könnyed röptű sirály követte.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..