A felszínes Szent Ferenc-kép soha nem lehet pontos, tükröződik benne az adott kor, s megrajzolói szeretnék Ferencben viszontlátni vágyaik beteljesülését. Ennek megfelelően ő a tökéletes környezetvédő, a tökéletes forradalmár, a tökéletes demokrata, a tökéletes emberjogi aktivista. Ezekben a megállapításokban föllelhető némi igazság, de nem merítik ki Ferenc személyiségét, nem lehet őt lefoglalni egy-egy ilyen kategória számára.
– Mégis, hogyan lehetne megrajzolni Szent Ferenc karizmáját?
– Egy-két vonást szeretnék kiemelni ebből: a Szent Ferenc-képben nem szerepel kellő hangsúllyal, hogy Ferenc hosszú időt remeteségben, imádkozva töltött. A közszereplőt látják benne, a legtöbb életrajzi feldolgozás így mutatja be őt, s nehezen tudnak mit kezdeni elmélyült imaéletével. Ehhez szorosan kapcsolódik életében az egyház liturgikus imájával való egység. Zeffirelli nevezetes filmje, a Napfivér, holdnővér például bemutatja, amint kiürül a püspöki templom, hívek nélkül folyik a hivatalos liturgia, miközben a völgyben lévő kis templomnál hangzik fel a nép ajkáról az ének. Mintha a kettő között különbség lenne. Ferenc nem hirdetett meg valamiféle „árleszállítást” a liturgiában, hanem – amint a rendtörténet mutatja – éppen ránevelte a híveket a liturgia befogadására. A közkeletű Szent Ferenc-kép elnagyolt abban a tekintetben is, ahogyan Ferencet – saját megnyilatkozásai alapján – tudatlannak állítja be. Ez latinul még erőteljesebben hangzik: idióta. Pedig sem fogyatékos, sem visszamaradott nem volt, éppen ellenkezőleg, kiemelkedő képességű személy, aki megszerezte egy kereskedő polgárcsalád számára lehetséges műveltséget. Testvéreinek nem tiltotta, csak igen szigorú feltételekhez kötötte a tanulást.
– Miféle feltételekhez? A ferencesek szellemi jelenlétét mutatja, hogy rövidesen ott találjuk őket a párizsi, majd az oxfordi egyetem tanárai között.
– Szent Ferenc életéből tudjuk, hogy a bölcsesség jellegű, sapientiális Szentírás-értelmezés és hittudomány állt közel hozzá. Írásai, bár rövidek, mégis átfogó üdvtörténeti szemléletről, kiegyensúlyozott teológiáról tanúskodnak.
– Nem arról van szó, hogy tisztán a hűvös ész, a ratio önmagában elégtelen a teljes igazság megismeréséhez, hanem a hit és a tudás együttesen emelhet fel az igazsághoz?
– Igen, a hitről nem lenne szabad imádság nélkül gondolkodni. Ferenc szorosan összekötötte a teológia tudományát azzal, amit az imádság és az áhítat szellemének nevezett. Regulája nem azt írja elő, hogy a testvérek mikor hány imádságot mondjanak el, hanem hogy szüntelenül törekedjenek az imádság és az áhítat szellemére. Nem könnyű az ilyen élet, szigorú önismeretet és önfegyelmet igényel, hogy a belső élet ne folyjék szét, hanem mindig élő kapcsolatban legyen az Úrral. A hétköznapi Szent Ferenc-kép is vallásos, de talán nem elég bátran és eredetien, az egész lényét igénybe vevő módon, mint amilyen Ferenc volt. Életrajzírói ezért mondják róla: nem pusztán imádkozó ember ő, hanem olyan valaki, aki imádsággá lett.
– Hogyan érvényesülhet mai társadalmi és politikai viszonyaink között a ferences szellemiség?
– Ferenc nem átfogó társadalomtudományi elemzés nyomán választotta életformáját, hanem rátalált arra, amit teljes szívvel élni akart! Egyszeri ajándékként az Úr lélekben megadta neki. Ma is erre van szükség, az ilyen „rátalálások” által megy előbbre az egyház, s így van jelen a ferences karizma is. Ha valaki Ferenc közvetítésével valóban Krisztussal találkozik, akkor újból és újból megismétlődik a ferenci esemény. Talán nem olyan robbanásszerű erővel, mint 1209-ben, de napjainkban is folytatódik. A ferencesek megjelenésével néhány év alatt nyolcezer ember tűnt fel Európa különböző országaiban – s szinte feje tetejére állították az egyházat.
– A ferencesekkel kapcsolatban mindig megemlítik a szegénységet, s ezt általában az anyagi világhoz való viszonyra vonatkoztatják.
– A szegénység helyett inkább az ingyenességet hangsúlyoznám. Ebbe beleértendő a szegénység is, de valami másról és többről van szó – ami szemben áll a mai világot uraló materiális diktatúrával. Ingyenességen azt értem, amit Szent Pál így említ: Krisztus, amikor még bűneinkben voltunk, már szeretett minket, és az életét adta értünk. Annak az átélése, hogy semmit nem tettünk érte, Isten mégis egészen odaadja magát értünk. Ferenc szegénysége erre rímel: azért tud szegény lenni, mert átérzi, hogy Istenben egészen gazdag, minden az övé Krisztusban. Ezen élmény nélkül lehet ugyan aszketizmust gyakorolni, környezetbarát módon élni, de ez még nem evangéliumi szegénység. Az ingyenességet Krisztusról olvashatjuk le, s állíthatjuk szembe a haszonelvű szemlélettel, a fogyasztással, azzal a világgal, amelyben az embereket tárgyként kezelik. A hétköznapi materializmus kiterjed az oktatásra, a betegek ápolására, az öregekkel és a fogyatékosokkal való gondoskodásra – pedig ezeken a területeken mutathatja meg az egyes személy és a közösség is, hogy az ingyenesség alapján áll. Ha ez hiányzik, akkor minden rosszra el lehetünk készülve.
– Ma ezt látjuk. A ferencesek ilyen helyzetben hogyan igyekeznek felmutatni az ingyenesség erényét?
– Ferenc nem határozott meg tevékenységi területet számunkra, de meghatározta a követendő stílust és életfelfogást. Iskolákat tartunk fent, plébániákon és búcsújáró helyeken szolgálunk, misszióba megyünk – akkor végezzük mindezt jól, ha közben ferencesek maradunk, s nemcsak hirdetjük az ingyenességet, hanem tanúságot is teszünk róla.
– 1990 óta ismét szabadon működhetnek a ferencesek is, ugyanakkor olyan jelenségek mutatkoznak a társadalom életében, amikor a ferences szellemiségre egyre nagyobb szükség lenne.
– A leglényegesebbet már érintettük: szembe kell szállnunk a haszonelvűség eluralkodásával. Az ingyenesség mint érték nem csupán elvont eszme, hanem ennek alapján szervezendő meg a társadalom. Mivel a társadalomban az emberi kapcsolatok alapvető szövete sérült, ezt igyekszünk újjászőni iskoláinkban és a plébániákhoz kapcsolódó közösséggel.
– A ferenceseket két jellemzővel szokták leírni: a derűvel és a természetességgel.
– Ha az ember ferences, nem valamiféle elvárásnak akar megfelelni, hanem éli az életét: Krisztust nézi, őrá figyel és azokra az emberekre, akikhez küldetése van. Ha az említett vonásokat megállapítják rólunk, s valóban igazak, abból fakadhat, hogy Szent Ferencben fölragyog: a kereszténység nagyon egyszerű dolog! Ebből öröm és egyszerűség, s egyfajta irgalom fakad. A kereszténység alapvető ténye, hogy az Úr Krisztusban elfogad és megajándékoz minket – úgy, ahogy vagyunk. Ezt az egyszerű örömhírt minden emberrel meg lehet osztani. Kereszténynek lenni – nem kell ehhez se vagyon, se doktorátus, se előkelő származás: bárki bármely pillanatban elkezdheti! S aki ezt felfogja, azonnal felismeri, mi ebben az öröm és mennyire természetes.
