Képzelőerőnket is fejlesztenünk kell


– Mit tehetünk az agyunk érdekében?


– Állandóan működtetni kell. Az agyunk olyan, mint az izomrendszerünk: ha nem használjuk, nem „mozgatjuk”, előbb-utóbb elsatnyul, az idegsejtek pusztulni kezdenek. Napi egyórányi olvasással ezt elkerülhetjük. Szokták mondani, hogy minek annyi ismeretet tanítani az iskolában, inkább tanítanák gondolkodni a gyereket. De hogyan tanuljon meg gondolkodni az a gyerek, ha nincs miről? Lexikális tudásra, ismeretekre igenis szükség van. És memoriterekre is, noha ezek szükségességét ugyancsak megkérdőjelezik. Ahhoz, hogy valaki szépen fejezze ki magát, megfelelő szókinccsel rendelkezzen, elengedhetetlen, hogy minél több verset tanuljon meg. Agyunk képes arra, hogy tanuljon, de vigyázat, arra is képes, hogy unatkozzon! Ez a legrosszabb. Az iskola egyik fő feladata, hogy megtanítson tanulni. Ebből azonban nem lesz semmi, ha közben unatkozunk. Agyunk egyik fontos tulajdonsága a képzelőerő. Ezt is fejleszteni kell. Gyermekkorban mesével – a legjobb, ha esténként a szülő maga olvas fel a gyermekének –, felnőttkorban pedig egy-egy regény vagy vers elolvasásával. A képzelőerő összefügg a kreativitással. Ez velünk születik, ám ha nem fejlesztjük, könnyen el is felejthetjük. Hogyan lehet fejleszteni? Például játékkal. Az agynak nagy szüksége van játékra, és nemcsak gyermekkorban. Ugyanilyen fontos, hogy megfelelő érzelmi életet éljünk. Tanulni kell ezt is. De van itt valami: a zene, amelyről Tolsztoj azt mondta: az érzelmek gyorsírása. Amit ugyanis szóban csak töredékesen tudunk kifejezni, a zenével gyorsan és egészében. A zene egyéniségünket is fejleszti, hiszen egy Mozart-szimfónia sokaknak tetszhet, de mindenkinek másért. Ugyanígy egy kép is. Mire jó az agykutatás? Hogy megállapítsa, agyunkhoz köthető képességeink hogyan fejleszthetők a leginkább; például hogy bárki el tudja dönteni egy filmről, szép volt-e, vagy sem.



– Ha pillanatképeket készítenénk pályájáról, mely mozzanatokat emelné ki?


– Kutatótársaimmal a kisagy és a látás kutatásában értünk el eredményeket. A látás nem a szemben, hanem az agykéregben képződik. Szemünk csupán elemeire bontja a látottakat, és az innen jövő ingerület az agykéreg alatti átkapcsoló állomásba kerül. Kiderítettük, hogy noha az elemek csak a kéregben állnak majd össze, már itt megkezdődik az információ feldolgozása. Azt is leírtuk, hogy e kéreg alatti központnak felnőttkorban is jelentős az alkalmazkodóképessége. Agyunk egyik jellemző tulajdonsága ez. Kiváló festőművészeink egyike, Ferenczy Béni agyvérzést kapott. Jobbkezes volt, ám az agyvérzés után már nem tudott jobb kézzel festeni. Mi történt? Megtanult bal kézzel alkotni. Agyunk egyes részei ugyanis képesek arra, hogy bizonyos tulajdonságokat, képességeket átvegyenek a másiktól.

– Hol tart ma az agykutatás? Mondhatjuk, hogy a magyar kutatás a nemzetközi élvonalban van?


– Sokat tudunk már az agyról, de még nem mindent. Igaz Karl Popper filozófus mondása, miszerint egy jó válasz két újabb kérdést vet fel. A tudományban az a gyönyörű, hogy soha nem fejeződik be. Világszerte óriási a fejlődés az olyan agyi betegségekkel kapcsolatos kutatások terén, mint az Alzheimer-kór vagy a sclerosis multiplex. Talán tíz-tizenöt éven belül meglesz a gyógymódjuk. Közben olyan alapkutatások folynak, amelyek gyógyszerek előállításánál lesznek jelentősek. A magyar agykutatás immár több mint száz éve a világ élvonalában van, Szentágothai János ugyanis iskolát teremtett, tanítványai pedig továbbvitték hagyományait. A magyar agykutatók között olyan nemzetközileg is elismert tudósok vannak, mint Freund Tamás, Buzsáki György és Somogyi Péter, akik tavaly elnyerték az először kiosztott nemzetközi Agy-díjat. Az agykutatás Szentágothai által kialakított rendszere ma is él.

– Ön is Szentágothai tanítványa. Elsősorban mit őrzött meg szellemi hagyatékából?


– Azt, hogy az igazi kutató kíváncsi. Ha nem vagy kíváncsi, kutató sem vagy – vallotta. Problémákkal szembesülünk, megoldjuk őket, de továbbmegyünk, mert kíváncsiak vagyunk. Nem állunk meg soha. Nem mondjuk azt, hogy „na, idáig eljutottam, most már pihenek”. Azt is megtanultam, hogy az igazi kutató nem cövekel le a saját területénél, hanem nyitott minden másra, tudása széles körű, más tudományágak mellett kiterjed a művészetekre is. Szentágothai festett, időnként verseskötettel a kezében érkezett a laboratóriumba. Megtanultam tőle, hogy a képzőművészet, az irodalom, a zene iránti érdeklődés ugyancsak a kutatói személyiség részét képezi.

– Hogyan fér meg egymás mellett a tudomány és a hit?


– Sokszor kérdezik: hogy lehet valaki tudós, ugyanakkor hívő? Azt szoktam felelni: hogy lehet valaki tudós, és nem hívő? Míg a tudomány kockákból építkezik, addig a hit egészben látja a dolgokat. Az igazságot nemcsak a tudomány, hanem a hit szintjén is keresni kell. Fontos, hogy olvassuk az Újszövetséget, ebben ugyanis sok minden benne van, amit tudnunk kell, s ami könnyebben elvezet az igazsághoz. Ahogy II. János Pál mondta: a tudomány és a hit kiegészítik egymást.


Fotó: Kissimon István