Fotó: Sajti Tamás
A fiatal kutató maga is beleborzong, amikor kézbe vesz egy-egy képeslapot, levelet Kosztolányitól, Szabó Lőrinctől, Radnótitól, Weöres Sándortól, Kassáktól vagy Fodor Andrástól. Azt tervezik, hogy a Nyugat harmadik nemzedékéhez tartozó, Baumgartner-, József Attila- és Kossuth-díjas Takáts Gyula (1911–2008) író, költő és műfordító halálának tizedik évfordulójára, jövő év őszére kiállítást rendeznek e bámulatos kollekcióból.
Ön nem ismerte Takáts Gyulát. Ez azt jelenti, hogy így egy kissé távolságtartóbban s talán tárgyilagosabban kezelheti a hagyatékot, mint ha személyesen találkoztak volna, netán együtt sétáltak volna a kaposvári Németh István fasorban, ahol még kilencven felett is gyakran megfordult?
– Sajnos valóban nem ismertem személyesen Gyula bácsit, így próbálok irodalomtörténészi szemmel közelíteni a hagyatékhoz, bár az irodalomnak alapvető jellegzetessége a szubjektivitás. Versek, regények kéziratai között tallózva számos baráti levélre, képeslapra akadtam. Ilyenek a Weöres- és a Jékely-levelek, de a különféle lapok főszerkesztőivel, rovatvezetőivel váltott sorokban is érdemes elmélyülni. Irodalommal nehéz objektíven foglalkozni…
Jómagam is elérzékenyültem most, amikor kezembe vehettem azt a Budapestről 1937-ben küldött képeslapot, amelyet nagyságos Takáts Gyula írónak, tanár úrnak küldött Radnóti Miklós. Vagy egy két évvel későbbit, amely ugyancsak Radnótitól érkezett, ám Párizsból. De ugyanezt érzem, ha Nagy László vagy Németh László sorait olvasom, esetleg Szabó Lőrinc értesítését az Esttől, hogy a lap karácsonyi, ingyenes számában szívesen megjelentetné Takáts egyik versét. Nem is beszélve Kosztolányi zöld tintával írott sorairól vagy Szerb Antal üdvözletéről. Egy-egy levélből kirajzolódik a stílus, az ismeretség vagy a barátság hőfoka, és a bizalom. Károlyi Amy küldeménye, férjének gyászjelentése is itt található: „Weöres Sándor hazatért, engedjük el Isten nevében!”
– Ez csupán egy töredéke a hagyatéknak, amelyben megelevenednek az irodalmi és a művészeti élet reprezentánsai is. Takáts Gyula Szabó Lőrinccel, Kunffy Lajossal, Martyn Ferenccel, Fodor Andrással is levelezésben állt, és irodalmárokkal, könyvillusztrátorokkal, képzőművészekkel, fotóművészekkel, zeneszerzőkkel is folyamatos kapcsolatot tartott. Hál’ Istennek ezek az iratok fennmaradtak. A Dr. Kovács Sebestyén Gyula utcai emlékházban – ez volt a költő otthona – egy rendezésen esett át a hagyaték, majd 2013-ban bekerült a levéltárba. Az év elején fogtam hozzá a munkához. A kilencvendoboznyi anyagról részletes jegyzéket készítek.
Hány darabos lehet a gyűjtemény?
– Még csak a kétharmadánál tartok, így nem tudok pontos számot mondani. Több ezer dokumentum került hozzánk. Ezek között személyes iratok, okmányok, igazolványok, diákkori anyagok, egyetemi jegyzetek lelhetők fel, s Takáts Gyula mindkét feleségétől, Szabó Ilonától és Horváth Stefániától, Stefi nénitől is maradt fenn egy-egy doboz anyag. Versírófüzetek, regények, esszék kéziratai, dísztáviratok, meghívók, gyászjelentések, aprónyomtatványok teszik még teljesebbé a kollekciót, de jó néhány festmény és grafika is hozzánk került, hiszen Takáts Gyula képzőművészként is ismert volt. Már a ’40-es években szoros kapcsolatban állt a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társasággal, így ennek iratanyagából is több dokumentum található nálunk. Egy időben a Rippl-Rónai, majd a megyei múzeum igazgatójaként kereste a kenyerét, ezért ilyen vonatkozású anyagokkal is találkoztam. Mindemellett a fényképek, diafelvételek, video- és hangfelvételek is vonzóak lehetnek a kutatók számára. Éppen ezért az áttekinthetőségre törekszem; a leveleket a feladó neve szerinti ábécésorrendben és kronologikusan dolgozom fel. A levélküldők között akad olyan is, aki csupán egy-két küldeménnyel lepte meg a címzettet, de olyan is, aki száz-százötven alkalommal indult el a postára, hogy feladja a levelét Kaposvárra.
A Fodor Andrással és a Martyn Ferenccel folytatott levelezés már korábban megjelent kötetben, ám úgy érzékelem, hogy a harmadik évezred kutatóinak is bőven jut még feladat.
– Szerencsére keresnek is bennünket. Az elmúlt években a Takáts Gyula Irodalmi Alapítvány részéről Stamler Ábel kutatott itt rendszeresen, valamint Fehér Zoltán irodalomtörténész, filológus, aki a Takátsnak szóló, illetve az általa írt dedikációkat tárta fel. Megismerhettem Parill Orsolyát, Takáts Gyula unokahúgát és később a külföldön élő Parill Aranyt is, akinek eddig csak a kézírásával találkozhattam nagybátyjának írt leveleiben.
Itt tartom a kezemben Takáts Gyula Kakuk a dombon címmel 1937-ben megjelent, második verseskötetét, s azt látom, tele van piros javításokkal.
– Először számomra is szokatlan volt a látvány; a piros irónnal bejegyzett korrigálások Weöres Sándortól származnak. A hosszú magánhangzókat helyenként rövidre javította, kötőszavakat, írásjeleket hagyott el a maga szája íze és irodalmi ízlése szerint. 1955-ben maga Takáts Gyula írta be ceruzával a könyv első lapjára: „Weöres Sanyi korrigálása”. A pályatársak és barátok levelezéséből kiderül, miközben sorra ajánlották egymásnak a műveiket, kíváncsiak is voltak a másik véleményére.
József Attilával többször is együtt sétált a Duna-parton a fiatal Takáts Gyula. Maga mesélte egyik beszélgetésünk alkalmával: ilyenkor versekről, szerelemről, nőkről diskuráltak, és beültek egy-egy kávéra is. József Attila-levél nem lapult a dobozokban?
– Sajnos nem, de talán a két Radnóti-képeslap és a Kosztolányi-levelezőlap kárpótlás lehet ezért…
Radnóti üdvözlete nyilván annak köszönhető, hogy ő írt egy rövid ismertetőt a Nyugatba Takáts első kötetéről, a Kútról. Babits adta ki recenzióra a könyvet.
– Bizonyára ez volt az indíték, de vélhetően még több összefüggésre fény derül majd, ha bővül a levélgyűjtemény. Fehér Zoltán árveréseken gyűjti a Takáts-leveleket, és már egy jó nagy köteggel átadott belőlük a levéltárnak. Stamler Ábel is ígérte, hogy az időközben előkerült levelekkel tovább gazdagítja a kollekciót. Azt tervezzük egyébként, hogy felvesszük a kapcsolatot azon egyetemekkel, ahol magyar szakos képzés folyik, s a hallgatók számára felajánljuk kutatásra a hagyatékot. Több szakdolgozat, doktori értekezés is születhet így. Takáts Gyula halálának tizedik évfordulójára minikonferenciát szervezünk az alapítvánnyal és a költő nevét viselő kaposvári megyei és városi könyvtárral közösen.
Valóban hasznos lehet e kezdeményezés, hiszen lépten-nyomon azt tapasztalom, hogy a diákok, de még a középgeneráció tagjai sem nagyon ismerik Takáts Gyula verseit, életművét. Igaz, Balatonszárszón, a költészet napi versmondó versenyeken mindig elhangzik néhány Takáts-vers.
– Magam is úgy vélem, hogy e számos unikális relikviát tartalmazó tárgyi hagyaték feldolgozásával és közkinccsé tételével valóban felkelthetjük sokak érdeklődését. A készülő szakdolgozatok, tanulmányok pedig az írói-költői életművet vennék nagyító alá.
Kutatóként mit érez, amikor évtizedeket megy vissza az időben, és a hagyaték szó szerint életre kel a munkája során?
– Semmihez sem hasonlítható lelkesedést, örömöt és elégedettséget. Ám nemcsak akkor érzi ezt az ember, amikor a kezében tarthatja például Szerb Antal sorait és más jeles személyiségekéit, hanem amikor tartalmukat tekintve érdekes dokumentumokra akad. Heurisztikus érzés ez, önfeledt rácsodálkozás. Ez egyébként gyakori a levéltári munkában, és nem csak a Takáts-hagyatékkal kapcsolatban. Bármilyen iratanyagból előkerülhet olyan különleges kincs, amitől teljesebb és hitelesebb lesz valakinek a személyes élettörténete vagy éppen egy-egy település múltját bemutató tanulmány.
Meglehetősen polarizált társadalomban élünk. Jó, ha az irodalomba belopódzik a politika? Hogy látja: Takáts Gyula politikus író, költő volt?
– Naplójegyzeteinek két kötete már megjelent, azokból sok minden kiolvasható. Esetenként meglehetősen pikírt módon fogalmazott, igaz, naplóját elsősorban nem a közönségnek írta. Az 1980-as évekbeli irodalompolitikára vonatkozó bejegyzéseit is érdemes elolvasni. Természetesen az irodalmat sem kerülheti el a politika; így van ez már a kezdetek óta. Ezért én legszívesebben a pannon tájról, a természetről, az elmúlásról szóló műveit kedvelem, és a Szonettek a Styxen túlra című kötetét, amelyben első feleségét siratja el.
