Ezúttal is láttam két verekedő madarat. Min vesztek össze, nem tudom, de keményen harcoltak odafent. Szárnyukkal csaptak a másik felé, de használták a csőrüket is. Az egyik közeli bükkfa törzsén odú sötétlett, talán az ott költő pár hímje igyekezett egy riválist elverni a közelből. Megálltam, és néztem őket. Semmivel sem törődve verekedtek, mindenáron le akarták taszítani az ágról egymást. Ekkor már hárman figyeltük a harcot. Egy fiatal pár állt meg mellettem, a férfi még a távcsövet is kölcsönkérte. Nem volt szerencséje, mert alig emelte a szeméhez, az egyik galamb lefordult az ágról és elrepült.
Évekkel ezelőtt, egy tavaszi napon ugyanebben az erdőben még elkeseredettebb verekedést láttam. A végén mindkét madár leesett az ágról, de a harcot a levegőben, majd a földön is folytatták. Ott azonban néhány pillanat alatt rádöbbenhettek, menynyire veszélyes, amit művelnek, mert szétváltak, és az egyik jobbra, a másik balra repült.
A kék galambok korán érkeznek. A Normafa környékén már február második felében hallom őket. A párok többször is költenek, még augusztusban is lehetnek fiókáik. A hazaiak egy része télire is itthon marad, a nagy legelőket járják. Békében megvannak egymással, verekedni csak a költőhely miatt szoktak.
A barátka újra megszólalt, később a fekete harkály hangos „krü-krükrü”- jét, majd azt a nyávogó hangot hallottam, amikor a madár a törzsre vagy egy vastag ágra ereszkedik. Egy nagy tisztáson virágok nyíltak, felettük gyöngyházlepkék repkedtek. A jókora, friss túrások arról árulkodtak, hogy éjszaka vaddisznók jártak az erdőben.
Váratlanul fiatal széncinegékre lettem figyelmes. Nemrég, talán hajnalban hagyhatták el az odút. Hintáztak az ágakon, a szüleik meg etették őket. Maguk is próbálkoztak. Bekukucskáltak a levelek alá, a kéreg repedéseibe, de amikor valamelyik öreg madár hernyóval a csőrében megjelent, mindent feledve köréje gyűltek, és szélesre tátották sárga tövű csőrüket. Szerettem volna tudni, honnan találta ki a cinege, melyikük a legéhesebb. Ám ez az ő titka maradt.
Fotó: Bécsy László
