Ki volt Lilla? Egy gazdag komáromi kereskedő leánya, akinek imponált a versekkel udvarló ifjú költő. Csokonai nem volt épp jóképű, ágrólszakadt külseje a leány szüleit jobban riasztotta, hiszen látták előre, milyen sors várna Juliannára, ha hozzákötné életét az állástalan költőéhez. Nem egy ilyen történetet ismerünk… Csokonai mégis remélt, mégis bízott, hiszen a lány is szerette, s közösen tervezgették jövőjüket. „…mondd meg, mellyik részét kívánod lakni hazánknak? az északi havasoktól a déli homokos mezőkig, a Dunának napnyúgoti fordúlásától napkeleti végéig szabd ki a tartományt s te ott laksz, paradicsom lesz az nékem. Ímé, kiöntöttem elődbe szívemet, és minden vágyódásomat, még egyszer mondom, hogy szeretlek, s hidd el, hogy szeretlek” – írta egyik levelében a költő, majd elutazott Komáromból, hogy állást, biztos kenyérkeresetet találjon.
Mire a csurgói gimnázium tanára lett, a lányt rábeszélték szülei, hogy jobb parti volna számára Lévai István kereskedő, s Vajda Julianna hamarosan férjhez ment. A csalódott Csokonai rímekkel, metaforákkal vigasztalódott. Szerelmes verseinek játékos-rokokó hangneme eltűnt, a jókedv és bizakodás helyét átvette a melankolikus magányosság, a halálvágy. A Reményhez című költeménye a legpontosabb lélekrajz ebből az időből: „Érzem: e kétségbe / Volt erőm elhágy, / Fáradt lelkem égbe, / Testem főldbe vágy. / Nékem már a rét hímetlen, / A mező kisűlt, / A zengő liget kietlen, / A nap éjre dűlt. / Bájoló lágy trillák! / Tarka képzetek! / Kedv! Remények! Lillák!/ Isten véletek!”
Lilla sorsa sem alakult idilli módon. Lévai István halála után, hatvannyolc esztendősen újra férjhez ment, Végh Mihály református lelkipásztorral kötött házasságot. Szerényen éltek Hetényben, de élete vége felé a nő a Komáromhoz közeli Dunaalmásra költözött egyedül, ott is temették el. Mindhalálig megőrizte Csokonai emlékét. Síremlékén egyetlen név olvasható: Lilla.
