Tudatos részvétel. Alapvetően itt a hitbéli tudatosságra kell figyelnünk: mindvégig tisztában vagyok azzal, hogy az üdvösségem nagy művét hajtja végre az Úr egyháza által. A tudatosság a Jézusra figyelést jelenti, jelenlétének keresését és megtalálását a cselekményben.
A tevékeny részvétellel kapcsolatban sokfelé eluralkodott az a hamis elgondolás, hogy ez azt jelenti: mindenképpen (és mindenkinek) kell valamiféle „tevékenységet” adni. A tevékeny részvétel lényege, hogy nem passzív szemlélője vagyok annak, ami történik – mint például egy színházi előadáson –, hanem válaszolok, énekelek, felállok, letérdelek, kimegyek áldozni és így tovább.
Az áhítatosság nem valami valamiféle jámborkodást takar: az áhítat annak „megengedése” magamban – imák, imaműfajok, testtartások és gesztusok által –, hogy a cselekmény hasson rám: az értelmemre, a pszichés állapotomra, a hangulatomra. Mindeközben valós kommunikációban vagyok és maradok az Úrral, akinek kegyelmében ez az átitatódás történik.
A részvétel teremje meg a maga gyümölcsét az életemben. Egyszerűbben fogalmazva: másként távozzak a szertartásról, mint ahogyan megérkeztem oda – a liturgia váljon életté, az én életem részévé.
