Karneválidő

Megszólalnak a harsonák, léggömbök százai repülnek a magasba. A Campanile tornyából a dózsepalota egyik oszlopához erősített drótkötélen lassan csúszik lefelé a papírral bevont gipszgalamb, a Colombina. Az emberek azt kiáltják: „Viva Venezia!”, a galamb hasából pedig szalagok és konfettik kezdenek hullani.

Az ünnepségsorozat végén szintén a Szent Márk téren az egybegyűltek levetik maszkjaikat és elbúcsúznak a Karnevál Hercegétől. Ő addigra már eleget evett, ivott, kimulatta magát. A nép bíróság elé cipeli, ráolvasnak minden rosszat, ami a városban történt, kiszabják rá a büntetést, és a máglyához viszik. Így ölik meg szimbolikusan a karnevált. Az élő alak helyet cserél egy felöltöztetett szalmabábuval, azt vetik tűzre. A nép zokogást mímel. A bábu saját bűneiket is jelképezi: a megtisztulás tüze ég egész éjszaka.

Ám ne szaladjunk még ennyire előre. Egyelőre még suhognak a selymek, készülnek a jelmezek, gondolákon érkezik a pompás vendégsereg. A Karnevál Hercege pedig valahol egy palota mélyén igazgatja rezzenéstelenül gyönyörű maszkját.