Az alapításának tizedik évfordulóját ünneplő Magyar Emlékekért a Világban Egyesület karácsonyi előadásában erről volt szó. Liszt Ádám 1823-ban két héttel karácsony előtt, december 11-én nagy reménységekkel érkezett Párizsba Ferenc nevű tizenegy éves gyermekével. Abba a városba, amely a zenei csodagyerek életének első fontos állomáshelyévé vált. Párizs X. kerületében ma tér őrzi a nevét, és a 7-es számú házat domborműves emléktábla díszíti. Liszt soha nem lakott ebben az épületben, a környéken viszont több olyan, mára átalakított épület állt, amelyekben megszállt. Első lakhelye a II. kerületben, a Rue du Mailen, az Angleterre szállodában volt, éppen későbbi nagy támogatója, Sebastien Érard hangszerkészítő mester ma emléktáblával jelölt, 13-as számú házával szemben.
A karácsonyt a szállodában töltötte a kisfiú, akit éppen az ünnep előtt nem kis „megrázkódtatás” ért. Már másnap jelentkezett édesapjával a Conservatoire igazgatója, Luigi Cherubini előtt, aki az összes ajánlás s Liszt Ádám meggyőző érvei ellenére ridegen közölte: külföldiek felvételét a szabályzat nem engedélyezi. A szigorú (és külhoni!) Cherubini „villámcsapásként” ható elutasítása – éppen a kérlelhetetlen versenyszellem városában – azonban végül a kis Liszt előnyére vált: így béklyók nélkül fejlődhetett.
A zseniális gyermeket hamarosan meghívások sokaságával halmozták el. December 22-i fellépése után a L’Étoile-ban dicshimnusz jelent meg róla. Szilveszter éjjelén az orléans-i herceg és Berry hercegnő előtt remekelt. Amikor a mérhetetlen vagyonnal rendelkező herceg felajánlotta neki, hogy bármilyen ajándékot kívánhat magának, ő romlatlan gyermeki naivitással a falra mutatott: „Ezt a paprikajancsit kérem!”
Liszt Ádám egyik levele szerint fia 1823 decembere és 1824 márciusa között legalább harmincnyolcszor szerepelt nyilvánosan. Tucatnyi újság áradozott róla, pedig Párizs akkor sem volt szűkében csodagyerekeknek. Az ifjú és az érett Liszt játéka később is lenyűgözte a várost, sok barátot, tisztelőt szerzett Párizsban Victor Hugotól Chopinig, Dumas-tól Berliozig, George Sandtól Paganiniig és Munkácsyig.
Ugyancsak Párizsban ismerkedett meg nagy szerelmével, Marie d’Agoult grófnővel. 1837 karácsonyát vele töltötte, a IX. kerületi Rue Laffitte 23-as számú házában.
Liszt és Marie d’Agoult két leányának születése is karácsony környékére esett. Blandine 1835. december 18-án született Genfben, Cosima pedig éppen 1837 szentestéjén, december 24-én Comóban. Cosima keresztelésére december 26-án, a comói katedrálisban került sor.
Liszt pesti látogatása 1839 karácsonyán diadalmenet volt. Esterházy Kázmér gróf hintajában 1839 karácsonyának első estéjén érkezett Pozsonyból Pestre, „arisztokrata karavánnal”, ahogy ő nevezte, három másik hintó kíséretében, amelyeken magyar főurak utaztak.
Liszt Festetics Leó gróf palotájában szállt meg (mely ma az V. kerületi Nádor utca 9. szám alatt található), itt töltötte a karácsonyt. Megérkezésekor egy tizenkét tagú énekkar Grill János kantátáját adta elő Franz Schober költő szövegére, amely így szólította meg: „Köszöntünk közöttünk, hű Liszt Ferenc! Büszke rád hazánk!” A palota erkélyéről hallgatta, amint egy ötven-hatvan tagú katonazenekar magyar dalokat játszott a tiszteletére, majd a szalonban Beethoven Szeptettjét hallgathatta meg egy héttagú együttes előadásában. Az év hátralévő napjaiban kétszer, december 27-én és 29- én lépett fel a régi Vigadóban. Százak utaztak Pestre vidékről, hogy jelen lehessenek a koncertjein. E koncerteken hazája iránt tanúsított szeretete még fokozta népszerűségét. Jellemző részlet, hogy cukrászok hangversenyzongora-formájú tortákat készítettek, és Liszt nevét írták rájuk.
Első zongoraestjén – melyen Bellini A puritánok című operájának témáira írt ábrándját, Rossini- és Schubert-átiratokat játszott – tizenkétszer hívták vissza a dobogóra! Végül ráadásként rögtönzést adott elő egy magyar témára. December 28-án a Fideliót hallgatta meg a Magyar Színházban, ahol megjelenésekor a közönség éljenzésbe kezdett. December 29- én a Vigadóban a közönség tomboló ünneplése mellett a koncert végén eljátszotta a Rákóczi-indulót. A magyar arisztokrácia díszvacsorát adott a tiszteletére, amelyen egyikük azt javasolta, hogy rendezzenek gyűjtést mellszobrának felállítására.
A következő év telén Angliában és Írországban járt hangversenykörúton. A turnét szinte végig balszerencse kísérte. Az utazás egy rendkívül viharos csatornaátkeléssel kezdődött. Több fellépés helyszínéről is elkéstek, sok helyütt ezért csekély számú közönség előtt játszott. Manchesterből decemberben a következőket írta barátjának, Schobernek: „Minden áldott nap koncert, előtte pedig 30-50 mérföldes utazás legalább január végéig. Éhezem és szomjúhozom a hazatérést Magyarországra. Minden ottani emlékem mélyen gyökerezik a lelkemben.”
Liverpoolból fájó foga kihúzatása után átkelt az Ír-tengeren, majd Dublinban, a déli Corkban és kisebb ír városokban koncertezett. 1840 karácsonyát Írországban töltötte. Dublinban a Rotundában elkápráztatta a közönséget. A koncert utáni beszélgetés során alaposan meg is nevettette őket. Rögtönzéseit viharos tapssal fogadták. A Wanted Governess című nótájukkal kedveskedett az íreknek. Útját a zord időjárási viszonyokon túl pénzügyi és szervezési nehézségek is beárnyékolták. Egy beszámolóban ezt olvassuk: „Liszt egész éjjel kint ült a bakon, mert a kocsi tömve volt. Amikor leszállt, igazi hóemberhez hasonlított.” Januárban már Skóciában jár. Edinburghi, glasgow-i fellépéseinek pontos helyszínei jól ismertek (a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület mostanában éppen edinburghi emléktábla-állításon fáradozik).
Németországban töltött karácsonya a következő évből szintén emlékezetes. Kevéssel 1841 karácsonya előtt érkezett Berlinbe. Még aznap este néhány diák – mintegy szerenádként – Liszt Rajnai bordal című kórusművét adta elő a tiszteletére. Először december 27-én, a Singakademie dísztermében lépett fel. Zsúfolt nézőtér előtt játszott (a Tell Vilmos-nyitányt, az Ördög Róbertet és az Erlköniget), hallatlan sikerrel.
Berlinben ekkor kitört – Heine kifejezésével élve – a lisztománia. A leírások szerint magukról megfeledkezett hölgyek próbálták megszerezni egy-egy hajtincsét, összeszedték a szivarcsikkeit, és ha elpattant egy húr a zongoráján, azonnal rávetették magukat. Berlinben tíz hét alatt huszonegy nyilvános koncertet adott, az első tízet a Singakademie nagytermében, a többit az Operaházban. Nyolcvan különböző művet adott elő, Bach orgonafúgáinak általa készített átirataitól kortárs zeneszerzők, Mendelssohn, Chopin műveiig, sokat emlékezetből. A huszonegy koncertből kilencet jótékonysági céllal adott, például a kölni dóm építése és a berlini egyetem javára.
Tizennyolc évvel később, éppen a karácsony előtti napokban történt egy nagyon szomorú esemény az életében. 1859. december 13-án fia, Daniel, aki jogi tanulmányokat folytatott a bécsi egyetemen, miután tüdőbaja elhatalmasodott rajta, húszéves korában elhunyt. Liszt december 11-én érkezett meg, így még találkozhatott vele. Karácsonykor, 1859. december 26-án írt levelet a tragédiáról Blandine nevű lányának Weimarból.
Liszt és Carolyne von Sayn-Wittgenstein hercegné 1861 októberében, Liszt ötvenedik születésnapján, Rómában kötött volna házasságot, de az esküvő végül elmaradt. Ma már tudjuk, hogy a hercegné rokonai és Hohenlohe bíboros akadályozta meg. Ezt követően – a szigorúan katolikus Róma elvárásainak megfelelően – Liszt és a hercegné különköltözött (szeretetük és barátságuk azonban örökre megmaradt, Liszt szinte naponta meglátogatta a hercegnét, és ha elutazott, sűrűn leveleztek). Liszt a Via Felice (ma Sistina) 113-as számú házban bérelt lakást. 1861. december 25-én írt levelében számolt be leányának, Blandine-nak római életéről.
1875. december 26-án Tivoliból, a Villa d’Estéből írt jó barátjának, Mihalovich Ödönnek. Arra kérte, hogy adja át üdvözletét Dónak és Rének, és tiszteletét Donna Solnak. Liszt mindig szívesen talált ki tréfás elnevezéseket. Sopronhorpácson, Széchenyi Imre birtokán ismerte meg azt a társaságot, amelynek tagjait e zenei elnevezésekkel illette. Mi Mihalovich, Dó Apponyi Albert, Ré Széchenyi Imre, Sol Széchenyi Imréné, Fá pedig valószínűleg a sógornője, Széchenyi Dénesné zenei neve volt. A kastély falán emléktábla jelzi Liszt látogatását.
1882. november 19-én Wagnerék meghívására Velencébe érkezett. Wagner előkelő körülményeket biztosított családja számára, kibérelte a Palazzo Vendramin tizennyolc szobáját, saját szolgálók és két gondolás állt a rendelkezésükre. Lisztnek tágas lakosztályt biztosítottak. Wagner betegeskedett, gyakran voltak szívproblémái, amelyeket igyekezett felesége, Cosima elől eltitkolni. E körülmények ismeretében különösen nagyra értékelhető, hogy látványos ünnepséget szervezett Cosima születésnapjára, december 24-ére. A Teatro La Fenicében a velencei konzervatórium növendékeinek és tanárainak zenekara adta elő Wagner korai C-dúr szimfóniáját. December 22-én az utolsó próbát – Liszt jelenlétében – Wagner vezényelte, de szívrohamot kapott, ezért a próbát csak hosszabb szünet után tudták folytatni. Az előadás után a zenekar tagjai körülvették Cosimát, és áldomást ittak az egészségére. Ezután Wagner – aki meg akarta hálálni a zenekar tagjainak a nagyszerű előadást – ezt a kérdést súgta Liszt fülébe: „Szereted a lányod?” Liszt nagyon meglepődött, de mielőtt válaszolhatott volna, Wagner hozzáfűzte: „Akkor ülj a zongorához, és játssz!” Liszt azonnal teljesítette a kérést, s zongorajátékával mindenkit elkápráztatott. Nagyon jellemző ez a jelenet Liszt személyiségére. Királyok, hercegek kérésére sem zongorázott volna, de Wagnernek engedett, hogy Cosimának örömet szerezzenek. Az apai és baráti szeretet nagyszerű példáját mutatta.
1883. január közepén utazott el Velencéből. Wagner néhány héttel távozása után, 1883. február 13-án a Vendramin Palotában meghalt. Emlékét márványtábla őrzi az épület falán. Liszt életének viharosabb időszakaiban csakúgy, mint „lecsendesültebb” időszakában egyaránt jelen volt az adakozó szeretet nagyvonalúsága. A „pax et bonum” szellemisége leginkább élete utolsó évtizedeiben teljesedett ki, miután harmadrendi szerzetes lett
Fotó: Deák Piroska, Messik Miklós
(Magyar Emlékekért a Világban Egyesület)
