Ha a politikai helyzet következtében / számos otthonról hiányzik a tető, és emberek / hevernek szanaszét, holott nem alszanak, de még berúgva sincsenek, / ha további intézkedésekig az összes kikötőket lezárták; / ha nem ésszerű túl sokat közölni levélben, és ha / – alacsonyabb hőmérsékleten, mint a sokévi átlag – / a két nem jelenleg: az erősek meg a gyöngék: / mindez korántsem szokatlan az évnek ebben a szakában. (Várady Szabolcs fordítása) Szomorú, de mindez nemcsak az évnek ebben a karácsonyi időszakában megszokott, hanem folytonosan az, csak éppen az ünnep fényei élesebben világítják meg létünk A világ egyre inkább az erősek játékszerévé válik. Kuklay Antal ezt így fogalmazta meg a vele folytatott beszélgetésben: „A nagyhatalmak (…) berendezték a maguk kísérleti laboratóriumát, ahol kipróbálják a bajok gyógyítására szánt orvosságaikat. A tengeri malacok szerepét itt a kis népek töltik be.” Vajon ebbe a világba is elküldi Szent Fiát Isten? Nem félti a tönkretett, megrontott természettől? Nem lehetséges, hogy a betegségektől sújtott nyáj tagjai melegítik? S hogy a pásztorok, különböző népek fiai egymásnak esnek a Gyermek imádása helyett? Lesz-e táplálékuk, vagy ők is éhezni fognak, mint oly sokan? S ha megszomjaznak, lesz-e iható vizük? Milyen bájos verset írt A kisded Jézusról Szergej Jeszenyin! A Szűzanya hívogatja a cinkéket és darvakat: „Gyertek égben szárnyalók – imádkozni szálljatok – hozzám! // Hajtsátok meg térdetek, – oldjátok a vétkeket, – gyertek!” De sem a cinkék, sem a darvak nem akarnak imádkozni, inkább azt követelik, a gyermek etesse őket. A kisfiú épp tejbekását eszegetett, letette eléjük a tányért, s azok mindent felcsipegettek. A gyerek hamarosan megéhezett. Akkor a Szűz így szólt a madarakhoz: „Útra kerekedjetek, – hozzatok sok kenyeret – hozzám!” Elröpültek, de el is tűntek. A fiúcska sírdogált. Arra repült egy gólya, „Az istenkét vigyázva – piros csőrébe zárta, – vitte”, és egy rigófészekbe tette le. Ott talált rá édesanyja. Megáldotta a gólyát: „Kisgyermeket örömre, – tegyen minden küszöbre – mától!” (Rab Zsuzsa fordítása).
Így kapcsolódott Jézus eljövetele a gyermekek születéséhez. De megszületnek-e, vagy eleve halálra ítéljük őket? Elegen születnek-e, vagy „megfogyatkozva” vágunk neki az új évezrednek, amint a kultúrtörténész Kovács Gergelyné mondja? „Dicsőség mennyben az Istennek!” Ez az egyik karácsonyt köszöntő énekünk, amely azt bizonyítja, hogy az ünnepet, a megtestesülést Istennek köszönjük meg, a felemelő pillanatokban is belé kapaszkodunk. Stefan George szép versében fogalmazta meg a ráhagyatkozás biztonságot adó érzését:
Isten kincseit kitárja
Isten útja vár reád
Isten ajka hív csatára
Isten fonja glóriád.
Isten csendje lakja lelked
Isten edzi hű fiát:
Isten szomju vágya kerget
Isten! – égre esdi szád.
Isten terhe nyomja vállad
Isten lángja izzított
Isten kedve rád kiáradt
Isten üdve rád nyitott.
(Képes Géza fordítása)
Ezt az üdvöt ígéri karácsony. Nem küzdelmek, megrázkódtatások, fájdalmak nélkül. Nem palotába, hanem egy faluszéli istállóba figyelhetünk be. Nem libériás inasok sürögnek-forognak az újszülött és édesanyja körül, hanem egy riadt ácsmester, aki most éli át igazán, milyen szerepet szánt neki az Úr, angyala által. Szegényes környezet, még bölcső sincs, csak jászol. Mintha a világ eljövendő nyomorúságát vetítenék előre díszletei. Mi áraszthat meleget? Az a tudat például, hogy Jézus születése jelkép számunkra, hiszen mi is az Atya gyermekei vagyunk, ha megőrizzük magunkban a gyermeki lelkületet, az alázatot és a feltétel nélküli bizalmat. Ezzel a lelkülettel kell fogadnunk a jászolban fekvő gyermeket, erős hittel, hogy tanítása békességet szerezhet a sokat szenvedő emberiségnek. Hálát adva az Atyának, aki újra elküldte Fiát, és elismételve Kempis Tamás imádságát:
Örök magasztalás és dicséret illessen
Téged, mennyei Atyánk,
mert úgy szeretted a világot,
hogy egyszülött Fiadat adtad érte.
Megengedted, hogy megszülessék,
és testvérünk legyen.
Hogy élhessünk, megengedted,
hogy az örök élet közénk jöjjön.
Hogy megvilágosodjunk,
megengedted, hogy maga a Világosság
szálljon alá a sötétségünkbe.
Hogy gyermekeid lehessünk,
Fiadat kicsiny ember-gyermekké formáltad.
Én Uram és én Istenem,
mily csodálatos bölcsességgel és kegyelemmel
mentettél meg engem!
Hódolva imádlak Téged
Fiad jászolbölcsőjénél.
Ne vesd meg csekély hálaadásomat
és dicséretemet Jézus Krisztusért! Ámen.
