Karácsony a hit évében

„Fogantatott Szentlélektől, született Szűz Máriától” – valljuk az Apostoli Hitvallásban, amely hajdan a Római Egyház keresztelési hitvallása volt. Isten emberré lett, és szűztől született közénk. Ez a mélységes titok a karácsonyi ünnep középpontja. Gyönyörűen ragadta meg ezt az igazságot a költői képzelet: „Liliomot rózsaág!” Milyen örömmel énekelhették ezt azok, akik maguk is kertészkedtek, és tudták, hogy a rózsa beoltása az ember részéről különleges, bölcs, találékony beavatkozás a növény életébe. Ebben a képben éreztek rá az ember életébe az alkotó szeretet bölcsességével belépő Isten csodálatos művére. „Rózsa liliomtól” – halljuk az ősibb változatban. Itt pedig Mária szüzességén van a hangsúly, amit a liliom jelképez.

 

De miért tett ilyet az Isten? Miért lépett emberként közénk? – Szeretetből. Végtelen, irgalmas, a szellem ragyogásában sziporkázó szeretetből. A téren és időn kívül vagy felül álló, az anyagvilágot megelőző, a kozmikus erők működését lehetővé tevő, a kimondhatatlan, az elképzelhetetlen Isten, akinek a nevét szorongva kereste vagy féltve őrizte az emberiség; akinek az arcát hogyan is láthatnánk színről színre itt, a földi életben; akinek az ábrázolását is sokan szent tisztelettel kerülik, mi, keresztények pedig csak önkritikus alázattal, minden kifejezőerőnk botorkáló gyermekségének tudatában merjük megnevezni és ábrázolni őt – ő keres személyes kapcsolatot az emberrel. Ő akarja kimondani magát, nem rádióhullámokon keresztül, nem mérhetetlenül távoli kultúrák titokzatos jeleivel, hanem emberi szóval, egy teljes ember életével. Ennél közelebb nem jöhetett hozzánk. Ennél jobban nem alkalmazkodhatott a párbeszédben felfogóképességünkhöz, amely szintén az ő alkotása. Egyedül ő tudja igazán, hogy ki az ember, és mi lakik az emberi szívben.


 

Szóba áll velünk. Testté lesz az Ige. Belső indíttatásainkat követő mozgásunk és hangjeleink, általános értelmű szavakból építkező beszédünk az ő beszéde lesz, s a szavakhoz tartozó fogalmakban testet öltő emberi gondolkodás kézhez veszi az isteni szeretet nagy meghívólevelét.

Hozza a karácsonyi üdvözleteket akár a posta, vagy érkezzenek a világhálón keresztül – mintha ezt az eredeti, nagy üzenetet tükröznék. És ez ragyog egész karácsonyi ünneplésünkben, mert a szeretet, az ingyenesen segítő szeretet, az ajándékozó nagylelkűség ünnepe van. Olyan ajándékot kaptunk, amit soha életünkben nem tudunk méltón viszonozni. Törekedjünk hát legalább részt adni belőle másoknak is. Az isteni Szó nem tér vissza kimondójához, míg be nem végzi küldetését (vö. Iz 55,11). A megtestesülés titkában azért jött közénk az Ige, hogy Isten gyermekei legyünk, ha hiszünk benne. Ez maga az igazi ajándék.

A karácsony a család ünnepe is. A betlehemi jászol körül megjelenik a Szent Család. Maga a Teremtő akarta családban látni az embert, családban átélni az emberséget. Nincs is szebb karácsonykor az együtt ünneplő családnál. Ezért telnek meg az ünnep előtt az összes légi járatok. Mindenki hazafelé igyekszik. A magányos emberek, az idősek, a betegek is kapjanak részt a közös ünneplés szeretetéből, mert maga az Alkotó akart ilyennek látni minket. És legyen – bármilyen nehéz is – a szegényeknek is szép karácsonyuk, mert az Isten szegényként akart emberré lenni. Ez több mint a feleslegünk megosztása, több mint az ünnepi hangulat kiegészítése vagy a lelkiismeretünk megnyugtatása. Jézust kell viszontszeretnünk mindenkiben.

A karácsony fénye beragyogja egész életünket. Felemel bennünket a hétköznapi érdekek és gondok fölé, az önzés, az irigység, a sértődés, a harag, az ellenségeskedés és a csüggedés fölé. Karácsonykor megszületik az új ember. Az új ember, amely ott szunnyad bennünk is, csak arra vár, hogy Isten beoltsa, megnemesítse megtisztító és ajándékozó szeretetével. És akkor minden nehézségen, saját gyengeségeinken és a világ közegellenállásán felülemelkedve a mi életünk is megbonthatatlanul az örökkévaló és boldog Istenhez kapcsolódik. Ahogyan Sík Sándor szavaival énekeljük:

Isten itt magára vett, örvendezzünk!
Emberi természetet, lelkendezzünk!
Góliát meggyőzetett, örvendezzünk!
Nyert az ember életet, lelkendezzünk!