Néhány hónap után, amikor esküvői meghívónkra kerestünk szívünknek kedves idézetet, mindketten Adamist választottuk. Talán azért, mert felfedeztük a sorokban az életprogramot. Ahűséget, amely a házasság alfája és ómegája. Megtartóerőt jelent, és őszinteséget, bizalmat, teljes kitárulkozást feltételez mindkét részről. Ezen túlmenően pedig hosszú évtizedeken át forrósíthatja a levegőt a két fél között. Még akkor is, ha nem ez a „trendi”, hiszen oly sokan tartják a hűséget amolyan konzervatív csökevénynek. Legalábbis azok, akik szeretnek virágról virágra szállni…
Amikor akár munkatársi körben szóba kerül a hűség, akadnak, akik szinte gyengeelméjűnek tartják azt az embert, aki nem tesz mást, csak kétezer éves törvény alapján mondja az igazat. S nemcsak mondja, megpróbál aszerint is élni. Kincsként tekint a párjára, akit mellé rendelt az ég, s még ha megfordul is olykor a fejében, vajon tényleg tévedhetetlenek-e az égiek, az ima visszarántja a kételyből. Ilyenkor aztán helyreáll a világ, felszárad a könny, megnyugszik a pulzus, megszűnik a bizonytalanság, és visszatér a harmónia.
Igaz, gyakran tart tükröt az embernek az Isten. Elég az ige, a lelki irodalom egy-egy felkiáltójele, egy briliáns – csak nekem szóló(?) – prédikáció, vagy éppen a szolgálat. A közelmúltban például egy fiatal apáért imádkoztunk, s a plébános megkérdezte tőle, hogy áll a szeretetnyelvekkel. Melyikben a legerősebb, s melyiket igényelné a felesége? Úgy éreztem, nekem is szólnak a kérdések. Vajon én hogyan viszonyulok az elismerő szavakhoz, a minőségi időhöz, az ajándékozáshoz, a szívességekhez, a testi érintéshez? A plébános – Gary Chapman amerikai családterapeuta által – nekem is adott házi feladatot. Kellett némi idő, míg eloszlott bennem a homály.
Szorgalmi feladatként pedig említhetném azt a felmérést is, mely szerint napi huszonnyolc pozitív visszajelzés szükséges ahhoz, hogy egészségesen fejlődjön egy kapcsolat. Vajon naponta hányszor sikerül elismerően szólni a másikhoz, tenni valamit az érdekében? Összejönne egy tucatnyi ilyen alkalom? Vagy esetleg túlszárnyalnánk a bűvös huszonnyolcast? Nem hiszem…
Mindig kéznél kell lennie annak a bizonyos tükörnek ahhoz, hogy férj és feleség között jól működjön a párbeszéd. Hiszen a legtöbb házasság válságában éppen a helytelen vagy a hiányzó kommunikáció a ludas.
És a hűség hiánya. A hűség ugyanis akkor is drága kincs, ha manapság egyéjszakás kalandokat kínál a világháló, „persze csak ha nem ciki, hogy mások is értesülnek róla”. S akkor is, ha Franciaország szocialista párti köztársasági elnöke által benyújtott törvényjavaslat szerint a házasság „két különböző vagy azonos nemű ember között létrejövő egység”. Én vállalom a keresztény-konzervatív bélyeget. Egy éve nős fiam esküvői ebédjén, kezemben pezsgőspohárral, Adamis Anna sorait idéztem, és szeretném kisebbik fiam lakodalmán is így kezdeni a pohárköszöntőt.
Fotó: Lőrincz Sándor
