Püspök úr, az eredmények ismeretében az egészségüggyel, illetve oktatással foglalkozó kérdésről volt-e szó, vagy ennél többről is a vasárnapi szavazáson?
Az emberek többről nyilvánítottak véleményt a feltett három kérdésnél. A kormányoldal ugyanakkor erre igyekszik szűkíteni a népszavazás tétjét. Örömmel tapasztaltam, milyen sokan érezték át felelősségüket – és nem maradtak otthon. Talán kezdünk kilábalni az elmúlt évek apatikus állapotából.
A három kérdéssel kapcsolatban a kormány valamiféle visszavágásra készül. Úgy állítja be, mintha az „igen”-nel a választók önmaguknak tettek volna rosszat, s akkor viseljék ennek következményeit.
– Irányított gondolkodás ez. A kormány a dacos gyerekhez hasonlít: ha nem felel meg az, amit ő mond, akkor csak azért sem teszi meg, ami pedig a kötelessége lenne. A kormányzat felelőssége ugyanis, hogy biztosítsa az egészségügy és az oktatásfejlesztés feltételeit. A kérdés az, hogyan. S erről a hogyan-ról szólt a népszavazás.
Püspök úr bizakodással említette, hogy az emberek mintha kissé fölrázódtak volna az apátiából. Mi lehet ennek a folytatása?
– A közgondolkodásban nagyobb hangsúlyt kell kapniuk a prioritásoknak: folyamatosan javítani kell a nemzet fizikai és lelki egészségi állapotát, s az oktatásnak és műveltségnek is az első helyen kell szerepelnie a családok védelmével és más szociális kérdésekkel együtt. A kormányzatnak éppen ezekhez kell biztosítania az anyagi feltételeket abból az összegből, amelyet az emberek termelnek meg.
Mi lenne ebben a keresztények sajátos küldetése?
– A nemzeti felemelkedés fontos összetevőjének tekintem, hogy a képviselők valóban a választópolgáraikat képviseljék. A több-biztosítós rendszer megszavazásánál derült ki egyértelműen, hogy nem az ország lakosainak és a szakembereknek a véleménye döntött, hanem a pártpolitikai szempont. Ez igen fájó tény, s talán a népszavazás is segít abban, hogy kimozduljunk ebből a zsákutcából. Nekünk, keresztényeknek – s ezt mindig hangsúlyozom – a magunk lehetőségi körén belül is cselekednünk kell. Nem szabad mindent az intézményi, admin i s z t r a t í v megoldásoktól várni. A házi beteggondozásra, az ifjúság nevelésére, a szociális gondoskodás különféle formáira utalok. Számos lehetőségük lenne mindebben egyházközségeinknek, s abban is segít a mostani népszavazás, hogy egy kissé jobban összekapaszkodjunk.
