Kantáta három hangra – és egy költőre

Paul Claudel mutatta be így 1913-ban kiadott művét, amelyből Kantáta hommage à Paul Claudel – „Költő a kegyelem árnyékában” címmel – a poéta szerepét is játszó – Dóczy Péter írt és rendezett darabot. „Ebben az előadásban a költő maga is megjelenik, a Férfi küzdelmét, harcát mutatja meg, az örök vívódást önmagával a Múzsa és a Kegyelem között, avagy még inkább a Kegyelem Múzsájával” – olvashatjuk a színpadi változat ajánlójában. A misztériumjátékot a napokban zajló Szakrális Művészetek Hetén, szeptember 22-én, 20 órától az EOK-ban, a Semmelweis Egyetem Elméleti Orvostudományi Központjában (Budapest IX., Tűzoltó utca 37–47.) mutatják be.


– Korábban az Ars Sacra keretében a Villő Együttessel léptem fel az EOK üvegpalotájában, amelynek hatalmas aulája modern szakrális térre emlékeztetett – meséli az ihletadó helyszínről Dóczy Péter. – Annyira megfogott a környezet, hogy úgy éreztem, létre kellene hozni itt valamit. Miután ráakadtam Paul Claudel Kantáta három hangra című művére, eszembe jutott az aula…

A misztériumjáték születéséről, a költemény bonyolult szimbolikájáról a színész-rendező a következőket mondta:
– Claudel szövegeit felhasználva írtam a darabot. Megjelenik benne a költő is, ami lehetőséget ad arra, hogy bemutassuk katolikus hitét, erejét, etikáját.

A Kantáta „három hangját” szerintem Claudel az életében fontos szerepet játszó nőkről mintázta: egyrészt nővéréről, Camille-ról, aki fantasztikus szobrász és Rodin – később megőrült – kedvese volt; másrészt szerelméről, Rose-ról, aki szíve alatt közös gyermekükkel elhagyta őt; illetve hitvese, Reine lehet Laeta. A női konfliktusok és példaértékű jelenlétek erősen meghatározták Claudel férfi mivoltát.

Csodálatos a nyelvezete, ugyanakkor költői életműve meglehetősen nehéz olvasmány. Franciaországban a színészek nagy becsben tartják azokat, akik Claudelhez mernek nyúlni. Engem különösen megragadott, hogy szövegeiben érezni a szív lüktetését, a lélekzet ritmusát. Egyébként ebből a szempontból is fantasztikus Szabó Ferenc jezsuita fordítása.

A száz éve írt Kantáta középpontjában is a kegyelem, a teljes odaadás, az alázat áll. Claudel tizennyolc évesen Párizsban bolyongva a Rue Saint-Jacques és a Rue du Faubourg-Poissonnière tábláit Pokol, illetve Kétségbeesés utcának olvasta. Aztán a kegyelem által megérintve felfedezte a személyes végtelent. Ez volt az első megtérése. Egy helyütt azt írja: „Uram, megtaláltalak téged, ledöntötted bálványaimat.” Lelke sötétségéből Claudelt a kegyelem sugarai vezették ki.
Engem is foglalkoztatnak e fontos lelki élmények, ahogy az is, hogyan vehetünk részt valamilyen szinten a „teremtés krédójában”. A mai ember számára ez igazi kihívást jelent. Szükség van a megvilágosodásra ahhoz, hogy merjük élni katolikus hitünket a közéletben, az irodalomban vagy éppen a színházban. Claudel hitvallásán keresztül ezt próbáljuk meg átadni a közönségnek. Jó előtanulmányt jelentett számomra, hogy korábban két Claudel-darabban is játszottam: Az angyali üdvözletben és A kezesben.

Érdekes időszakot éltünk a készület és a próbafolyamat közben; jöttek-mentek, cserélődtek a szereplők: volt, aki nagyon szeretett volna benne lenni a darabban, de aztán egy másik, nagyobb munka eltérítette; és volt, olyan is, aki megriadt a feladattól. A három főszereplőt mindenképpen kiemelném: Laeta Pethő Kincső, Fausta Goztola Krisztina és Beata Bicskei Flóra lesz. A darabot egyébként a Szakrális Művészetek Hete után a Belvárosi Művészeti Napok keretében, szeptember 30-án, este fél 8-tól a Petőfi Irodalmi Múzeumban is bemutatjuk majd.

Mit adhat ma ez a darab a hívőknek, a keresőknek, az „egyszerű” érdeklődőknek? Dóczy Péter válasza megélt és magától értetődő:
– Jézus követőjeként, az ő mintájára Claudelnek sikerült a szívével szólni az emberek szívéhez. És ahogy Pilinszky fogalmaz: „A magány nem légüres tér, hanem az Istennek fenntartott hely.” Sohasem vagyunk egyedül. Claudelt olvasva is mindig ezt érzem…