Levegős, tágas, rendezett utcák. Emberléptékű környezet. Ezzel a gondolattal köszönünk be Hoffman Pál polgármesterhez, aki immár negyedszázada tölti be ezt a tisztséget. Energikus, határozott mozgása sportos múltról árulkodik. Rövidesen kiderül, korábban első osztályú kézilabdázó volt „a Fradiban”, s tagja volt a magyar válogatottnak is.
A Csepel-sziget – ahol járunk – a honfoglalás korában vezéri szálláshely volt, elsősorban a királyné és családja számára jelentett a két Duna-ág által határolva védett helyet. Tökölt már 1270-ben említik az iratok. A sziget két legrégebbi építészeti emléke itt található: egyik a Szent Anna-kápolna, a valamikori Bagamér település temploma lehetett. A mai katolikus templomról az első följegyzések az 1300-as évekből származnak.
Különös az építészeti megoldása. A torony középrészen emelkedik, kívül-belül frissen felújították, környezete rendezett, igazi hangulatot áraszt. Hoffman Pál mellett – mint a polgármester mondja – a képviselő-testületből többen immár negyedszázada élvezik a tököliek bizalmát. „Ez is jelzi, hogy a keresztény-nemzeti értékrend, amely alapján 1990-ben dolgozni kezdtünk, azóta is érvényesül, s ezt méltányolják polgáraink.”
Gergics Illés önkormányzati képviselő a Pénzügyi, Településfejlesztési és Ügyrendi Bizottság elnöke 1990 óta, egyben az egyházközségi képviselő-testület tagja.
„A város egyházi, nemzetiségi és civil közösségei határozzák meg a település életét” – mondja, majd hozzáteszi: – A polgármester mindig szorgalmazta az egyházak támogatását.” Rendszeres működési támogatást nyújtanak nekik, „ami azért nem általános”. Néhány évvel ezelőtt a református templom építéséhez is jelentős mértékben hozzájárultak.
„Tököl katolikus település volt egészen az 1990-es évekig, addig csak néhány református család élt itt – mondja a polgármester. – Ez a helyzet megváltozott a negyedszázad alatt. Egyre több református család telepedett le nálunk, akik erős közösséggé váltak, s igényelték, hogy saját templomuk legyen. Most már kéttornyú városnak nevezhetjük magunkat.”
A rendszerváltás idején hatezer-háromszázan éltek a faluban. A szovjet csapatok kivonulása után megörökölték a repülőtér melletti orosz laktanyát. „Ezer lakást újítottunk fel saját erőből, s az ideköltözők miatt jelentősen megemelkedett Tököl lakosságának száma. Ma már több mint tízezren vagyunk. Erdélyi, kárpátaljai családok is helyet kaptak a lakótelepen” – magyarázza Hoffman Pál, s a látvány önmagáért beszél. Az egykori laktanya-látvány és laktanya-hangulat eltűnt.
Tudatosan törekedtek arra, hogy az itteni közösséget bekapcsolják a település életébe. Itt épült meg az uszoda, diákcsoportok jönnek-mennek, az úszásoktatás ma már hozzátartozik a város életéhez. Az általános iskola lakótelepen működő tagintézménye ugyancsak a családok, a diákok kényelmét szolgálja.
Néhány évvel ezelőtt nagyszabású beruházásba kezdtek. Európai uniós támogatással – milliárdos beruházás keretében – rendezték a városközpontot. Hoffman Pál ezzel kapcsolatban a következőket mondja: „Jól találtuk el az irányt, később a miniszterelnök is ezt várta el a településektől: az EU-s pályázati összegeket ne presztízsberuházásokra költsék.” Tökölön nem építettek főteret szökőkúttal, „hanem arra törekedtünk, hogy az egymilliárd forint a lehető legjobban hasznosuljon a város érdekében.” Tizenkét helyszínen kilenc épületet emeltek vagy újítottak meg. Rendbe hozták a polgármesteri hivatalt, igazgatási épületekkel bővítették, felújították a művelődési központot és a sportcsarnokot, új, pavilonos piactér alakult ki, mindenütt parkosították a környezetet. Így szépült meg a katolikus templom és környezete is.
Mielőtt Gergics Illés a templomfelújításról beszélne, pillantásunkat még a múltra irányítjuk, anélkül érthetetlen volna a jelen. Ez a gondolat vezette az önkormányzatot, amikor a templommal szemközt, a régi iskolaépület elbontásával kialakított parkban – valószínűleg egyetlenként az országban – elhelyezték a magyar történelmi zászlókat. Nemcsak látványnak megkapó – gyönyörű színes paletta –, hanem az árpádsávostól az ’56-os lyukas zászlóig a látogató végiggondolhatja a magyar múltat, s fölteheti a kérdést: ki a magyar? Tököl története erre indít.
A török hódoltság koráig ugyanis magyarok lakta településként tartották számon az 1500-as évek elején mezővárosi rangot kapott települést. Itt lakott Csehi Mihály, Csepelsziget ispánja is. Az 1506-ban született későbbi II. Lajos királyt és Anna testvérét ide adták dajkaságba. S mielőtt II. Lajos elindult Mohácsra, Érdről átjött Csepel-szigetre, egy hetet itt töltött feleségével, Mária királynéval, majd elindult délre. Ercsiben csatlakozott a sereghez. A továbbiak ismertek…
A török kiűzése után ferences szerzetesek vezetésével katolikus délszlávok (bosnyákok, dalmátok, sokácok) telepedtek meg itt.
„A város máig őrzi ezt a tudatot – hangsúlyozza Hoffman Pál. – Az 1990-es évektől fölerősödött a horvát identitás. A délszláv háború idején a horvátok megsegítésében határozottan jelentkezett ez.” Adományokkal, pénzzel támogatták őket a helybeliek, később vendégül látták Stipe Mesić horvát elnököt. Ő pedig a tököli rác közösséget – a délszláv lakosságot összefoglalóan rácoknak nevezik – viszonzásul meghívta a zágrábi elnöki palotába. „Csodálkozott, amikor találkozott az archaikus délszláv nyelvet beszélő emberekkel. Sok családban ma is értik, bár már egyre kevesebben beszélik ezt a nyelvet. A szombat esti „rác mise” mindenképpen azonosságtudatuk megőrzésének egyik fontos eleme.
Az általános iskolában horvát és német nyelvet tanítanak, ugyanis a rácok mellett az 1700-as években németek, vagy ahogyan őket nevezi a magyar köznyelv, svábok települtek be. Gergics Illés elmondja, először a templombelső festésére született döntés. „Az önkormányzat jelentős összeggel járul hozzá, s gyűjtés indult. Megkerestük a helyi vállalkozókat, s rövid idő alatt rendelkezésre állt a szükséges összeg. A kivitelező igen jó hozzáállású ember volt, magas szakmai követelmények mellett, amennyire lehetett, leszorította a költségeket.”
Azért kezdték a belső felújítással, mert az európai uniós pályázatba csak akkor vehették be a templomot – amely környezetével együtt ma már a városkép meghatározó része –, ha a belső rendben van. Tízmillió forintos összefogással elkészült a templom fűtése, szebbé vált a világítás, felújították a keresztúti képeket, s a templom teljes belső festésére is sor került.
Csvórics Gábor, a városközpont fejlesztésének projektmenedzsere büszkén beszél Tököl életének egyik legnagyobb beruházásáról. 2009-ben kezdődött, s tavaly fejeződött be a munka. „A templom felújítása ötvenhárommillióba került, az egyházközségre eső önerőnek nevezett összeget az önkormányzat teremtette elő. Így a plébániának nem került költségébe a templom és környezetének felújítása.” Sokat jelentett az egyházközségi képviselő-testület, Papp László plébános és Monostory Péter világi elnök segítőkészsége is.
Ági Ferenc korábban önkormányzati képviselő volt, „negyven évig az egyházközségi képviselő-testület tagja is, míg be nem töltöttem hetvenedik életévemet”. Mestersége szerint festő-mázoló, így ő végezte a templomfestés műszaki ellenőrzését. Mint mondja, „igyekeztünk úgy megoldani mindent, hogy a jövő nemzedékek is elégedettek legyenek vele.”
Takarékos, szigorú költségvetéssel működő település. Ez a gondolkodás minden döntésükben, a város valamennyi intézményében megjelenik. Tökölön sok látványos változásnak lehetünk tanúi, s ez annak köszönhető, hogy okos ötletekkel és együttműködéssel minden jóval kevesebbe kerül.
Legközelebb az óvodában és az iskolában – pályázati támogatással – szeretnék korszerűsíteni a fűtést, kicserélni az ablakokat, elvégezni a hőszigetelést. Közel nyolcszáz általános iskolás-, háromszázhatvan óvodás-, ötven bölcsődés korú gyerek kényelme lebeg a szemük előtt. Közben két szomszédos településsel közösen a szennyvíztisztító bővítésébe fogtak.
Gergics Illés emlékeztet arra: a háború végén a visszavonuló német csapatok felrobbantották a templomtornyot. „A jórészt romos épületet a Rákosi-időszakban önerőből állította helyre a lakosság. Jöttek a kőművesek, önként gyülekeztek az emberek munkára, az asszonyok hozták nekik az élelmet. Amikor erről beszéltünk idősebb emberekkel, fogalmazódott meg bennünk: milyen sokra voltak képesek eleink. Ma már – szerencsére – nincs ekkora kényszerindíték, de úgy érezzük, ma is meg kell tennünk, amit lehet.”
A kisvárosi, európai szintű környezet nagy büszkesége a tökölieknek. A templom és a zászlópark látványa, mellette az országalma emlékműve együttesen különösen jó hatást kelt. Kifejezi az ott lakók múltját, vágyait, reményeit. A polgármester Reményik Sándort idézi: „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!”
A jövő érdekében megőrizni a múltat. A nemzeti ünnepek megülésekor visszatértek a háború előtti hagyományhoz: az események szentmiséhez kapcsolódnak. Augusztus 20-án a millenniumi parkban folyik a liturgia, Szent Anna-napkor (kisbúcsúkor) a Szent Anna-kápolna mellett mutatnak be szentmisét. A hetvenes években rendbe hozták a kápolnát, s néhány elkötelezett tököli polgár kárpótlási jegyéből megvásárolta az épület körüli területet – majd átadta az egyháznak!
Az idei március 15-i ünnep is a katolikusoknak szentmiséhez, a reformátusoknak istentisztelethez kapcsolódott.
„A tököli szellemiség közösségformáló erő volt évszázadokon át – mondja Hoffman Pál. – Méltók akarunk lenni ehhez. Az értékrendünk, amelyet hitünknél fogva vállalunk – miközben elkötelezetten vagyunk magyarok, s nemzetiségi gyökereket őrzünk a családunkban –, záloga annak, hogy sikeresek lehetünk.”
Fotó: Cser István
