Jöjj, Uram, Jézus! Lk 21,5–19

 

Ezt az egész folyamatot az igehirdetők szenvedései kísérik, mert Krisztus evangéliumát a világ nem akarja befogadni. Az evangélium hirdetőinek azonban nem kell aggódniuk: bármennyire üldözi is őket a világ, velük van Isten, és „egy hajszál se vész el” a fejükről. Lehet, hogy testüket megölik, de ez még annyi kárt sem jelent számukra, mint ha egy hajszáluk lehullana.

 

Legyenek állhatatosak, akkor megőrzik életüket, mégpedig az örök életet.


 

A világ végének előjeleiként, az ószövetségi prófétákhoz hasonlóan, Jézus harcokat, háborúkat, éhínséget, földrengést (Mt 24,6–7) és égi jeleket említ (Lk 21,25), de ezek olyan általános események, amelyekből a világ végének időpontját nem lehet pontosan megjósolni. „Azt a napot és azt az órát ugyanis senki sem ismeri, csak egyedül az Atya” (Mt 24,36).

 

A kereszténység történetében sokan igyekeztek kitalálni a világ végének időpontját, de ez sohasem sikerült. A hívő ember helyes beállítottsága erre vonatkozólag nem a „közeli vég várása” (németül: Naherwartung), hanem az „állandó várakozás” (németül: Stetser wartung) lelkülete. Biztos, hogy „elmúlik e világ és elmúlik kívánsága is.” „De aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké” (1Jn 2,17).

 

Ezért a világ végének tudata kiment ugyan bennünket az e világ javaiba való belesüppedésből, de az igazi hívő számára mégsem jelent félelmetes állapotot. Lukácsnál maga Jézus biztat minket, hogy amikor a világ végének közeledtét sejtjük, ne rettegjünk. Rettegjenek a gonoszok, a hitetlenek; nekünk, hívőknek Jézus ezt mondja: „Egyenesedjetek fel és emeljétek fel fejeteket, mert közel van a ti megváltástok” (Lk 21,18). Egy magyar bibliafordításban e mondatnak a következő fordítását találtam: „Húzzátok ki magatokat, és emeljétek fel fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” Tetszik nekem ez a fordítás. Hogyan félhetnénk és retteghetnénk a Jézussal való végső találkozástól, ha ő a mi szerető megváltónk és üdvözítőnk, aki azért vállalta még a halált is, hogy éljünk ővele, örökkön-örökké. Tegyük magunkévá az egyik legrégibb keresztény imát: „Marana tá. Jöjj, Uram, Jézus!”