Átlépve az új esztendő kapuján, úgy érzem magam, mint gyermekkoromban, amikor megérkeztem a váradszőllősi plébániatemplomunkhoz. Fejemet felemeltem, s a kapu fölül a Szűzanya szobra tekintett le rám, és lábainál a mindig érvényes felszólítását olvashattam: Jertek, imádjuk az Urat! Fontos tudatosítanunk, hogy 2018 napjaiban két lábbal a földön kell járnunk, de jó, ha lelki szemeinket mindig felfelé irányítjuk. Jézus a kereszten függve rábízta Egyházát – és benne minket – Szűz Máriára. Megnyugtató tudni, hogy az év napjaiban van, aki mellettünk áll, megfogja kezünket, és Fiához vezet, akihez evangéliumának örömhírén és embertársaink szolgálatán keresztül visz az utunk.
Ha visszatekintünk az óévre, láthatjuk, hogy kiemelkedő eseményei, a fatimai jelenések évfordulója és a Szent László-év számos kegyelemmel vérteztek fel bennünket. Elmélyülhetett és megtisztulhatott Mária-tiszteletünk, és földi hazánk iránti elkötelezett szeretetünk is erősödhetett.
2017 még valamivel megajándékozott bennünket: a testvéri együttérzéssel, hiszen ha szívünk mélyére tekintünk, beláthatjuk: korábban nem sokat foglalkoztunk azzal, hogy a Közel-Keleten keresztények élnek, akik élete és megmaradása végveszélybe került. A számos vértanúság Egyiptomtól Irakig egészen közel hozta hozzánk veszélyeztetett testvéreinket. Megrendítő érzés találkozni erőt adó hitükkel, tanúságtételükkel. Fontos, hogy 2018-ban imáinkban megemlékezzünk minden üldözött, szenvedő testvérünkről, különösen a keresztényekről, és lehetőségeinkhez mérten adományainkkal is segítsük szülőföldjükön való megmaradásukat vagy visszatérésüket.
Az új évre előretekintve minden kegyelemnél erősebben hathat ránk, ha megnyitjuk szívünket az Oltáriszentségben jelen lévő Úrjézus számára. Segítséget nyújthat ebben a 2020-as budapesti Eucharisztikus Világkongresszus újabb előkészítő éve, hiszen pünkösdhétfőn már a második ilyen esztendő kezdődik meg. Még fülembe cseng Ferenc pápa úrnapi homíliája: „Az Eucharisztia Isten szeretetének az emlékezete.” „Az élet szétaprózódásában az Úr egy kedves »törékenységgel« siet segítségünkre: ez az Eucharisztia. Az élet kenyerében az Úr meglátogat minket úgy, hogy alázatos eledellé teszi magát, amely szeretettel gyógyítja a rohanás betegségében szenvedő emlékezetünket.” Erre a szeretetre csak egyetlen válaszunk lehet. Amikor leborulunk Isten e nagy és folyamatosan kiáradó szeretetének titka előtt, amikor szívünkbe vésve hordozzuk e nagy titkot, kialakul bennünk a hálás emlékezet: „Az Eucharisztia bátorít minket: a legkacskaringósabb úton sem vagyunk egyedül; az Úr nem felejt el, és valahányszor felkeressük, szeretettel felüdít minket” – buzdít a Szentatya.
További erőforrásként a Szent László-év egyik kedves emléke jut eszembe. A királyt legtöbbször lóháton és bárddal a kezében ábrázolják, ezért is hat újszerűen a Nagyvárad központjában lévő templom oltárképén látható ábrázolás: Szent László a város kapuinál áll, és kulcsokat nyújt a fogadására érkező polgárok, valamint – a központi szereplő – a püspök felé. Ezek életünk kulcsai. Az új évben is nagy a kísértés, hogy önzésünkkel, szeretetlenségeinkkel észrevétlenül is falakat emeljünk magunk és mások közé. Jó tudni, hogy minden falon van egy ajtó, a nagyváradi oltárkép pedig arra tanít, hogy kérjük bátran a szentek közbenjárását, akik kiesdik számunkra e kulcsokat, melyek megnyitják a kapukat Isten és egymás felé. Ez a csodálatos nyitás azonban csak a bennünket szerető Isten kegyelméből táplálkozó szeretetszolgálat nyomán lehetséges. XVI. Benedek is figyelmeztet bennünket a Deus caritas est kezdetű körlevelében: „A felebaráti szeretet út az Istennel való találkozás felé, s a felebaráttól való elfordulás Isten számára is vakká teszi az embert.” „Isten szeret minket, megláttatja és megérezteti velünk a szeretetét, s Istennek ebből a »megelőző« szeretetéből tud kisarjadni bennünk is válaszként a szeretet” – írja.
2018-ban figyeljünk jobban Isten imádatára és az embertársainkat segítő jó cselekedetre, amely az ő szeretetéből fakad. Mindkettőre meg vagyunk híva az új esztendőben, melyhez az Úr mindannyiunk számára megadja kegyelmét. Éljünk vele!
