Fotó: Merényi Zita
A felolvasói szolgálat mellett köteleződött el 29 férfi május 11-én Szombathelyen. A Sarlós Boldogasszony-székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisében avatták őket lektorrá. A szertartáson az oltár előtt felállított széksorokat foglalták el a fehér ruhába öltözött jelöltek, a Szombathelyi Egyházmegyében tavaly indított képzés résztvevői. Útjuk azonban ezzel még nem ért véget: akolitussá avatásuk decemberben várható.
Az ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka Székely János szombathelyi megyéspüspök volt. A szertartáson Martos Levente Balázs, a képzés „atyja” koncelebrált, valamint az újonnan avatandó lektorok plébánosai és más pap testvérek.
„Menjetek, tegyétek tanítványommá mind a népeket” – idézte Jézust Székely János, és arról beszélt, ez a küldetés nemcsak az apostolokhoz és a papokhoz, hanem minden keresztény emberhez szól. Mindannyiunk feladata, hogy a föld sója és a világ világossága legyünk.
A püspök a homíliájában a lektori szolgálat lényegéről, a Szentírásról tanított, és ezt a hármas küldetést bízta az avatandókra: „Legyetek Isten igéjének meghallói, megélői és hirdetői.”
Az ige erejét a főpásztor a következő történettel érzékeltette: A Gulagon raboskodott egy Kornfeld nevű orvos. Feltűnt neki az egyik fogoly, egy öregember, akiből olyan belső béke áradt, ami megfogta őt. Leült mellé, és beszélgetni kezdtek. Az öreg Jézusról mesélt, és megtanította neki a Miatyánk szavait. Az ima megérintette az orvos lelkét. Egyszer aztán úgy adódott, hogy egy késelésben megsérült őrt, történetesen az egyik legkegyetlenebbet kellett ellátnia. Megfordult a fejében, hogy hagyja elvérezni, hiszen megérdemelné, hogy ne segítsenek rajta. A következő pillanatban azonban mélyen megdöbbent. Hát idáig jutott? Orvosként képes volna a halálát okozni ennek az embernek? Ekkor eszébe jutott a Miatyánk. „Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” Megműtötte a sebesültet, és megmentette az életét. A szívében megszületett a hit. Mesélni kezdett a foglyoknak Jézusról, elmondta mindazt, amit az öregembertől hallott, és imádkozott a haldoklók ágyánál. Mindez egyre kevésbé tetszett az őröknek. Egyszer egy kétségbeesett, elgyötört rabot hoztak elé. Leült mellé, és mesélt neki, elimádkozta mellette a Miatyánkot. Amikor éjszaka visszaindult a barakkjába, az egyik őr fejbe vágta, és meghalt. De az evangélium fénye nem aludt ki a táborban. A rab felépült, és emlékezett mindenre, amit Kornfeld elmondott neki. Ő volt Szolzsenyicin. Székely János ezzel a történettel mutatott rá arra a különleges erőre, ami Isten igéjében rejlik. A püspök arra biztatta a lektorjelölteket, hogy hirdessék Isten bölcsességét, és felhívta a figyelmüket arra is, hogy küldetésüknek csak Isten kegyelmére építve tudnak szilárd alapot adni.
„Jézus számít rátok, legyetek az ő világossága” – zárta beszédét a püspök, majd megáldotta a felolvasói szolgálat jelöltjeit és az egybegyűlteket.
A liturgia végén Martos Levente Balázs így szólt az ünneplőkhöz: „Formálódó közösség vagyunk, melynek hivatása Isten szavának továbbadása, az Egyház életének megújítása és az Isten jelenlétéről való tanúságtétel a kölcsönös szeretetben.” Balázs atya azt is elmondta, örül, hogy a lektori szolgálatra hivatást érző apák egynémelyikének gyermekei fehér ruhában ülnek a padokban, hiszen a délelőtti elsőáldozók közé tartoznak. Szép ez a közös ünnep – fogalmazott. A szertartást követő közös ebéd után az asztaloknál ülők még hosszan beszélgettek: Balázs atyával már a következő évfolyam számára indítandó képzést tervezgették.
