Cesare Pasini, a könyvtár prefektusa jelentette be ezt a Vatikáni Rádióban. Elmondta, hogy az iratok egy része a keresztény személyek halálos ítéletét tartalmazza, más része pedig azt dokumentálja, miként igyekeztek a hatóságok hitük megtagadására bírni a híveket. A szokásos módszer az volt, hogy szentképek vagy feszületek megtaposására akarták őket kényszeríteni. Minderről jegyzőkönyv készült.
Az iratok feldolgozása és értelmezése japán kutatók közreműködése nélkül igen nehéz volna. Az anyagot digitalizálják, de az eredeti iratokat is tartósítják és rendezik.
A keresztényüldözés a XVI. század végén kezdődött, amikor a keresztények száma még nem haladta meg a háromszázezret. A kegyetlen kínzásokkal kivégzett vértanúk száma mintegy negyvenezerre tehető.
Amikor a XIX. század második felében Japán ismét megnyílt a külvilág számára, kiderült, hogy Nagaszakiban mintegy hatvanezer „titkos keresztény” él, akik papok és misszionáriusok nélkül őrizték meg és élték a hitüket. A százmilliós japán lakosságból ma négyszázezer ember vallja magát katolikusnak.
