Annyi bizonyos, hogy János különleges tanítvány: ott volt Jézussal a Tábor hegyén, színről színre látta dicsőségében Istent, de ott volt a Golgotán is, látta a magányos, összetört embert is. És ha ezt észrevesszük, már nem is olyan meglepő, hogy evangéliuma más, mint a többieké.
Sok legenda szól János apostolról, ehhez képest azonban kevés történelmi tényt ismerünk az életéről. Jézus mennybemenetele után Péter mellett jelentős szerepe volt az egyház vezetésében. Egy ideig Jeruzsálemben tanítottak, és miután a templom díszkapujánál egy sántát meggyógyítottak, a főtanács elfogatta őket. Szabadulása után Péterrel együtt Szamariában bérmált, majd Efezusban telepedett le és vezette a keresztény közösségeket. A neki tulajdonított levelek, illetve a Jelenések könyve arról tanúskodnak, hogy János hosszabb ideig élt Kis-Ázsiában, hiszen jól ismerte az ottani egyházakat és viszonyokat. Az Apokalipszis emellett pontosan megnevezi, hogy szerzője Patmosz szigetén volt száműzetésben.
Életútjának, tanúságtételének lényegét az egyik legendája összegzi talán a legszebben. Eszerint mikor már nagyon öreg volt, egyre csak ezt kötötte tanítványai lelkére: „Gyermekeim, szeressétek egymást!”
