Ahogy Isten szeret Lk 2,41–52

 

Mária kérdése: „Hogy tehetted ezt velünk?” – egy aggódó és ezért felelősségre vonó anya szavai. Jézus válaszában – „Miért kerestetek? Nem tudtátok, hogy…?” – mintha kamaszosan feleselne. Ám az emberi párbeszéd mögött feltárul a titok: „…nekem Atyám házában kell lennem?” Kell. Mária és József most szembesül először azzal a ténnyel, hogy Jézus életében ott van a „kell”, ott van a küldetés, amelyet be kell teljesítenie, mert ezért jött. Nem véletlenül maradt a templomban, hanem mert ott kell lennie. A Fiúistennek az Atyánál kell lennie, még ha eközben édesanyja és nevelőatyja a félelem érzéseit élik is át. Ott kell lennie, függetlenül attól, hogy ezzel látszólag megsebzi azokat, akik a földön a leginkább szeretik. József és Mária talán nem értették meg a maga teljességében Jézus válaszát, de megérezték, hogy itt valami fontos dolog történt. Erre utal, hogy Mária megőrizte szívében e szavakat.


Ám nem csupán az isteni küldetés titka mutatkozott meg itt, hanem az emberi szeretet mélysége és ereje is. Rögtön Jézus szavai után ezt olvassuk: „Akkor hazatért velük Názáretbe, és engedelmeskedett nekik.” Isten, aki engedelmeskedik az emberi szeretetnek. Család, amely hordozza magában az isteni „kell”-t és az emberi szeretet kötelékét. Szent Család, amelyben Isten feltétlen, önmagát a „kell”-ben kinyilatkoztató szeretete nem gyöngíti, feloldja, hanem erősíti és elmélyíti az emberi szeretetet.

 

E kettős, istenemberi dinamika tanít minden családot. Hiszen sokszor véljük úgy, hogy az isteni „kell” és az emberi szeretet nem férnek össze. A családra, a szeretetre, a féltésre hivatkozva nem mondjuk el az igazat, színlelünk, adott esetben alárendeljük a hit dolgait az emberi közösség ügyeinek, ha úgy jön ki a lépés, elmaradunk a miséről, nem imádkozunk, hisz végre együtt a család. Ilyesféle „szeretetideológiáink” valójában vereségek. Félünk első helyre tenni az isteni „kell”-t, nehogy rosszat tegyünk az emberi szeretetnek. Tényleg a szeretetet mentjük meg, mélyítjük el, erősítjük ilyenkor? Hisz Isten soha nem kifoszt és rombol – ha látszólag elvesz is valamit, valójában ajándékoz, csak éppen mást és másként, mint ahogyan az ember jónak látná. Isten „kell”-je előrébb való minden másnál – ahogy Szent Benedek tanít regulájában: Krisztus szeretetének elébe semmit se helyezz! Mária és József lelkületével nemcsak megérthetjük, de meg is élhetjük, hogy a mindenek elé helyezett istenkövetés végül olyan mélységre juttatja el a családi szeretetet, amelyre az önmagától és önmagában nem volna képes.