Félreértés ne essék: a magyar fotóscsoport sátras-önellátó izlandi útja egyáltalán nem a „gazdagok” luxusutazása volt, nem olyasmi, amivel igazán tehetős atyánkfiai és lányai annyira szeretik nyár végén elkápráztatni barátaikat-ismerőseiket. Expedíció volt ez a javából, egy nem veszélytelen és nem kockázatmentes területre, de a kis magyar fényírócsapatot nem a kérkedés, hanem a kalandvágy és főleg az ismeretlen szépségek felfedezésének vágya hajtotta.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én rekkenő melegben nagyon szeretek télen, hófödte csúcsok közt vagy akár karácsonykor játszódó filmeket nézni. Ez a szépséges felvétel is hűsítő, hőségűző hatással volt rám, s mindazokra, akik eddig láthatták. Műsorújsághoz, kulturális melléklethez, színes-szagos képeslapokhoz sokféle ajándékot mellékelnek tőlünk nyugatabbra: smink- és parfümmintát, ilyen-olyan boltokban érvényes kupont stb. A kép alkotójával együtt én most ezzel a jeges melléklettel szeretném enyhíteni a forró magyar nyár „tűzvarázsát”, egy szemlélésnyi időre jégvarázst kínálva helyette. Méghozzá nem műjeget, nem milliárdosék elegáns fogadásának jégszobrait, hanem egy olyan, jégcsipkézte víztükör látványát, amellyel a Teremtő lepte meg az emberiséget. Ez az egyetlen kép talán egy kis „hűs látványokkal az izzás ellen”, „Izlanddal az izzás ellen” mozgalmat is elindít, azok érdekében, akik – és sokan vagyunk – nem tudjuk „kék tó, tiszta tó” vagy éppen kéklő tengerek partján tölteni a nyarat. Enyhülés, Fentről érkező irgalom mindnyájunknak, és százféle módon kínálkozik – csak legyen szemünk és szívünk hozzá!
