László atya derűs, magával ragadó egyéniség. Már mondanám neki, van benne valami szerzetesi vonás. Aztán később, más témák között előkerül, hogy gimnáziumi tanulmányait Győrben, a bencéseknél kezdte, de – említi némi iróniával – egy év után távozott. Nádasy Alfonz, az ismert szerzetes, Kodály Zoltán gyóntatója, a kiváló zenész, frontot és Gulagot megjárt orosztanár szigorúsága „eltérítette”. Ám – folytatja László atya – ebben is a Gondviselés művét kell látni. S értem: ha nem elég erős a hivatása, az ilyen emberi esemény másfelé viszi. Ő azonban a keszthelyi állami gimnáziumból 1974-ben visszatért Győrbe, az ottani szemináriumba, s öt év múlva, 1979-ben pappá szentelték.
Fuchs Tibor – vagy ahogyan László atya szólítja, Tibi – csöndesen, élvezettel hallgatja a történeteket. A veszprémi szeminárium lakója, immár harmadéves papnövendék, aki nyári gyakorlatát tölti a hévízi plébánián. Két hét az előírt idő, de ő egy hónapig marad, a másik két hétben helyettesíti a szabadságon lévő káplánt, s a templomban mindjárt meg is mutatja orgonatudását.
Amikor Ön járt szemináriumba – kérdem plébános atyát –, akkor is nyári gyakorlatra küldték a kispapokat? „Igen – mondja –, egy somogyi plébánián, Háromfán kóstoltam bele a pasztorális munkába és a falu életébe. A nyári gyakorlat persze csak némi ízelítőt nyújthatott, hiszen akkoriban, a hetvenes években (is) a hitoktatást visszaszorították, az ifjúsági munkát – táborozást – pedig egyenesen tiltották. Eszembe jut, amit Bíró László tábori püspök említ közeljövőben megjelenő könyvében: az ÁEH egyik nagy hatalmú „ura” ekképpen oktatta ki a fiatal papokat: „Kismise, nagymise, semmise; ezenkívül minden államellenes cselekedetnek számít.” László atya mégis jó emlékeket idéz: megtanulta, hogy a mindennapi életben sokszor bölcsességre, türelemre van szükség, megfelelő szóra, gesztusra a kapcsolatteremtésben. S mindez hozzásegít ahhoz, hogyan lehet megszerettetni az emberekkel a hitet, elvezetni őket a templomba. Ezt „a filozófiát” kívánja átadni az ifjú papjelöltnek is.
„Mit vár el plébános atya a gyakorlaton lévő fiataltól, hogyan próbálja bevonni őt a plébániai életbe?”
„Mindenhová magammal viszem. Hévízen kívül Karmacs és Rezi tartozik hozzám. Tibi látja, hol, milyen módon folyik az élet.” Közben szedelődzködünk, a helyi Szent Lukács Idősek Otthonába igyekszünk. Tibor betekintést nyer az itteni életbe is. Rendezett környezet, kényelmes épületegyüttes, ahol nyolcvankét idős ember élheti – valóban nagyszerű körülmények között – a test és a lélek kívánalma szerint mindennapjait. Az egyházmegyei fönntartású otthon kertjében – helyesebb inkább parknak nevezni – Szent Lukács szobra köszön ránk, a kápolna fénylik a nyárban. Hétvégeken, de a hét más napján is szentmisét mutat be László atya vagy káplánja (aki most szabadságát tölti), az idős emberek igénylik a szót, a simogató gesztust – de hiszen nem így vagyunk ezzel mindannyian? László atya megjegyzi: nyugdíjaskorában szeretné, ha maga is itt élhetne. Kell-e ennél meggyőzőbb bizonyíték az otthonban folyó életről?
Vajai Ferenc kapával a kezében az épület másik oldalán gondozza a kertet. Feleségével együtt tartják rendben – erejükhöz mérten – a bokrokat, virágokat és haszonnövényeket. A kardvirágok mellett – ezek díszítik a kápolnát – paradicsomfák kúsznak fölfelé, rajtuk a várható szép terméssel.
Mennünk kell, közben még megtudjuk, a hévízi kórház Szent Miklós-kápolnájában elsősorban húsvétkor és karácsonykor mutatnak be szentmisét. S egy pillanatra a télre gondolunk – és azokra az emberekre, akik azért érkeznek ilyenkor kórházi kezelésre, hogy a szent ünnepeken ne legyenek egyedül otthon.
Fuchs Tibor érti ezt. Ő is azok közé tartozik, akik nem tizennyolc éves korukban, hanem később hozták meg hivatás- döntésüket. Saját bevallása szerint gyengébb tanuló volt az általános iskolában, ezért annak elvégzése után dísznövénykertész és virágkötő, valamint parképítő szakra jelentkezett a győri szakiskolába. „Utána néhány év kimaradt, majd leérettségiztem, s két évvel ezelőtt, huszonöt éves koromban adtam be jelentkezésemet a szemináriumba.”
Nyári gyakorlata hittantáborral kezdődött. „Magam is kíváncsi voltam, hogyan tudok közelebb kerülni a gyerekekhez, miként tudom megszólítani őket, és persze segítettem a különféle programok szervezésében és lebonyolításában.” A kialakult kapcsolatra jellemző, hogy Tibor a tábor befejezése óta is „együtt jár” a gyerekekkel: közösen kerékpároznak, előző nap jó idő köszöntött be, a keszthelyi strandon voltak. Emellett megismeri a plébániai élethez – tetszik, nem tetszik – hozzátartozó adminisztrációt is: hogyan kell az anyakönyvet vezetni, kiállítani különféle igazolásokat, pénzügyi ismeretekre is szükség van, banki átutalások, biztosítások…
A szemináriumban nincs ilyen jellegű képzés. Az általános szemlélet: majd ha kikerülnek a fiatalok, megtanulják mindezt káplánként a plébános mellett.
Tibor tavaly Alsópáhokon töltötte gyakorlati idejét. Összehasonlítva vele az idei évet, azt mondja: „Itt pörgősebb az élet, folyamatosan csörög a telefon. A plébánia nem sziget a közösség életében, szinte ez a központ.”
Július végén távozik Hévízről, de augusztusban újabb feladatok várják. Révfülöpön és a környékbeli plébániákon megkérték, szombat-vasárnap és ünnepnapokon orgonáljon. Így szinte az egész nyara foglalt. Szeptemberben visszatérve majd a szemináriumba, a papnövendékek kicserélik egymás közt nyári tapasztalataikat. Ő minden bizonnyal jó élményekről számolhat be.
László atyától a hévízi ifjúsági élet felől érdeklődöm. A fürdőváros kínálta gazdag programok ellenére is sikerül bevonni a fiatalokat a plébánia életébe. Két éve Csesznek adott helyet a hittantábornak, tavaly Felsőörsön, az érseki szőlőben telepedtek meg, idén Reziben találtak otthonra. (Reziről következő számunkban adunk részletesebb képet.) Iskolai időben minden hónap egyik szombatján hittanos napot tartanak a plébánián.
Az általános iskolában a gyerekek háromnegyed része jár hittanra! Felkiáltójel kívánkozik ide: a kétszázkilencven tanulóból kétszázhúszan, kétszázharmincan!
Minek tudható ez be? A családi háttérnek, a lelkipásztori munkának?
„Nehéz erre választ adni – kezdi László atya. – Elődöm idejében is magas volt a hittanosok aránya, s ezt az örökséget igyekszünk megtartani, vagy még inkább gazdagítani.”
Kovács Rita főállású hitoktató, a plébános atya az ő rátermettségét említi. Az óvodában kezdődik – játékos formában – a hittel, az egyházzal való megismerkedés.
Szeptemberre előretekintve: hogyan alakult az elsősök és ötödikesek beiratkozása hit- és erkölcstanra, illetve polgári erkölcstanra? – tudakozódom.
„Tükrözi a hittanra járók arányát. Lehetett volna jobb is, csakhogy a kérdést rosszul fogalmazták meg az állam részéről. Sok szülő utólag döbbent rá, gyermekét hittanra szeretné beíratni, de a nem egyértelmű kérdésföltevés miatt nem azt a választ húzta alá, amelyet szeretett volna. A szülői visszajelzésekből tudom, szeptemberben többen módosítani fogják korábbi döntésüket.”
Fotó: Cser István
