Évadzáró a katolikus labdarúgó-akadémián

 

Idén az akadémia két csapata is remekelt a korosztályos bajnokságban: az U17-es csapat első, az U19-es pedig második helyezést ért el. A játékosok és az edzők Grosics Gyulától vehették át az arany- és ezüstérmeket, továbbá egy róla szóló, A Grosics című kötetet is, amelyet a fiatal tehetségek azonnal dedikáltattak is a legendás focistával. Az akadémia tagjai tiszteletük jeleként egy-egy arany- és ezüstérmet adtak át az egykori zseniális kapuvédőnek, aki útravalóul ezt mondta nekik: „Köszönöm a gesztust! Ez az érem kötelez benneteket a további szép eredmények elérésére. Fontos, hogy ne csak erőtök, de lelketek is legyen a futballhoz.”


 

A ma nyolcvanhét éves hajdani világklasszis hálóőr fél évtized után tekintette meg ismét a gyulai sportkomplexumot. Meghatottan nézett körül a minden igényt kielégítő létesítményben, és ezekkel a gondolatokkal zárta látogatását: „Boldog és büszke vagyok, hogy a gyulai akadémia a nevemet viseli. Bízom abban, hogy a futballszakma részéről a jövőben nagyobb megbecsülést kap majd ez a remek iskola, mert eddig mintha megfeledkeztek volna róla. Ez érthetetlen számomra, hiszen az intézményben minőségi munka folyik, amelynek szilárd erkölcsi és jogi hátterére Kiss-Rigó László püspök úr a garancia, aki nagyon szereti a futballt, és sokat tesz a tehetségek neveléséért. Csodálatos élményben volt részem Gyulán, és remélem, hamarosan újra lehetőségem lesz találkozni a játékosokkal és az edzőkkel.”

Ha minden az előzetes elképzelések szerint alakul, akkor erre az alkalomra talán már ősszel sor kerülhet. Várhatóan ekkor avatják majd fel a legendás kapusról készült szobrot.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .