De a pesti március nemcsak vértelen, hanem verselő és verset mondó forradalom is volt. A Nemzeti dal állt a középpontjában. Nem tudjuk, hányszor kellett Petőfinek napközben újra és újra elszavalnia gyújtó hatású versét, de azt tudjuk, hogy este a színházban, a Bánk bán előadása előtt is kikövetelte ezt a közönség. Már 1844 februárjában a lelkes kispapok Egerben melegen fogadták Petőfit a szemináriumban, és napokig maguk közt marasztalták – írja Szinnyei József. Lelkesedve hallgatták verseit. Petőfi is felmelegedett körükben. Aztán szekeret fogadtak neki, hogy ne kelljen gyalogolnia Pestig. A kispapok körében ott volt Tárkányi Béla pap költő is, aki az egri érseki hivatalban dolgozott akkor. Igaz, Petőfi elsőként Pájer Antal pap költőt kereste Egerben, de amikor megtudta, hogy ő már Füzesabonyban káplán, a már jól ismert Tárkányi felől érdeklődött.
Tárkányi is beírta nevét a verselő forradalom és szabadságharc történetébe. Az 1821- ben született pap költőt 1844 júliusában szentelték pappá. 1840-től „kezdé nagyobb gonddal lantja húrjait pengetni”. A szabadságharc idején a jó és olcsó könyveket megjelentető új kiadó – a Szent István Társulat elődje – tízezer(!) példányban terjesztette Tárkányi Béla pap költő nemzetőrségi dalát. Óriási példányszám volt ez akkoriban. De a kevéssé ismert Pájer Antal káplán – és ki tudja, még hány társa – is írt hazafias verseket. A júliusban megindult támadás idején, a honvédek toborzásában is nagy jelentőségük volt a verseknek. Kiürültek az egyházmegyei szemináriumok, és a szerzetesnövendékek is fegyvert fogtak a haza önvédelmében. Mintegy hatszáz papnövendék és pap harcolt a honvédseregben. Száz pap tábori lelkészként segítette a honvédeket.
Említsük meg Kemenes Ferencet is, akiről azt jegyezte fel a krónika, hogy „a legszeretetreméltóbb magyar papjaink egyike volt, aki ideálisan megmutatta, hogyan lehet Istennek és a hazának egyaránt szolgálni” – versekkel is. A piarista növendékpap hamar beállt azonban honvédnek, és hadnagyként súlyosan megsebesült 1849 júniusában. Veszprémi egyházmegyés papként lett a hit és hazaszeretet dalnoka haláláig. Amikor már a nemzet torkán akadt minden dal és vers, és az orosz csapatok erejével győzhetett az osztrák hatalom, akkor vált igazán érzékelhetővé a főpapság és a papság hazafias helytállása. A király visszavonta Hám János esztergomi, Lonovics József egri érseki, valamint Jekelfalusy Vince szepesi és Horváth Mihály csanádi püspöki kinevezését. Haynau Rudnyánszky József besztercebányai püspököt hatévi, vasban töltendő fogságra és püspöki tisztétől való megfosztásra ítélte. (Büntetését később – nunciusi közbenjárásra – száműzetésre enyhítették.) Lonovics József püspököt is száműzték, Bémer László nagyváradi püspököt előbb halálra ítélték, aztán lemondatták és kolostorba zárták.
Öt papot kivégeztek, további tizenhat halálra ítéltnek kegyelmet adtak. Mintegy háromszáz papot börtönöztek be, hurcoltak meg. Többen meghaltak a börtönben. Az utolsó papok 1857-ben kaptak kegyelmet, de rendőri felügyelet alatt maradtak. Nemcsak a papság, hanem a nemzet katolikus többsége is a nemzet függetlenségének és szabadságának híve volt akkor, és ma is. Kemenes Ferenc pap költő szavával: „Tied, Tied e hon, oh Isten anyja, Tied a hon nyolc század óta. Áldd meg hazánkat, áldd meg oh Nagyasszony, Midőn vigad a béke ünnepén.”
