Fotó: Lambert Attila
Máriapócson a Szeplőtelen fogantatás templom előtt tavaly ősszel állított Mindszenty-szobornál koszorút helyezett el Erdő Péter bíboros, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere, Kocsis Fülöp érsek metropolita, Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi és Szocska Ábel nyíregyházi megyéspüspök, valamint a közélet számos képviselője. A számos helybeli mellett a megemlékezésen részt vettek a Szent II. János Pál idősotthon lakói, a bazilissza nővérek, a Dudás Miklós görögkatolikus iskola diákjai, továbbá sok környékbeli településről érkezett vendég.
Az esemény Pócspetriben folytatódott, a Szent Kereszt felmagasztalása templomban. Tavaly volt hetven éve, hogy eldördült és emberéletet követelt az a lövés, ami az egész falu sorsát megpecsételte. 1948-ban iskolájukat védve, a demokráciát hirdető szavaknak hitelt adva vonultak a községháza elé a falu lakói, hogy kifejezzék: ragaszkodnak az egyházi iskolához. A tragédiába torkolló tüntetés után következő koncepciós perben volt, akit halálra ítéltek, mások sokévi fegyházbüntetést kaptak. Az emlékmisén részt vevő legidősebb helybeliek akkoriban tíz-egynéhány éves gyerekek lehettek: ők azok, akikért szüleik egykor a községháza elé vonultak. A falu közössége és az egyházközségi képviselő-testület nevében Holp György köszöntötte a vendégeket.
„Most, amikor Mindszenty József hercegprímás harmadik utóda megtisztelt minket látogatásával, és eljött oda, ahol prímás még sohasem járt, úgy érezzük, ezzel elismerését fejezi ki mindazért az áldozatért, amit egykor elődeink vállaltak a hitükért” – mondta.
Erdő Péter bíboros a válaszában így fogalmazott: Emlékeznünk kell a sok szenvedésre, amire hitük kötelezte elődeinket. Fel kell tennünk a kérdést: miért vállalták mindezt, pontosabban kiért? Jézus volt az, akiért évszázadokon át szenvedtünk, és ő az, aki ma is üzen nekünk. Kérdezzük meg, ma mit kíván tőlünk, és legyünk hozzá olyan hűségesek, mint történelmünk nagyjai voltak!” – mondta a bíboros.
Tavaly volt hetven éve, hogy Pócspetriben a hívők megdöbbenéssel és felháborodással értesültek arról, államosítani akarják az egyházi iskolát. Asztalos János volt akkor a plébános – idézte fel a múlt eseményeit Erdő Péter. – A hívek tiltakozó nagygyűlést tartottak. Lehet, hogy volt, aki úgy gondolta, ez a tiltakozás majd hatni fog a budapesti kormányzatra, és esetleg elállnak szándékuktól, vagy jobban figyelembe veszik az emberek kívánságát. A hivatalos szólamok alapján nyugodtan gondolhatták is ezt, hiszen mindig a nép akaratáról, a nép hatalmáról, a dolgozók érdekeiről szólt a propaganda. Azután persze eldördült egy lövés a tüntetésen, egy rendőr fegyveréből. Ezt követően a rendőr meghalt. Több se kellett a hatóságoknak, gyanúsított lett az egész falu. Márpedig az akkori törvénytelenségek légkörében rövid volt az út a gyanúsítás és az elítélés között. A szabályos bizonyítás és a törvényes védekezés sokszor lehetetlen volt. A koncepciós perekben előre megfogalmazták, hogy kit miért és milyen büntetésre kell elítélni. Az emberekből pedig kínzással és fenyegetéssel csikarták ki a vallomásokat az előre elképzelt forgatókönyv szerint. 1948 végén már Mindszenty bíborost is letartóztatták. Ebben a légkörben született a halálos ítélet Királyfalvi Miklós, a falu aljegyzője ellen. Asztalos Jánost életfogytiglani börtönre ítélték, 1956-ban szabadult. A sors tragikus fintora, hogy az egész eljárást személyesen Rajk László és Kádár János felügyelte. Nem sokkal később Rajk maga is koncepciós per áldozata lett, de Kádár is börtönbe került.
Az isteni szabadítás műve olykor hosszú távon válik világossá. 1990-ig kellett várni, amíg a Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte az egykori ítéletet. 1993-ban valamennyi érintett személyt rehabilitálták. Mindez pedig még csak az emberi igazságszolgáltatás. Királyfalvi Miklóst 2017-ben temették újra. Fokozatosan tudatosult a társadalomban a régi események hiteles, igaz története.
Mindezt azonban nem pusztán emberi szemmel nézzük. Mert a történelem mindig két szálon fut: van az emberinek, profánnak látszó felszín, a mélyben pedig ott működik a mindent kormányzó isteni gondviselés. Talán éppen a gondviselés különös üzenete, hogy innen, Pócspetriből számos papi hivatás indult a per utáni évtizedekben. Mintha a hetven évvel ezelőtti nemzedék szenvedései és kiállása a katolikus nevelésért titokzatos módon meghozta volna a maga gyümölcsét. Mindszenty bíboros úrról is sokáig és sok mindent híreszteltek. 44 évvel a halála után most kerülhetett sor arra, hogy a Szentatya megerősítse a határozatot hősies erényeinek elismeréséről. Mostantól kezdve tehát a „tiszteletreméltó” címmel illetjük őt, hűségét pedig példaértékűnek tekintjük.
Napjainkban is két szálon fut a történelem. A felszínen tisztességes, téves, önhitt, rosszindulatú, nagylelkű, önző és mindenféle emberi törekvések működnek az események sodrában. A mélyben pedig halad előre az isteni terv, amely nem zárja ki az emberi szenvedést és a tragédiákat, de örök és teljes igazságot szolgáltat.
Jézus tanítványai sem tudtak meggyógyítani minden betegséget. Ma sem tudjuk orvosolni a világ minden baját. De ha Krisztus követői vagyunk, akkor ne csupán a magunk erejében bízzunk, hanem fedezzük fel az imádságot és a böjtöt! Érezzük át, hogy szükségünk van Isten segítségére egyéni és közösségi életünkben egyaránt – zárta beszédét a bíboros.
A szentmisét követően Szenes István plébános Asztalos János emléktáblájának megkoszorúzására hívta a jelenlévőket, majd a Királyfalvi Miklós Katolikus Általános Iskolában folytatódott a megemlékezés.
„Uram, jó nekünk itt lenni, hőn szeretni tégedet…” – fogadta az énekkar a vendégeket, megidézve ezzel az énekkel az 1948. júniusi eseményeket – azon az estén ugyanis ezt imádkozta a községháza előtt összesereglett tömeg.
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere beszédében így buzdított: „Most, midőn emlékezünk, az a dolgunk, hogy elgondolkodjunk és okuljunk, hogy semmilyen formában ne ismétlődhessék meg, ami történt. Emeljük fel a lelkünket, és próbáljunk meg azért élni, amiért megteremtettünk.”
