Isten segítségével elkezdődött a béke útja

Fotó: News.va

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Miként tudjátok, az elmúlt napokban apostoli úton voltam Kolumbiában. Szívem mélyéből köszönöm az Úrnak ezt a nagy ajándékot. Ismételten szeretném kifejezni hálámat a köztársasági elnök úrnak, aki végtelenül szívélyesen fogadott, a kolumbiai püspököknek, akik sokat dolgoztak e látogatás előkészítésén, de ugyanígy az ország többi vezetőjének és mindazoknak, akik együttműködtek abban, hogy ez a látogatás megvalósulhasson. Külön is köszönetet mondok a kolumbiai népnek, amely nagy szeretettel és örömmel fogadott. Örömteli nép, sok szenvedés érte, de örömteli; reménnyel rendelkező nép. Az egyik, ami leginkább megragadott minden városban, hogy a tömegben ott voltak az apukák és az anyukák gyermekeikkel, és felemelték őket, hogy a pápa megáldja őket. Büszkén emelték fel gyermeküket, mintha csak azt mondták volna: „Ő a mi büszkeségünk, ő a mi reményünk!” Azt gondoltam: olyan nép ez, amely képes gyermekeket vállalni, és képes büszkén felmutatni őket mint reménységet: ennek a népnek van jövője! Ez nagyon tetszett nekem.
Ezen az úton különösen is éreztem a folytonosságot a két pápával, akik előttem látogatták meg Kolumbiát: Boldog VI. Pál 1968-ban és Szent II. János Pál 1986-ban. Ezt a folytonosságot erősen áthatja a Lélek, aki Isten népének lépteit vezeti a történelemben.
Az út jelmondata „Demos el primer paso” volt, vagyis: „Tegyük meg az első lépést!” – ez arra a megbékélési folyamatra utal, amelyen most Kolumbia keresztülmegy, hogy kikászálódjon a fél évszázada tartó belső konfliktusból, amely sok szenvedéssel és gyűlölködéssel járt, rengeteg, nehezen gyógyítható sebet ejtett. De Isten segítségével az út elkezdődött. Látogatásommal meg akartam áldani a nép erőfeszítését, meg akartam erősíteni a népet hitben és reményben, és fogadni akartam tanúságtételét, amely gazdagságot jelent szolgálatomnak és az egész Egyháznak. E nép tanúságtétele gazdagság az egész Egyháznak!
Kolumbia – mint a latin-amerikai országok többsége – nagyon mély keresztény gyökerekkel rendelkező ország. És ha ez még élesebbé teszi is a háború tragédiája által okozott fájdalmat, ugyanakkor a béke biztosítékát jelenti, szilárd alapot ad az újjáépítéshez, a rendíthetetlen remény folyamatos éltetője. Nyilvánvaló, hogy a gonosz meg akarta osztani a népet, hogy elpusztítsa Isten művét, de ugyanolyan nyilvánvaló, hogy Krisztus szeretete, az ő végtelen irgalma erősebb a bűnnél és a halálnál.
Ennek az útnak az volt a célja, hogy elvigye Krisztus áldását, az Egyház áldását arra az élet- és békevágyra, amely felfakad e nemzet szívéből: láthattam sok-sok ezer gyermek és fiatal szemében – akik megtöltötték Bogotá terét, és akikkel mindenhol találkozhattam – azt az életerőt, amelyet a természet mutat burjánzásával és biodiverzitásával. Kolumbia a biodiverzitás tekintetében a második ország a világon. Bogotában alkalmam volt találkozni az ország összes püspökével, valamint a Latin-Amerikai Püspöki Tanács Vezető Bizottságával.
Köszönetet mondok Istennek, amiért megölelhettem és pász­torként bátoríthattam őket küldetésükben az Egyháznak nyújtott szolgálatban, az Egyház ugyanis Krisztusnak, a mi békénknek és reményünknek a szentsége.
Villavicencióban került sor arra a napra, amelyet kimondottan a kiengesztelődés témájának szenteltünk, ez volt az egész út csúcspontja. Dél-
előtt ünnepélyes szentmisét tartottunk, amelynek keretében boldoggá avattunk két vértanút: Jesús Emilio Ja­ra­mil­lo Monsalve püspököt és Pedro María Ramírez Ramos áldozópapot; délután pedig kiengesztelődési liturgiát tartottunk, jelképesen a bocayái feszület felé fordulva, amelyen Krisztusnak nincs se karja, se lába, meg van csonkítva, mint az ő népe.
E két vértanú boldoggá ava­tása erőteljesen emlékeztetett minket arra, hogy a béke annak a sok tanúságtevőnek a vérén is alapszik – és talán főképpen az ő vérükön –, akik a szeretetről, az igazságról, az igazságosságról tanúskodtak, de a szó szoros értelmében vett vértanúkén is, mint az imént említettekén, akiket hitükért megöltek. Könnyekig megható volt hallani életrajzukat: a fájdalom és az öröm könnyei egyszerre folytak arcunkon. Ereklyéik és arcaik előtt Isten hűséges, szent népe erősen érezte a maga identitását: fájdalommal, gondolva a számtalan áldozatra, és örülve Isten irgalmasságának, mely kiárad az őt félőkre (vö. Lk 1,50).
„Irgalom és igazság találkozik, igazságosság és béke csókolózik” (Zsolt 85,11) – hallottuk az általános kihallgatás elején. Ez a zsoltárvers annak megjövendölését tartalmazza, ami múlt pénteken Kolumbiában bekövetkezett. Isten próféciája és kegyelme az iránt a sérült nép iránt, hogy fel tudjon támadni, és új életet tudjon kezdeni. Láttuk e kegyelemmel teli prófétai szavak megvalósulását azokban a történetekben, amelyeket tanúságtevők meséltek el sokak nevében, akik sebeikkel együtt Krisztus kegyelméből kiléptek önmagukból, és megnyíltak a találkozásra, a megbocsátásra, a kiengesztelődésre.
Medellínben a központi téma a kereszténység mint tanítványság volt: a hivatás és a küldetés. Ha a keresztények teljesen elköteleződnek Jézus Krisztus követése mellett, akkor tényleg sóvá, világossággá és kovásszá válnak a világban, gyümölcsök pedig bőségesen lesznek. E gyümölcsök egyike a hogares, vagyis azok az otthonok, ahol az élet sebeit hordozó gyermekek és fiatalok új családra lelhetnek, ahol szeretik, elfogadják, védelmezik és kísérik őket. További gyümölcsök – bőségesek, mint a nagy szőlőfürtök – a papi és szerzetesi hivatások, melyeket megáldhattam és bátoríthattam egy felejthetetlen találkozón a papsággal, a megszentelt személyekkel és családtagjaikkal.
Végül Cartagenában, Cla­ver Szent Péternek, a rabszolgák apostolának városában az emberi személy és az alapvető emberi jogok előmozdítására irányítottuk figyelmünket. Claver Szent Péter és nemrégiben Szent Maria Bernarda Bütler a legszegényebbekért és legelhagyatottabbakért áldozták életüket, és így megmutatták az igazi forradalomnak, az evangéliumi és nem az ideológiai forradalomnak az útját, amely valóban felszabadítja az egyéneket és a társadalmat a tegnapi és a sajnos ma is létező rabszolgaságokból. E tekintetben az „első lépés megtétele” – az út jelmondata – azt jelenti, hogy közelítünk, lehajlunk egymáshoz, megérintjük sérült és elhagyatott testvérünk testét. És ezt Krisztussal tesszük, aki rabszolgává vált értünk. Neki köszönhetően van remény, mert ő az irgalmasság és a béke.
Kolumbiát és szeretett népét ismételten anyánkra, a Chiquinquirái Boldogságos Szűz Máriára bízom, aki előtt tiszteletemet tehettem a bogotái székesegyházban. Kívánom, hogy Mária segítségével minden kolumbiai mindennap meg tudja tenni az első lépést testvére felé, és így közösen építsék nap mint nap a békét szeretetben, igazságosságban és igazságban.
Az általános kihallgatás végén a Szentatya lelki közelségének adott hangot mindazok iránt, akik a közép-olaszországi Livorno területét sújtó áradás miatt szenvednek. Mindenkit arra hívott, hogy imádkozzanak a halottakért, a sebesültekért és családtagjaikért, valamint mindazokért, akik e próbatételnek ki vannak téve.
Szeptember 13-án, szerdán délután temettek el a tosz­ká­nai Livornóban a felhőszakadás nyolc áldozata közül hetet. A családtagok kérésére a gyászszertartásokat a különböző templomokban teljesen zárt körben végezték.
A város lassan igyekszik visszatérni a normális hétköznapokba. Az önkéntesek és a tűzoltók megállás nélkül végzik a mentés munkálatait. A toszkán régió kormányzója, Enrico Rossi szerdán megbeszélést folytatott a gazdaság és az ipar képviselőivel, valamint a szakszervezetekkel és a helyi intézmények tagjaival a felhőszakadás okozta károk felmérése és a szükséges intézkedések céljából.

Fordította: Tőzsér Endre SP