„Isten reményt és jövőt ad nekünk”

Tudjuk, hogy az úgynevezett apostoli hitvallás még a konstantini vallásbéke előttről, tehát a 313-at megelőző évekből származó, ősrégi cezáreai, tehát palesztinai keresztelési hitvallás szövegét hordozza. Mit vallunk meg ott? Megvalljuk Krisztus föltámadását. Azóta is ezt valljuk meg, amikor az egyház hitét elmondjuk. Nem véletlenül újítjuk meg a keresztelési hitvallást húsvét éjszakáján is. Nemcsak azért, mert felnőttként újra átéljük, megerősítjük azt a hitet, amelyben szüleink vagy a rólunk gondot viselők kérték a keresztséget, hanem azért is, mert e hitről nem szabad megfeledkeznünk. Ez a hit mindig új és új arcát mutatja nekünk, új és új aktualitást nyer az életünkben.

A nicea–konstantinápolyi hitvallás eredeti görög szövege nem egyes számban van, hanem úgy kezdődik, hogy hiszünk az egy Istenben. Istenbe és Krisztus feltámadásába vetett hitünk is közösségi valóság. Egymástól kapjuk. Szent Pál apostol úgy adja elő, hogy áthagyományozom, átadom nektek azt, amit magam is hagyományként kaptam. Ezzel az ünnepélyes rabbinikus formulával vezeti be egyrészt az utolsó vacsora történetét, másrészt a feltámadás hitének megvallását. És elmondja, hogy Krisztus feltámadása után megjelent az apostoloknak és „később egyszerre több mint ötszáz testvérnek jelent meg, ezek közül a legtöbben még élnek” (1Kor 15,6). Ezeknek az embereknek, ennek a közösségnek a hite erősíti meg, igazolja vissza az ő hitét is. Pálnak vannak személyes élményei a damaszkuszi úton történtekről, amiről ő tud igazán beszámolni. A damaszkuszi út után Antiochiában már befogadja a keresztény közösség, és ez a befogadás megerősíti, visszaigazolja azt, ami az élmény hatására megvilágosodott benne. Ugyanúgy vagyunk ezzel mi is. Ha a húsvéti evangéliumi szakaszokat olvassuk, vagy húsvét nyolcadában az egyház által kijelölt szakaszokat, akkor mindig eszünkbe jut például, hogy milyen örömmel jönnek vissza az emmauszi tanítványok Jeruzsálembe, hogy az apostolok közösségének elújságolják, feltámadt az Úr, és találkoztak vele. Akkor a többiek visszaigazolják, hogy valóban feltámadt, és megjelent nekik is. Az egyház közössége tehát egyszerre visszaigazolja és átadja a föltámadás hitét és örömét. Ilyen értelemben a föltámadás közösséget alkotó erő is.

Minden évben megújul húsvét, minden évben új arcát mutatja, de a kezdet kezdete óta egyetlenegy közös igazság jelenik meg benne, ez pedig Krisztus föltámadása, Krisztus megváltói méltósága, uralma a halál fölött és a mi örök életünk ígérete. Ez ragyogja be az életünket ma is. Ez adjon erőt mostani kérdéseink, mostani, bonyolult életünk megoldásához is. Ez adjon az életünkben olyan derűt, ami a hívők közösségén túlra is kisugárzik, reményt és jövőt jelent tágabb közösségünk, egész társadalmunk számára.

A család évében katekézis-sorozatot is tartott a Szent István-bazilikában, ahol mélyrehatóan elemezte a magyar családok nehéz helyzetének okait és a kilábalás lehetőségét is. Valóban drámai a helyzet?

– Húsvét ünnepe a reménység ünnepe is. Bármennyire lesújtóak is a statisztikák, például a magyarországi lakosság alakulásáról, a népesség elöregedéséről, és arról, hogy milyen sokan élnek magányosan. Ezeknek az adatoknak a fényében és szomorú hatásuk ellenére abban bízunk, hogy ha igent mondunk az életre, arra, hogy felelősek vagyunk másokért, akkor az Isten is megsegít minket. A remény olyan erő tud lenni az emberek lelkében, amely az egyik garancia a hétköznapi nehézségek leküzdésére. A másik Isten segítsége.

Az idei év nagy eseménye II. János Pál pápa boldoggá avatása Rómában. Hogyan látja Karol Wojtyla pápaságát, és miben ragadható meg életszentsége?

– II. János Pál pápa huszonhét éves pápasága világtörténelmi jelentőségű időszak volt. Erre az időre esik – sok minden más mellett – a berlini fal leomlása és a kommunista rendszer Európában kiépült valóságának összeomlása. Nem hiszem, hogy ezt a folyamatot kárörömmel kellene szemlélnünk, hiszen a mélyén olyan gazdasági problémák húzódtak meg, amelyek azóta is jelen vannak a világban, és szélesebb körben éreztetik a hatásukat. Ha tetszik, egy folyamat kezdete vagy jele volt, és e folyamatnak koránt sincs vége.

Eltekintve e külső alakulástól: II. János Pál pápa Isten dimenziójában szemlélte a történelmet és a történelmi folyamatokat. Nem pusztán a gazdaság, a termelés, tehát az anyagi javak síkján, hanem az ember és ember közötti viszony Isten akarata szerinti minősége alapján. Ő a perszonalizmusnak, a személy tiszteletének nagy hitvallója volt. Biztos, hogy első enciklikája, a Redemptor hominis – mintegy nyitányként – későbbi tanításának főbb motívumait már megpendítette. Hiszen az ember mint az egyház küldetésének is a központja, és Isten, aki megváltja az embert, túlemeli határain, a későbbiekben is tanításának alapgondolata volt. Ez volt az, ami nagyon nagy számú megnyilatkozását végigkísérte.

II. János Pál pápa európai volt. Szláv volt, lengyel volt. Mindezeket az azonosságait ő szeretettel vállalta, ugyanakkor Krisztus ügyét mint igazi katolikus egyházfő az egész emberiség felé képviselte. Nyitott volt mindenki felé. Ha végignézzük a látogatásai során készült fényképeket és filmfelvételeket, lenyűgöző erővel tapasztaljuk meg, hogy mindenki iránt mennyi szeretet volt benne. És ezt a szeretetet az emberiség megérezte. Ezt a szeretetet még a nem keresztények, a nem hívők is valamilyen szinten viszonozták. Halálakor az egész emberiséget egyfajta megrázkódtatás töltötte el. Temetését a mai, az új médiumok által nagymértékben befolyásolt világban egészen különös figyelem vette körül. Azt mondják a televíziós szakemberek, hogy az addigi történelem legnagyobb nézettségű eseménye II. János Pál pápa temetése volt. Az ő esetében nemcsak a hirdetett örömhír igazsága, hanem a személyes azonosulásnak, a személyes szeretetnek a kisugárzása is tanúskodott Krisztus mellett, és meg tudta nyerni a legkülönbözőbb meggyőződésű, származású, korú, társadalmi helyzetű embereket. Azt hiszem, hogy arra az erőre, amelyet a Gondviselés az ő személyében ajándékozott, ma is nagy szükségünk van.

Mit üzen a híveknek, a jó szándékú embereknek 2011 húsvétján?

– Azt, hogy feltámadt Krisztus. Hogy van remény, hogy van miért élni, hogy van miért akár magyarnak lenni, ha egyszer annak születtünk. Hogy becsüljük meg egymást, higgyünk abban, hogy tudunk egymást segítve, közös javakért, igazi értékekért együtt dolgozni. Higgyünk abban, hogy Istennek gondja van ránk, és nem a keserű emlékeink vagy eltérő érdekeink csapdájában vergődünk csupán, hanem Isten reményt és jövőt ad nekünk.

Fotó: Bókay