A Biblia gyakran mondja Izraelt Isten szőlőskertjének. Ennek „bérlői” a főpapok és az írástudók. Az Isten által fáradhatatlanul küldött szolgák: a próféták. Róluk mondja Jézus: „Jeruzsálem, Jeruzsálem, te megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, akiket hozzád küldtek! Hányszor akartam egybegyűjteni fiaidat, mint ahogy a tyúk a szárnyai alatt összegyűjti a csibéit, de ti nem akartátok” (Mt 23,37). Isten kimeríthetetlen jósága fiának, Jézusnak küldésével éri el csúcspontját. A jézusi példabeszédekben legtöbbször van egy csattanó, ahol Jézus már nem az emberek szokásos viselkedéséből meríti magyarázatát, hanem olyat mond, amit emberek sohasem tesznek. Ezzel mutatja meg, hogy Isten bölcsessége és jósága végtelenül felülmúlja az emberek minden elképzelését.
A mai példabeszédben e „csattanó” a gazda „igen kedves fiának” küldése (Mk 12,6). Senki ember nem lenne olyan oktalan, hogy amikor egy lázadó szolgasereg megverte és megölte küldötteit, közéjük küldené kedves, szeretett fiát. Isten azonban megteszi ezt, mert, amint Szent Pál mondja, „Isten oktalansága bölcsebb az embereknél” (1Kor 1,25). A minden értelmet meghaladó szeretet oktalansága ez. Jézus példabeszédét szigorú szavakkal zárja. Minthogy Jézus maga az Isten országának, vagyis jóságos királyi uralmának jelenléte, azért azok, akik elutasítják őt, vagyis Izrael népének akkori vallási vezetői, megfosztják magukat Isten országának kegyelmétől. A szerető Isten üdvözítő szándéka azonban nem hiúsul meg ezáltal: Krisztus halálából és feltámadásából ugyanis Istennek új népe születik: az egyház, amelynek tagjai majd megadják Istennek a szőlőskert gyümölcsét. A Galatákhoz írt levél említi e gyümölcsöt: nem más az, mint a szeretet, és annak kísérői: az öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önmegtartóztatás (Gal 5,22). Adja Isten, hogy a történelem számtalan szentjének nyomán mi is e gyümölcsöt teremjük a szőlő Urának, a mi Istenünknek.
