Fotó: Lambert Attila
Mikor jött létre a Háló, és milyen céllal?
– Már egészen ifjú koromban jártam katolikus közösségbe. 1978-ban lettem tagja a Horváth Mihály téri Regnum Marianum kisközösségnek, amely akkoriban csak félig titokban működhetett, Bajzáth Ferenc atya vezetésével. Később néhány barátommal együtt a Blanckenstein Miklós atya által vezetett körhöz tartoztunk. A Katolikus Ifjúsági Mozgalom 1989-ben jött létre, ez volt az alap, ahonnan a Háló is elindult. Teljesen világos volt számunkra, hogy a közösséggel, a közösségfejlesztéssel kell kiemelten foglalkoznunk. A Háló mozgalom is 1989-ben alakult, azzal a céllal, hogy összekösse azokat a kisközösségeket, amelyek akkoriban már léteztek, de csak kevesen tudtak róluk, s így egymás és az Egyház, valamint a társadalom számára is kevéssé láthatóak voltak. A rendszerváltozás időszaka volt ez. 1989-ben már látni lehetett, hogy szabadabb élet kezdődik. A Háló kezdetektől fogva arról szólt, hogy a különböző közösségek találkozzanak egymással, találjanak egymásra, és tegyenek tanúságot az életükről. Vallottuk és valljuk, hogy a találkozásból nagyon sok minden születik, ezért ma is ez a mozgalmunk egyik leglényegesebb eleme. Az alapgondolat Blanckenstein Miklós egyik sokat hangoztatott mondása volt, miszerint a találkozás akár a nyolcadik szentség is lehetne. Jézus is akkor adott át üzeneteket, amikor személyesen találkozott az emberekkel. Elkezdtük tehát szervezni a Hálót. Amikor a rendszerváltozás Erdélyben, a Felvidéken és másutt is megtörtént, nagyon hamar átléptük az országhatárokat, s egy Kárpát-medencei mozgalommá lettünk, ugyanis a határon túli régiókban még nagyobb volt az éhség a kisközösségekre. Magyarországon a katolikus közösségek 1990 előtt már fejlettebb szinten álltak, mint a határon túl, az ottaniak ezért igényelték, hogy átadjuk nekik a tapasztalatainkat. Az első nagyobb Kárpát-medencei találkozónkat 1996-ban tartottuk Csíksomlyón, ahol Beton püspök (Balás Béla nyugalmazott kaposvári megyéspüspök – a szerk.) volt a főelőadó. A Kárpát-medence minden régiójából eljöttek a hálós barátaink. Mára valamennyi határon túli régióban kialakultak a szervezeteink. Van egyesületünk Budapesten, a Délvidéken, Erdélyben, a Partiumban, a Felvidéken és Kárpátalján, amelyek természetesen szoros kapcsolatot tartanak egymással, s ilyen értelemben a Háló valóságos hálózattá vált. Az idő múlásával persze a mozgalom is változott. Egyre többen jöttek el a találkozóinkra olyanok, akikben megvolt a vágy arra, hogy közösséghez tartozzanak, de nem tudták pontosan megfogalmazni, hogy mit szeretnének. Sokat segítettek számukra a találkozóink, ahol megtapasztalhatták a közösség erejét.
Hány találkozót tartanak évente?
– Nagyjából ötvenet-hatvanat, az egész Kárpát-medencében. A honlapunkon (www.halo.hu) megtalálhatók a múltbeli és a jövőbeli programjaink is, szinte minden hétvégére jut egy. Rendezvényeink központi elemei mindig a személyes találkozás, a kiscsoportos beszélgetés és a buzdítás a személyes istenkapcsolatra. Kezdetektől fogva így van ez. Általában nem könnyű bekerülni kisközösségekbe, mivel azok belső életükből fakadóan viszonylag zártak. Mi ezt a zártságot próbáltuk és próbáljuk feloldani, hogy otthonra találjanak közöttünk azok is, akik még nem voltak tagjai kisközösségnek, de vágynak erre. Nyitottak vagyunk, mindenkit szeretnénk úgy fogadni, mintha hazaérkezne.
Hány tagja van jelenleg a Hálónak?
– Nehéz válaszolni erre, mert mi nem tagságban, hanem találkozásban gondolkozunk. Az elmúlt huszonhét évben több mint ötszáz találkozót tartottunk több száz Kárpát-medencei településen, több tízezer ember részvételével. Nekünk azonban nem a számok a legfontosabbak, hanem az, hogy aki eljön közénk, annak a lelkét érintse meg mindaz, amit lát és hall a körünkben. A közelmúltban három kulcsszóban foglaltuk össze a küldetésünket: találkozás, kapcsolat, közösség. A találkozásból születik a kapcsolat, kapcsolatokból születnek a közösségek. A Háló révén számos kisközösség jött már létre, elsősorban a határon túli területeken.
Budapesten működik a Háló központja, a Belvárosban, a Semmelweis utcában. A társadalom számára is nyitott programokat szerveznek.
– Az évezred elején, 2002-ben szerveztünk egy nagy tábort Zánkán, és itt fogalmazódott meg az igény, hogy legyen egy központunk Budapesten. A Ferenciek terén hamarosan kialakítottuk a Háló központját. Rendezvényeinkkel a közösség és a kultúra metszéspontját kívántuk megjeleníteni. Szerettük volna megszólítani azokat is, akik esetleg távol kerültek az Egyháztól, vagy éppen közelednének felénk, de szakrális helyre, liturgikus eseményre még nem mernének elmenni. Heti rendszerességgel szerveztünk zenei eseményeket, dzsesszkoncerteket, komolyzenei és népdalesteket, és a Kaláka együttes segítségével világzenei koncertek is voltak. Napjainkig több mint száz koncert valósult meg a Háló rendezésében. A Ferenciek terén indult el a Kolta Galéria is, ahol lassan már a kilencvenedik fotókiállítást nyitjuk meg. A zenei programokon kívül számos beszélgetős estet is tartottunk, mindig törekedve arra, hogy nyitottak maradjunk. Idővel aztán sajnos el kellett jönnünk a Ferenciek teréről, így három évvel ezelőtt a közelben lévő Semmelweis utcába költöztünk. Itt is hasonló kulturális rendezvényeket szervezünk. Idén szeptemberben, az Ars Sacra fesztivál őszi programsorozatának részeként egy héten át különböző rendezvényeknek adunk otthont. A Háló Közösségi és Kulturális Központ négy fókuszpontja a közösség, a kultúra, a társadalom és az önismeret.
A mozgalomban fontosnak tartják megélni azt, amire Ferenc pápa buzdít. Mire gondolnak pontosan?
– Nem vagyunk kirakatmozgalom, amely plakátokon hirdeti magát, így próbálva minél több embert magához vonzani. Mi mindig személyesen szólítunk meg embereket. A Hálónak mintegy százötven „bogozója” van, ők a helyi csoportjaink vezetői és munkatársai, akik mindenkit személyesen igyekeznek elhívni a találkozóinkra és a különböző eseményeinkre. A személyességet az egymással és az Istennel való kapcsolatban is rendkívül fontosnak tartjuk. Ferenc pápa személyes odafordulása Krisztushoz nagyon lényeges üzenet számunkra. A Háló az Egyház közösségi arcát szeretné megmutatni az embereknek. Az Egyház világa rendkívül sokszínű, mi a közösségi életet igyekszünk minél jobban megélni, bemutatni, láthatóvá tenni, nemcsak az Egyházon belül, hanem a társadalom felé is. Ilyen értelemben a nyitottság, a személyes istenkapcsolat az, ami minket Ferenc pápa követésére buzdít.
A személyes istenkapcsolaton ezt értik: nemcsak szavakban, hanem lélekben imádni az Istent, ami természetszerűen mutatkozik meg az embertársaikhoz való viszonyukban is?
– Azt szeretnénk, ha mindenki eljutna annak megtapasztalására, hogy a Jóisten megszólítja őt. Így juthat el a valódi személyes istenkapcsolathoz. Hisszük és tapasztaljuk is, hogy ebben sokat segíthet a közösség. Vannak, akiknek ehhez nincs szükségük a közösségre, de sokaknak igen. Ezért minden találkozónk, alkalmunk erre fókuszál. A csoportbeszélgetéseink során a legfontosabbnak a személyességet tartjuk, azt, hogy aki beszél, az magáról beszéljen, megnyíljon.
A személyes istenkapcsolatról eszünkbe juthat, hogy a hit kegyelem, de Jézus Krisztus mindenkiért jött, és mindenkit megváltott.
– Igen, csak sajnos nem mindenki ismeri ezt fel. Az Egyháznak vannak „előszobái”, és a Háló Semmelweis utcai központja ilyen előszoba lehet. Elképzelhető, hogy valaki teljesen kívülállóként, az Egyháztól távol lévő személyként látogat el hozzánk egy
kulturális eseményre, de megragadja a légkör, a zene vagy az irodalmi est lebonyolításának közösségi formája, ami egyértelműen keresztény szellemiségű, s ennek hatására közel kerülhet Krisztushoz.
A mozgalom egyik fő célja, hogy a keresztény ember tevékenyen élje az életét, vállalja fel identitását a templom falain kívül is. Hogyan működik ez a mindennapokban?
– Ha mi hívunk valakit, akkor egyúttal küldjük is. A Háló azt szeretné, ha mindazok, akik eljönnek közénk, az Egyház felelős, felnőtt tagjaivá válnának. Azt szoktuk mondani, ha valaki anyagi értelemben nem is tud tizedet adni, de a minőségi idejéből odaadná ezt a tizedet az Egyháznak, akkor az hatalmas erőforrá-
sokhoz juthatna. Szeretnénk, hogy mindazok, akik eljönnek a találkozóinkra és más eseményeinkre, azzal az üzenettel távozzanak: ők az Egyház felnőtt és felelősségvállaló tagjai, s ennek szellemében végezzék küldetésüket az Egyházban és a mindennapi hivatásukban is. A tavaly elhunyt Aszalós János barátunk, a Háló „bölcse” mondta egyszer, hogy Isten országában mindenki főszereplő. Mi azt szeretnénk, hogy az Egyházban is mindenki főszereplőnek érezze magát, és megtalálja a szolgálatát. Sok olyan ember érkezik közénk, akit még nem találtak meg azzal a minőségi feladattal, amit el tudna végezni az Egyházban, és mi ebben is próbálunk segíteni.
Önök a társrendezői a 72 Tanítvány mozgalom szeptember 30-án, Budapesten rendezendő teremtésvédelmi konferenciájának, melynek fővédnöke Erdő Péter bíboros, prímás és Tarlós István főpolgármester. A találkozó Ferenc pápa Laudato si’ (Áldott légy) kezdetű enciklikája gondolatmenetét követi.
– A 72 Tanítvány mozgalom a Hálóból indult. Három évvel ezelőtt a bíboros atya arra kért bennünket, a Háló vezetőit, hogy vegyünk részt abban a közös munkában, amely a katolikus társadalom szakmai alapú kapcsolat- és hálózatépítését célozza meg. Keressük meg és hangoljuk össze a katolikus, keresztény szellemiségű különböző szakmai – teremtésvédelmi, egészségügyi, mérnöki, jogász- és pedagógus- – köröket. Dolgozni kezdtünk ezen, és a munkaközösséget elneveztük 72 Tanítvány mozgalomnak. A Laudato si’ azért került az érdeklődésünk középpontjába, mert ez az enciklika érinti az élet minden olyan területét – szegénység, globalizáció, környezetvédelem, gazdaság –, ami fontos a világ és ezért az Egyház számára is. Úgy gondoltuk, hogy a 72 Tanítvány mozgalom első megjelenése ennek a pápai megnyilatkozásnak a szellemében történjék, s ehhez méltó formát jelenthet egy konferencia. A rendezvényen nem csupán a környezetvédelemről lesz szó, hanem a családról, az egészségről, a gazdasági-pénzügyi világról, a teremtést és a környezetet megóvó technológiai fejlesztésekről is. A konferencia azért is fontos, mert az utóbbi időben a keresztény értelmiség háttérbe húzódni látszik, és kevéssé vesz részt a társadalmi életben. Sokan személyesen jelen vannak ugyan, de jó lenne, ha jobban összefognánk. A 72 Tanítvány mozgalom ebben szeretné támogatni az Egyházat, és munkáján keresztül szolgálni az egész társadalmunkat.
A konferencia mottója: „Nem valami szabadon választható fel-
adat.” Mit jelent ez?
– Az, hogy a teremtett világot védjük és óvjuk, nem csak azt jelenti, hogy jelenlétünkkel igyekszünk minél kisebb ökológiai lábnyomot hagyni, és törekszünk arra, hogy az életvitelünkkel minél kevesebb kárt okozzunk a teremtésben. (Én például mindennap kerékpárral megyek a Széll Kálmán tértől a budafoki munkahelyemre.) A konferencia mottója azt kívánja kifejezni, hogy a világ védelmének a kötelességünkké kell válnia, mert olyan mértékben használtuk el az Isten által teremtett világ erőforrásait, ami tovább már nem tartható fenn. A konferencia mottója arra utal, hogy a pápai enciklika kötelességnek nevezi a teremtett világ védelmét, és a keresztény ember felelőssége, hogy ennek szellemében éljen a mindennapokban.
Számomra az enciklika egyik legfőbb üzenete, hogy a mai világban a mindenáron minél nagyobb pénzügyi haszonra törekvő és a humánus szempontokat figyelmen kívül hagyó technológiai szemlélet uralkodik, ami élesen szemben áll a krisztusi alapokon nyugvó, etikus magatartással.
– Igen, és a keresztény embernek ez utóbbit kell képviselnie, minden körülmények között. Ezt szeretnénk bemutatni ezen a konferencián, kiváló szakemberek – többek között ifj. Zlinszky János, Jávor András, Dávid Bea, Baritz Sarolta Laura – segítségével.
