A ferences segítő nővérek közössége 2000-ben jött létre, s Szent Ferenc utódainak harmadik rendjéhez tartozik. A kisebb testvérek (őket szokták barátoknak nevezni) és a klarisszák mellett a harmadrend két ágon fejlődik: a reguláris rendek közösségben, klauzúrában élnek, szerzetesi ruhát viselnek és apostoli szolgálatot látnak el. A világi rendhez olyan családok vagy kolostoron kívül élők tartoznak, akik meghatározott időnként találkoznak, és a családban, a munkahelyen, a lakóhelyükön látnak el apostoli szolgálatot.
„A segítő nővérek a harmadrend reguláris változatához tartoznak” – magyarázza Erzsébet nővér, aki az alapítók közé tartozik. Teréz nővér egy évvel később csatlakozott.
Programjukat két lényeges pontban fogalmazzák meg. Amiről minden ferences közösség szól: a testvérekért való lét fontosságáról, a másik pedig az öröm, a derű, az életszeretet terjesztése az emberek között, másként: az életben való hit és annak elfogadása. „Ahogyan Ferenc is nyilatkozott: Isten komédiásai vagyunk.”
Amikor alakultak, már számos ferences női közösség létezett idehaza. „Sok kis gomba, amelyek egy telepben, a lelkiség telepében összetartoznak” – teszi szemléletessé Erzsébet nővér. – „A lelkiség közös: egyszerűség, szegénység, vidámság, derű, odaadottság; ami megkülönböztet, a mindennapi munkánk. Nem volt olyan női közösség, amely elsősorban az egyházközséghez tartozó emberek között kívánt apostolkodni.”
Erzsébet nővér húszévesen költözött be a balatonkenesei zárdába. Kereskedőként végzett, négy évig dolgozott a szakmájában. A hivatás közben forrta ki magát benne, bár, mint mondja, soha nem tudott magának a szerzetesi életen kívül mást elképzelni. S hozzáteszi: nem keresztény családból származik. „Jelentkezett bennem a nagy hívás, de nem tudtam, a gyakorlatban hogyan valósul majd meg. S aztán egyik pillanatról a másikra egyszer csak bekövetkezett, s jöttem – attól kezdve nem volt kérdés.
Hárman alapították a közösséget. Balatonkenesén korábban Szent Ferenc leányai éltek. Amikor megszületett az elöljárók döntése, hogy a nővérek elsősorban betegápolással foglalkozzanak a budapesti Szent Ferenc Kórházban, ők úgy érezték, nekik más a küldetésük – s ehhez adta meg a keretet Márfi Gyula érsek, amikor megkapták tőle az egyházmegyei jóváhagyást.
A hivatalos megfogalmazás szerint küldetésük egyházi szolgálat: engesztelő imádságuk nemcsak a papi és szerzetesi hivatásokért hangzik, hanem valamennyi magyar családért. Munkájuk egy része a plébániához kötődik, elsősorban a hitoktatás, az irodai munka, a templom gondozása foglalja le őket, de a legfontosabb, mint mondják: a testvérek között élni, és segíteni nekik. Családokat látogatnak, ott vannak az idősek klubjában, a családsegítő szolgálatban, minden olyan munkában, amelyre az egyházhoz tartozó testvéreknek szükségük van.
Mindketten tovább képezik magukat: Erzsébet nővér a Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetének lelkigondozói képzésén vesz részt, Teréz nővér a Sapientia Hittudományi Főiskolán tanul.
Az egész napi elfoglaltság után az esti órákban visszavonulva az imádság és elmélkedés személyes idejét élik meg. Ugyanakkor nyitott napokat is tartanak, amikor mindenkit várnak a kolostorba. „Mi is elmegyünk az emberekhez, ők is jöjjenek ide.”
Teréz nővér elmondja: két plébánián, Balatonkenesén és Berhidán teljesítenek szolgálatot. „Négy óvodában, három általános iskolában tanítunk hittant, illetve Balatonfőkajáron a református iskolában, a diákok jelentős része ugyanis katolikus.”
Az órai hitoktatás mellett különprogramokat is szerveznek a gyerekeknek. „Alkotónapokat hirdetünk, hogy tapasztalják meg a közös alkotás, az új létrehozásának örömét, ami Istenhez is közelebb viszi őket.”
A templomi liturgiát kézzelfoghatóvá igyekeznek tenni számukra, olykor éppen a misztérium jellegét kiemelve. Példaként említi Teréz nővér, hogy adventben immár hagyományosan gyertyafényes szentmisére hívják a gyerekeket. A téli szünet idejére esik az utolsó hajnali szentmise, s ilyenkor megszervezik, hogy a gyerekeket reggel hat órára elhozzák autóval a templomba.
„Hetven-nyolcvan gyertya ég a templomban, egyéb világítás nincs, s amellett folyik a szentmise bemutatása: a gyerekek sorfalat állnak a piciny lángokkal, felolvassák a szentleckét, máskor perselyeznek – érezzék meg, a szentmise nem szolgáltatás, hanem ők is aktív részesei a liturgiának. A gyertyafényes alkalmakkor a misztérium jobban meg tudja érinteni őket.” S mivel gyerekek, utána, hogy a test is jóllakjon, ne csak a lélek, vendégül látják őket az asztalnál. Teréz nővér Pécsett végzett a közgazdaság-tudományi egyetemen. Két diplomát szerzett, s öt évig vezetési tanácsadóként dolgozott egy nagy cégnél. „Bár sikereket adott a munkám, mégsem elégített ki.”
Ő sem gyakorló keresztény családból származik, felnőttként tért meg. Huszonhat évesen volt elsőáldozó. „Az Úristen magához hívott, s mert éreztem, sokkal közelebbi kapcsolatra hív, kerestem, milyen keretek között élhetem meg ezt.”
Egy nyaralás alkalmával találkozott a balatonkenesei közösséggel, s rokonszenvessé vált neki az életformájuk. „Jel volt számomra a szerzetességük, s az a közvetlenség, amellyel az emberek között mozogtak. Valami hasonló apostoli feladatot szerettem volna ellátni én is. Amikor az Úristen tálcán hozta elém, megmutatta ezt a lehetőséget, már nem kerestem tovább. Megérkeztem.
2001-ben lépett be, 2007-ben tett örökfogadalmat.
A teremtett világ megbecsülése a ferences lelkiség egyik lényeges mozzanata. Kérdem a nővéreket: hogy látják, valóban ennyire szomorú a környezet helyzete, szinte minden végveszélybe jutott Isten szabad ege alatt?
„Ahány biológussal és fizikussal beszéltem, mindegyikük mást mondott – kezdi Teréz nővér. – Nem ismerek megbízható adatokat. Vannak, akik azt mondják, valóban nagyon rossz helyzetben vagyunk, mások szerint lehetséges a kiút. Abban bízom, ha az Úristen megteremtette ezt a világot, és fönntartja, továbbra is fenn fogja tartani, s biztosítja azokat a feltételeket, amelyek mellett – ha nem is optimálisan, de – működhet ez a kék bolygó, s ha úgy gondolja, más formában szeretne látni minket, ebben is ő hozza meg a döntést, nem pedig mi, emberek.”
