Isten kezében

„Az ember kétféleképpen élheti életét. A természet útján vagy az áldás útján. Választania kell, melyiket követi.” Ezekkel a rejtelmes szavakkal indul Az élet fája című film. Szándékosan nem azt írtam, hogy a film története, mert szorosan véve nem egy összefüggő eseménysort mesél el. Az emberi élet, sőt, a létezés motívumait fűzi egybe. Rögtön az elején egy család arról értesül, hogy tizenkilenc éves fiuk meghalt. Az élet vége pedig ráirányítja figyelmünket annak kezdetére. Nemcsak az egyes ember, hanem egyenesen a földi élet hajnalára. A képek pedig továbbsodornak magának az Univerzumnak a keletkezéséig. Igen, Malick megfilmesítette a Teremtést. Képei szubjektívek, de a komolyzenei részletek mégis ismerőssé teszik azokat.



Az emberi kapcsolatok síkján a rendező az apa-fiú és a fiútestvér-fiútestvér közötti viszonyokra helyezi a hangsúlyt. Talán pont azért, mert filozofikus mélységekig igazán ezek ábrázolásával tud eljutni. A gyermek születésétől követi végig az apa és fia közötti kötődést, amely az apa kemény szeretete miatt lesz igazán megrázó. Időnként látjuk a fiút felnőttként is, ahogy visszaemlékszik gyerekkorára. A film költőisége azonban ezeknél a részeknél is megmarad. Többször találkozhatunk ismét a kozmikus vagy természeti képekkel, melyek időtlenné, általánosabb érvényűvé teszik az egyes szereplők aktuális sorsát.

Malick filmje rendkívül látványos. Bár a számítógép által adott lehetőségeket is kihasználja, nem csak ebben rejlik az ereje. Minden képe különleges terekbe vezet bennünket. Szembe vagy inkább egymás mellé kerül a természet és az ember által konstruált világ, ez utóbbi tudatosan megválasztott, modern és hatalmas épületek formájában. A szűk szobabelsőt vagy a házat körülvevő kertet is sikerült úgy fényképeznie, hogy egységesnek érezzük a film elején felvonultatott kozmikus képekkel.

Sokszor mondják a nagy sikert arató vagy nagy visszhangot kiváltó filmekről: lehet, hogy jó, de hol van benne Isten? Malick alkotásában benne van. Nemcsak az Univerzumot bemutató képsorok mögött sejthetjük meg, de a templom, az imádkozó ember is valamiképpen jelenlétére utal. Persze nem minden magától értetődő, találkozunk a hittel való küszködéssel is. Amikor az anyát vigasztalják, hogy halott fia most már Isten kezében van, így válaszol: hiszen végig ott volt. Vagy nem?

A film mottója egy Jób könyvéből vett idézet: „Hol voltál, amikor a föld alapjait megvetettem? …miközben együtt dicsértek engem a hajnali csillagok, és ujjongtak az Isten fiai mindnyájan?” Nem voltunk még sehol. De most, ha elmegyünk a moziba – lehetőleg kipihenten, mert igen hosszú lesz – megnézhetjük, amit még eddig soha nem láttunk.

(Az élet fája című film december 15-étől látható a hazai mozikban.)