Isten hozta, Robot úr!
Az ember után a gépek jönnek (Automata)

 

Különlegességével keltett feltűnést 2009-ben a dél-afrikai Neill Blomkamp 9-es körzet című sci-fije. Azért is előzte meg nagy várakozás Chappie című legújabb filmjét, mert ennek helyszíne, a 9-es körzethez hasonlóan, ismét Johannesburg volt. Ezúttal azonban nem földönkívüliek, hanem robotrendőrök tűnnek fel a nagyváros utcáin. A robotokat megalkotó mérnök – akit a Gettómilliomosban megismert Dev Patel alakít – az egyik sérült gépezet belsejébe kísérleti mesterséges intelligenciát épít. A gyereköntudatú robot azonban egy bűnöző banda kezébe kerül, amelynek tagjai megkezdik a maguk képére és hasonlatosságukra alakítani.
Gabe Ibáñez rendezte az Automata című disztópiát. A történet ötven év múlva játszódik, amikor a föld lakossága a napkitöréseknek köszönhetően néhány tízmillióra apadt. Az embereket humanoid robotok szolgálják, melyekre a felhasználó természetesen biztosítást is köthet. Jacq Vaucannak (Antonio Banderas) az a munkája, hogy a kárigények jogosultságát megállapítsa. Egy nap rájön, hogy a gépek egy része valahogy átalakította magát. Nyomozása közben megsérül, néhány robot pedig magával viszi a Nap által felperzselt pusztaságba. Cége fegyvereseket küld utána, akiknek célja mindennek és mindenkinek a megsemmisítése, akik a robotok meghibásodásáról tudhatnak.
Alex Garlandot mindeddig csak mint forgatókönyvírót ismerhettük, első rendezése a Titanic Nemzetközi Filmfesztiválon is bemutatott Ex Machina volt. (A fesztivál nézői az Automatát is láthatták.) Calebet (Domhnall Gleeson), egy számítástechnikai nagyvállalat programozóját a cég tulajdonosa, Nathan (Oscar Isaac) elhívja egy hétre a saját házába, mely nem mellesleg a világ egy elzárt, ám annál csodálatosabb helyén fekszik. Caleb feladata, hogy Turing-tesztnek alávetve Avát (Alicia Vikander), a humanoid robotot állapítsa meg, hogy az mennyire emberi. A géppel való beszélgetés során főnöke egyre több titkára jön rá Caleb. Végül elhatározza, hogy valahogy szabadon engedi Avát.
A felsorolás sorrendje ezúttal nem véletlen, jelzi a filmek minőségét és mélységét is. Blomkamp hiába igyekezett, a Chappie nem sikerült. Annak ellenére nem, hogy valóban sok minden ismerős volt a 9-es körzet világából. Az se sokat számít, hogy a Die Antwoord rap-rave zenekar tagjai mellett Hugh Jackman és Sigourney Weaver is szerepet kapott a filmben. A Chappie nem tud túllépni azokon a kliséken, melyeket más robotzsarufilmekben már láthattunk. Amiben mégis eltért ezektől, abban inkább ne tette volna, mert csak vontatottá és nehézkessé vált tőle.
Az Automata tisztes iparosmunkának mondható. Eredeti megoldásokat itt sem láthatunk – sőt, a közepétől sejtjük, mi lesz a történet vége –, ennek ellenére magába szív a Garland által létrehozott atmoszféra.
Az Ex Machina kiemelkedik e filmek közül. Itt nincs különleges látvány – hacsak nem a természet –, a kamaradráma filozofikus mélysége az, ami lebilincsel. Az események nem számíthatók ki előre, ráadásul a forgatókönyvet is jegyző rendező érdekes húzással bevonta a történetbe a klasszikusnak számító Kékszakáll meséjét is.
Bár mind a három film máshogy fog hozzá, alapvetően arról szólnak, hogy robothőseik valamiképp öntudatra ébrednek. A Chappie alkotói úgy gondolták, hogy ezen nem kell annyit rágódni, inkább csak feldobják a labdát, így a film nem sokat tesz hozzá ahhoz, amit eddig is tudhattunk. Az Automata apokaliptikus világában más értelmet nyer a kérdés. Nem csak az emberi populáció létszáma esett vissza radikálisan, életterünk is rendkívüli mértékben összezsugorodott. Csak egy megfelelően védett városban tud megmaradni az ember, ha elhagyja, akár halálos sugárzás is érheti. Nem így a robotok. Őket mindez nem érinti. Néhányan közülük az emberektől távol kezdenek önálló „életet”. Ezek a gépek még úgy vannak programozva, hogy az embereknek nem árthatnak, ám építenek egy olyan szerkezetet, mely már ebben sincs korlátozva. Az Automata azt sugallja – egyébként a hasonló sci-fik között nem először –, hogy a robot valamiképpen az evolúció újabb állomása.
Vajon mikor jöhet el az a pillanat, amikor már magunk is elbizonytalanodunk, hogy az előttünk álló humanoid robot valóban csupán gép-e. Az Ex Machina – csakúgy, mint a Szárnyas fejvadász – ezt a kérdést feszegeti. Caleb igyekszik lebuktatni Avát, de egyre inkább a hatása alá kerül. Mert hiába tudjuk, hogy az, amivel dolgunk van, gép, ha emberi módon viselkedik. Mit jelent ez pontosan? Bonyolult feladatok megoldását, esetleg a gondolkodás képességét? Vagy az érzelmek jelenléte teszi számunkra emberivé a holt anyagot? Utóbbi nem biztos, hogy előny, hiszen sokszor pont ez akadályoz bennünket a higgadt cselekvésben. Az Ex machinában Caleb egyszerűen nem képes másként látni Avát, csak emberként. Nem azért, mert a feltett kérdésekre megfelelő válaszokat kap, hanem azért, mert a gép emberi módon viszonyul hozzá. Miközben Caleb feladata lenne, hogy kapcsolatba lépjen Avával, Ava ugyanezt teszi vele. Ráadásul a háttérben sajátos befolyásolási verseny indul meg Nathan és Ava között. Aki a legjobban képes hatni Calebre, az nyer.
Nem tudom, valaha eljutunk-e odáig, hogy az emberre megszólalásig – vagy még tovább is – hasonló gépeket hozzunk létre. Ám ha igen, azzal nem lesz egyszerűbb az élet. A robotos filmekből azonban az is kiderül, hogy a jobban sikerült sci-fik valójában nem egy technikai-tudományos kérdést feszegetnek. Mert minket soha nem az érdekel, hogy micsoda a gép, hanem az, hogy kicsoda az ember.